Lelkes és büszke házigazdaként egy idegenvezető profizmusával vezet körbe a szarvasi Újtemplomban Zahorecz Pál lelkész, miközben a helyi evangélikusság három évszázados múltjáról és a jelenéről is mesél. Nincs egy csipetnyi kétség sem: ha „az utcáról estünk volna be”, ugyanilyen figyelmességben lenne részünk. „Tudom, ha meglátom a templomtornyot, akkor közel van már az otthonom” – mondja a fiatal lelkipásztor, és hozzáteszi: az idekerülése után alig egy héttel azt érezte, a helyén van a történelmi Magyarország földrajzi középpontjának számító városban.
„A gyökereim ide nyúlnak vissza, Békés megyébe. Az alföldi szlovákok az én népem. Itt, ha bemutatkozom, mindenki elsőre megérti a nevem, legfeljebb annyit kérdeznek, cz-vel írom-e. Ahogy előbb beosztott lelkészként Tótkomlósra, majd 2017-ben ide, Szarvasra kerültem, nem tudtam nem késztetést érezni, hogy tanuljam a szlovák nyelvet. Meg akarom ismerni a gyökereimet, hogy még hitelesebben tudjak szolgálni a sajátjaim között” – mondja a fiatal lelkipásztor, aki egyébként Kecskeméten nevelkedett, Szarvason pedig a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium iskolalelkészi tisztét is betölti.
Nem gyüttment
A szlovák nyelvvel még Tótkomlóson kezdett ismerkedni, de ott nem volt ideje mélyebben elmerülni a szépségeiben. Aztán amikor Szarvasra került, új lendületet kapott ehhez. „Sokat tanultam Nobik Erzsike nénitől, aki a fogadott nagymamám lett. [A szarvasi születésű lelkésznő tavaly tavasszal hunyt el. – A szerk.] Egy időben a szlovák nemzetiségi önkormányzat vezetője adott órákat nekem, most egy fiatal barátom, aki a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezetének elnöke – és egyébként pótpresbiterünk – tanít újra. Emellett sokat beszélgetek Mótyán Tiborral, a város díszpolgárával, gyülekezetünk korábbi szlovákügyi referensével.”
Azzal, hogy fontosnak tartja a hagyományok megőrzését, sokakban rokonszenvet ébresztett maga iránt. A gyülekezet és a közte lévő kapcsolatot azért tartja működőképesnek, mert „passzol a lelkület”. Ugyanazt a kegyességet érzi az övének, mint ami a híveket is jellemzi. Krisztus áll a középpontban, az ő szavát akarják hallani, ahogy a lelkész fogalmaz: „Nem a liturgia, hanem az igehirdetés miatt jönnek a templomba.”
Millenniumra templom
Az első evangélikusok – felvidéki szlovák (tót) jobbágycsaládok – éppen háromszáz évvel ezelőtt érkeztek a Körös partjára, és népesítették be újra a török hódítás miatt elnéptelenedett vidéket. A mai is álló, két és fél ezer embert befogadni képes Ótemplom Tessedik Sámuel idején épült, 1788-ban szentelték fel.
Hogy a városban egy évszázad múltán egy újabb evangélikus templomot is emeltek, annak több oka is volt. Egyfelől a gyülekezet kinőtte Isten házát, másfelől pedig ahogy egyre több magyar család költözött a városba, fokozatosan nőtt az igény a magyar nyelvű istentiszteletek – ezzel együtt pedig egy saját istentiszteleti hely – iránt.
A feljegyzések szerint már az 1840-es években is adakoztak erre a célra a hívek, a gyűjtés aztán a hatvanas évektől vett nagyobb lendületet. Az alapkövet végül 1895. szeptember 3-án tették le, de az érdemi munka csak a következő év tavaszán kezdődött meg – hogy aztán alig egy év és három hónap után, 1897. július 4-én már fel is szenteljék a honfoglalás ezredik évfordulója nyomán millenniumi templomnak is nevezett épületet.
A két templom mindössze 1,7 kilométerre van egymástól, ez mai elkényelmesedett és autózáshoz szokott világunkban nem tűnik nagy távolságnak, annak idején azonban mégis jelentősnek számított. Az új templomot gyorsabban elérték a várost körülölelő kiterjedt tanyavilág lakói – akiknek, nem mellesleg, a piactérre menet is útba esett.
A templom építésének vágyával párhuzamosan az önálló gyülekezet alapításának gondolata is megfogalmazódott a hívekben, de az egyházközséget végül csak bő fél évszázaddal később, 1953-ban választották ketté. A kívülről jövő döntés során a határt a mostani Béke utca vonalában húzták meg. Hivatalosan az attól keletre eső területeken élő hívek, valamint szórványként Kardos és Örménykút evangélikusai tartoztak a Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközséghez. Jelenleg csak az előbbi település lutheránusainak gondozásárért felel a gyülekezet és lelkésze.
Exkluzív toronytúra
Az Újtemplom a maga hatvanhét méteres magasságával impozánsan emelkedik ki a város látképéből. Francsek Imre budapesti építész tervezte; a gótikus mellett neoromán és romantikus stílusjegyeket is hordoz magán. Látogatásunk idején éppen a belső tér felújítását kezdték meg, hogy július első hétvégéjére, felszentelésének a százhuszonötödik évfordulójára a régi pompájában tündököljön.
Zahorecz Pál lelkes és büszke házigazdaként, egy idegenvezető profizmusával vezet körbe minket, és egy csipetnyi kétség sincs bennünk afelől, hogy ha „az utcáról estünk volna be”, ugyanilyen élményben lenne részünk. A helyi idegenforgalmi irodában is tudják, hogy bátran ajánlhatják a turisták figyelmébe az Újtemplomot, mert a lelkész mindenki előtt örömmel tárja ki a mintegy ezerötszáz-ezerhétszáz férőhelyes szent hajlék kapuit.
A lelkész derűsen meséli, hogy már itt szolgált, amikor megtudta, hogy 1943 és 1945 között a nagypapája is ebbe a templomba járt. „Az istentiszteleti feljegyzésekben számos alkalommal szerepel a neve, mert a karzaton a fiatal fiúk és legények között ülve gyakran járt a szája akkor is, amikor nem kellett volna. Egyszer egy vendégcsoportnak is elmeséltem ezt, mire ők rávilágítottak: a nagyapámnak nem volt – vagy lett volna – szabad beszélni, nekem meg csak azt kell.”
A toronyba vezető úton sem fogy ki a mesélésből. Mielőtt kilépnénk a negyvennégy méter magasban húzódó teraszra, a négy harangot is megszólaltja. Alattunk a város, és ha nem lenne párás az idő, az aradi hegyekig is ellátnánk – mutat körbe. Elárulja, olykor a maga örömére is feljön, és innen nézi a csillagokat.
Gyümölcsöskertből iskolaudvar
A négy utca által határolt telek egyik sarkában a templom áll, a másikban a parókia, a harmadikat az iskola épülete foglalja el (helyén egykor szintén egy lelkészház állt, ezt valamikor a 20. század derekán bontották el, és húzták fel oda a mai épület elődjét), a negyedik csücsök a tornapályáé. A hatalmas terület szinte teljesen egybefügg, közbülső kerítés csak a parókiát határolja. Zahorecz Pál a szíve szerint ezt is lebontaná; hogy mégsem teszi meg, annak praktikus oka van: a pulijai így kisebb területen garázdálkodnak. Az épületek között egyébként annak idején – milyen beszédes, és átvitt értelemben a mai helyzetre is érvényes kép! – gyümölcsöskert volt.
Az iskola története kétszázhúsz éves múltra tekint vissza. Az egyházmegyei gyűlés 1802. május 19-én a szarvasi Ótemplomban döntött a gimnázium megalapításáról. 1802. november 1-je óta folyamatosan működik – az 1948-ban bekövetkezett államosításig a környék egyetlen evangélikus főgimnáziumaként – különböző helyszíneken, épületekben. 2012-ben újra a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába került.
„Magam is itt érettségiztem, itt dolgoztam, azért is mondtam igent tíz évvel ezelőtt az intézményvezetői megkeresésre. Nagy áldásként éltük – és éljük meg azóta is –, hogy az egykori evangélikus gimnáziumok közül szinte utolsóként visszakerültünk egyházi fenntartásba – mondja Kitajkáné Szántai Mária. – Amikor nyolc évvel ezelőtt ideköltöztünk, nehezen hagytuk magunk mögött, amit korábban kialakítottunk, de végül igazi otthonra leltünk a felújított épületben, az Újtemplom szoros szomszédságában. Törekszünk arra, hogy noha most egy modern ingatlan az otthonunk, megmutassuk a múltunkat is” – mondja az igazgatónő.
A tradíció ápolásának szép példája az iskola környezetében kialakított szoborpark: a mellszobrok az intézmény híressé vált egykori diákjait, köztük a névadó Vajda Péter írót, költőt, valamint Raffay Sándor püspököt mintázzák. Az igazgatónő hozzáteszi: Kondor Péter, a Déli Egyházkerület mostani püspöke is „vajdás” volt – és ki tudja, nem most nevelődik-e itt egy következő egyházvezető is.
Négy évfolyamon, tizenkét osztályban háromszázhatvan diákot tanít a harminc-egynéhány fős tantestület. Mivel a gimnáziumnak nincs kollégiuma, a tanulók nagy része helybéli, kisebb részük a környékről ingázik. A település egyetlen gimnáziumaként – középfokú oktatási intézményként egy szakképző technikum működik még a kisvárosban – próbálnak minden lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy a szülők ne máshová vigyék el iskolába a gyerekeket.
A tanulók háromnegyede evangélikus hittanra jár (a megkereszteltek körülbelül fele tartozik egyházunkhoz), és a felekezetekhez nem kötődők közül is sokan választják az evangélikus hittant. Az intézményvezető a hitre nevelés tekintetében azt vallja, hogy az iskola önmagában nem képes erre – ezért is jó, hogy a gyülekezet is „testközelben” van –, és amit tesz, azt is szeretettel és szelíden kell tennie, hogy ne a kényszer érzése társuljon mellé a diákok emlékezetében. Azt remélik, olyan impulzusokat kapnak náluk, amelyek életük egy válaszpontján majd a vallás, a hit, a Jóisten felé fordítják őket. Megerősítő lehet mások számára az is, amikor egy-egy diák nem szülői ráhatásra, hanem saját elhatározásából az iskola egész közössége előtt keresztelkedik meg.
Kitajkáné Szántai Máriát egyébként kisgyermekként az Ótemplomban keresztelték, ott volt az esküvője is, hosszú évekig oda kötődött. Aztán ahogyan a gimnázium az Újtemplom mellé költözött, „lassanként átcsordult a szívünk, először az enyém, aztán a közvetlen családomé, a férjemé, a gyerekeimé is” – fogalmaz az igazgatónő, aki annak idején az építészettel is kacérkodott, nagyon szereti a gótikát, így már csak ezért sem volt nehéz megszeretnie az Újtemplomot.
Két félből egy egész
Zahorecz Pál iskolalelkészként és gyülekezeti lelkészként már öt évvel ezelőtt is tisztában volt azzal, hogy nem egyik pillanatról a másikra fogja megtölteni a templomot a gimnáziumi diákokkal. Türelemmel, apró lépésekben halad. „Öröm, ha egy diák már mer énekelni az áhítaton, nem tartja cikinek »Erős vár a mi Istenünk!«-kel köszönni, vagy velünk mondani a Miatyánkot. A gyerekeket a humoron és könnyedségen keresztül lehet megfogni, és a gyülekezet is nyitott erre. Elfogadtak, ahogy vagyok” – mondja szokott jókedvével.
Szarvas négy általános iskolája közül három az újtemplomi gyülekezethez tartozik. Egy főállású hitoktató révén ebben a tanévben összesen száznyolcvanhat diáknak tartanak hittanórát. A gyerekeket – és persze a szülőket – családi napokra invitálják, természetesen nyaranta napközis tábort, adventben kézműves-foglalkozást szerveznek, és az ünnepek másnapjain is gondolnak mindig külön a legkisebbekre is (így húsvétkor például ezúttal is csokitojás- és nyuszikeresés lesz – az időjárástól függően – a templomban vagy a templomkertben).
A konfirmációi felkészítést a lelkész és a hitoktató közösen, egy általuk kidolgozott tematika szerint végzi. A vizsga nem hagyományos kérdés-felelet formájában valósul meg, hanem a konfirmandusok csapatként, játékos formában adnak számot a tudásukról – idén például a tervek szerint egy úgynevezett szabadulószobából kell majd kijutniuk. A pünkösdvasárnapi istentiszteleti alkalomhoz általában néhány gimnazista vagy felnőtt megkeresztelkedése vagy konfirmációja is kapcsolódik, így lesz ez most is.
A rétegalkalmak is szépen működnek: a női kör után most fog beindulni a férfikör is, a fiatalok és a fiatal felnőttek, valamint a bibliaórások is rendszeresen találkoznak.
Zahorecz Pál úgy fogalmaz, szolgálata első két évében „alapozott”, a harmadik évtől már minden gördülékenyebben megy. Erős munkatársi csapat veszi körül, a hivatalban három mosolygós hölgyre számíthat, a temetőgondnokot a jobbkezének nevezi, az iskola technikusa a gyülekezet informatikai fejlesztését is a szívén viseli. A kazuális szolgálatok mellett a látogatásokra is próbál kellő időt szánni, a kiscsoportoknak pedig saját vezetőjük van, mert a lelkész nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindennek ő legyen a felelőse. „Azért tudom a két szolgálatot egyszerre végezni, mert jó hitoktató, megbízható kollégák, erős tanári kar áll mellettem, bátran átengedhetek feladatokat, mert biztos lehetek abban, hogy akkor is jó kezekben lesz az adott terület.”
Az egyházközség mögött viharos időszak áll: a 2000-es évek végén erős megosztottság jellemezte, majd rövid idő alatt több lelkész is váltotta egymást az egyházközség élén (és szintúgy az iskolalelkészi szolgálatban). Zahorecz Pál most örömmel újságolja, hogy a koronavírus-járvány nem fogta vissza az egyháztagokat, sőt: olyan emberek is megjelentek az istentiszteleteken, és lettek azóta aktív tagjai a közösségnek, akik korábban nem kötődtek az egyházhoz. A nyárra tervezett jubileumi ünnepségsorozaton lesz miért hálát adni: „Élő gyülekezet vagyunk! A főnixmadárhoz hasonlóan hamvainkból feltámadtunk, megéltük a nehézségeket, és most újra növekszünk.”
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. április 10–17–i, 87. évfolyam 13–14. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
