A karóra ma is becses ajándék, függetlenül az árától. Sok mindent elárul valakiről az is, hogy hord-e órát, vagy sem. Általános tapasztalat, hogy aki nem visel órát, annak vagy rendkívüli a belső időérzéke, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is gondja van az időbeosztással, és inkább ez utóbbi a jellemző. Egy szép óra tehát nemcsak különleges kiegészítője a megjelenésünknek, de jelzés is. Riportunkban Magyarország egyetlen és egyben evangélikus kézben lévő bőróraszíj-gyártó manufaktúrájában jártunk, ahol gyülekezeti munkáról és életet irányító vezérelvekről is szó esett.
Vajon tudta a kedves olvasó, hogy evangélikus kézben van az egyetlen olyan magyarországi kisvállalkozás, ahol óraszíjgyártással foglalkoznak? A dombóvári műhely tíz magyar családnak nyújt megélhetést. Aki ellátogat hozzájuk, valóban egy kisvállalkozást lát. Minden részfolyamatnál – bár egy-egy gép segítségével, de – gondos emberek végeznek aprólékos, finom, kétkezi munkát, kezdve a bőr méretre hasításától, vágásától az előkészítésén át a végső minőség-ellenőrzésig, tisztításig, akár a javításig. A számos munkafázis egy-két napot vesz igénybe, ennyi idő tehát, míg egy óraszíj az ember csuklójára kerülhet. Az egyedi szíjak gyártása öt-hat munkanapot is igényel.
Üzletkötéstől a stancolóig
A magyar vállalkozás tulajdonosa nem más, mint Rózsai György, egyházunk Tolna-Baranya megyei felügyelője. Az ő órák iránti szeretete még üzletkötőként kezdődött a rendszerváltás idején. Később magánvállalkozásba kezdett, aztán hét évvel ezelőtt átvett egy óraszíjkészítő kisvállalkozást, és Dombóvárra telepítette.
Jelenleg ő, felesége, Éva, legkisebb fiuk, Gáspár és mintegy tucatnyi ember dolgozik ott. A manufaktúra műhelyében a munkafolyamatok sorrendjében ülnek a kézi stancolónál [alakzatok kivágására szolgáló szerszám – a szerk.] vagy a ragasztásnál vagy akár a festőgépnél. Leginkább olasz technológiával dolgoznak. Ennek titka, hogy a három réteget, amelyből a szíj áll, összesütik, és az oldalára is a szíj adott színe kerül. Más a technológia a varrott szíjak esetében: azokat a kivágás után oldalt meg kell festeni. Ezt egy másik gép végzi, természetesen emberi segítséggel, pontos ritmusú kézi adagolással. Előfordul, hogy a végső finomításkor fogpiszkálóval javítja egy dolgozó a festést, egészen lenyűgöző aprólékossággal. A hazai órások szeretik a magyar manufaktúra termékeit, mert jó minőségűek, és lényegesen olcsóbbak, mint egy-egy külföldi márkájú óraszíj. Rózsai Györgyék a trendeket figyelik a bőrgyárak kínálatában, illetve az óragyárak új termékeinek tekintetében. Hatalmas a választékuk, és az óraszíjak színskálája és méretválasztéka minden igényt kielégít.
Lelki nevelőanya
A raktárajtón – bizonyára nem véletlenül – a csikóstőttősi templom német nyelvű felirata olvasható. Szabad fordításban: „Hátratekintve hálaadással, jelenben felfelé, előretekintve erővel” – akár a közösség és a manufaktúra mottója is lehetne.
A raktárban százával fekszenek a feltekert bőrök a szivárvány minden színében. Fehér, natúr és nubuk – külön-külön letakarva, hiszen ezeket még a ritkán felkapcsolt neonlámpa fénye is kifakíthatja. Mintás bőr is bőségesen található a hengereken, mint megtudjuk: mindegyik marhabőr. Ma már a különböző minták, legyen az krokodil vagy kígyó, mind-mind nyomással készülnek a bőrgyárakban. Rózsai György azt is elárulja, hogy olasz bőrrel dolgoznak, hiszen Itália a bőrös divatipar egyik központja. Természetesen több kis bőrdíszműves dolgozik az országban, de egyedül az óraszíj-manufaktúra gyárt nagy tételben bőr óraszíjakat.
Bár a műhelyben nincs kitéve semmi evangélikusságra utaló jel – leszámítva a már említett templomi feliratot –, mégis szóba-szóba kerül az evangélikusság. Még a raktárban is, ahol megtudjuk, hogy a kicsi, szinte használhatatlannak tűnő maradékot, nyesedéket rendszerint a nyári táborokban használják fel kézműves-foglalkozásokon. A kis műhelyben a házaspár családi örökségei is fellelhetők, régi családi bútorok itt-ott, legyen az épp hastok, azaz disznóvágásnál használt bontóasztal, zongoraszék, ruhafogas, stelázsi. Minden szervesen beépül a műhelymunkába.
Az irodában ülve is az evangélikusságra, majd a szolgálatvállalásra terelődik a szó. Megtudjuk, hogy György Kőbányáról származik, szülei evangélikusok, édesanyja tevékenyen segítette a gyülekezetet. „A lelki nevelőanyám pedig Kinczler Irénke néni. Az ő idejében aktív gyülekezeti életet éltünk Kőbányán, beleértve az ifjúságot is. A mai napig összejárunk az akkori tagokkal, legalább egy évben egyszer.”
A gyenesdiási mintapár
A felügyelő tovább mesél: „Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az életemet az Úr folyamatosan irányítja. Terelget. Sosem hadakoztam, mert mindig valahogy békességes intelmek jöttek, ha azt kérdeztem, hogyan tovább.” György a gyenesdiási ifjúsági konferencián ismerkedett meg Évával, nem sokkal később össze is házasodtak. Így evangélikus körökben egy ideig ők voltak a mintapár.
„A gyenesdiási alkalom is az Úr irányításával alakult, ennek köszönhetem, hogy megismertük egymást Évivel. De a mai napig is érzem, hogy Valaki vigyáz rám. Tavaly novemberben volt egy aortarepedésem. Ezt százból egy-két ember éli túl, és én megkaptam ezt a kegyelmet. Úgy tűnik, van még dolgom itt” – vallja meg a felügyelő.
Évával harminchét éve házasok. A feleség mágocsi származású. A Dombóvártól alig pár kilométerre található városba a kitelepített svábok helyére a felvidéki Felsőszeliből telepítettek be lakókat. A politikai döntések mögötti emberi sorsokról, tragédiákról Éva idéz fel egy egészen megrázó emléket. Gyerekként bármelyik padláson járt, mindig ugyanaz a látvány fogadta: „Becsomagolt ládák várták a visszautazást.” Hosszú évek teltek el, míg egy-egy ládát megbontottak, hogy az abban található étkészletet használják, mert végül elfogadták, hogy már nem költözhetnek vissza.
A szolgálat útjai
Visszatérve a gyenesdiási ifjúsági konferenciára: onnan szinte egyenes út vezetett – már jegyespárként – a Lutheránus Világszövetség 1984-es budapesti találkozójára, ahol mindketten önkéntes szolgálatot végeztek. Házasságkötésüket követően egy lányuk és két fiuk született. Mindhárom gyereket ökumenikus szemlélettel nevelték. Márta lányuk sokáig volt a dombóvári gyülekezet kántora. A fiúk katolikus általános iskolában és református gimnáziumban tanultak, de jártak a bonyhádi evangélikus iskolába is.
Kőbányáról budaörsi, pécsi „kitérővel” vezetett az út Dombóvárig, ahogy a kőbányai presbiterségtől a dombóvári gondnokságon, majd felügyelőségen át az egyházmegyei felügyelőségig is több év telt el. Dombóváron Rózsai György először gondnokként kezdte 1994 novemberében Vértesy Rudolf, majd Aradi András mellett. Aztán presbiter, majd felügyelő lett, és három éve már Tolna-Baranya megyei felügyelő. Bár ifjúként elgondolkodott a lelkészi pályán, de nem kapott elhívást, és ezt elfogadta.
A felügyelő őszintén elmondja, hogy a dombóvári gyülekezetben a családos istentisztelet és a kötelező hittan is jó hatással van a közösség életére, de Dombóvárra is igaz, ami a vidéki települések többségére: a fiatalok elvándorolnak tanulni, majd dolgozni, és már nem sokan térnek vissza. Így nem könnyű feladat a gyülekezeti ifjúsági, fiatal felnőtt korosztály megszólítása, megtartása a konfirmáció után. Rózsai György reményét fejezi ki, hogy a Szentlélek munkálkodik, és a sokszor félig telt vagy akár üres templomaink egyszer csak megtelnek, és eljön az az idő, amikor az emberek aktívabban keresik Istent és az ő szeretetközösségeit.
Kérdésünkre, vajon egyházmegyei felügyelőként a világi munkájában megmutatkozik-e, hogy hívő vezető, azt válaszolja: törekszik rá. „Jókedvű, nyugodt főnök vagyok, örömhír tudója, nem asztalcsapkodó, kiabálós. A teljesítményt elvárom mindenkitől. Ha vannak bökkenők, kérdés merül fel, azt megbeszéléssel, akár csoportos beszélgetéssel próbálom békésen megoldani.”
Vezérlő elvek mentén
A Tolnai-dombságon járva lenyűgöző látvány tárul elénk, de aki ismeri a vidéket, tudja, hogy sok üres vagy teljesen lepusztult templom is van a megyében. Ág zsákfalu, ahol az egyetlen templom evangélikus; annak idején lebontásra jelölte ki az egyház. Ágon, Gerényesen és Szabadiban is volt egy-egy épület, ez utóbbi településen összedőlt. A gerényesi fafödémes templomot le kellett bontani, mert a teteje beomlott.
„Az ági templomot, bevallom, nem engedtem lebontani. Ez a falu egyetlen temploma, és egyszerűen nem tudtam veszni hagyni. Nem látom a jövőjét, nem tudom, mit lehetne hívek híján csinálni vele, de abban biztos vagyok, hogy Isten egyetlen ottani házát a faluban nem hagyhattam lebontani. Mivel kárpótlást kapunk onnan, sikerült rábeszélnem a gyülekezetet, és az összeg egy részéből és az országos egyházi támogatásból végül a tornyot és a tetőszerkezetet rendbe hozattuk, hogy ne essen nagyobb kár a templomon. Nem tudjuk, mi lesz a sorsa, de szerettem volna a lehetőséget meghagyni a csodára” – meséli a felügyelő.
A felesége így folytatja: „Olyan az a templom és a környezete, mint a Kincskereső kisködmön leírásaiban [Móra Ferenc regénye – a szerk.]. Középen áll egy dombon, és tőle jobbra a valamikori iskola, balra a kántortanító lakása. Egészen szép.”
Rózsai György úgy fogalmaz, hogy van pár olyan „vezérsín”, amely mentén éli az életét: „Aki az Istent szereti, annak minden a javára van. Aki hisz, és ebben él, az sokkal könnyebben tud például békésen rendezni konfliktusokat.” A Kinczler Irénke nénitől kapott „alapok” mellett egy másik vezérlő elv így hangzik: „A Jóisten azért teremtett az embernek két fület és egy szájat, hogy kétszer annyit hallgasson, mint amennyit beszél. Még ha nehéz is ez, mert olykor felgyülemlik az emberben sok minden, mégis úgy érzem, ezzel is egy feladatot teljesítek” – teszi hozzá György.
A harmadik, szintén Irénke nénitől kapott útravaló, amelyet évtizedekkel ezelőtt még a Kőbányai Hírmondóba írt: „A szavak hullnak, mint a pelyva, de kevés a magot is tartalmazó szó.” Mindezt a felügyelő a kereskedelemben a megállapodások során is hasznosítja: a felesleges fecsegés helyett ő az egyértelmű, tiszta beszéd híve.
Búcsúzáskor Rózsai György még megemlít egy különleges kezdeményezést. Elmondja, számára szokatlan, hogy nincs Magyarországon például egyházkerületen belüli testvérkapcsolat a gyülekezeteink között. Ezért elsőként indítványozta a Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség és a dombóvár–kaposszekcső–csikóstőttősi társult gyülekezetek testvérgyülekezeti kapcsolatának létrehozását. Talán a népszámlálás évében ez is egy lehetőség arra, hogy a magyarországi evangélikusok egymást támogatva, erősítve építsék közösségeinket.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. szeptember 19–26-ai, 86. évfolyam, 37–38. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
