Sokféleképp lehet jó anyának lenni. Van, aki a szülés előtti nap is bemegy dolgozni; van, aki három évet tölt otthon a gyermekével; van, aki bölcsődébe adja, és van, aki épp a visszatérés előtt vált munkahelyet. Közös bennük, hogy mindannyian sokféle szerepben állnak helyt, és miközben a legjobbat akarják a gyerekeiknek, a saját álmaikról, céljaikról sem szeretnének lemondani. Édesanyákat – két lelkészt, orvost és jogászt – kérdeztünk arról, miként igyekeznek megteremteni a család és a munka közötti egyensúlyt.
A gyed (gyermekgondozási díj) annak jár, aki a gyermek születését megelőző két éven belül legalább háromszázhatvanöt napon át fizetett társadalombiztosítást. A korábbi fizetésük hetven százalékát kapják ilyenkor az édesanyák. Két év után pedig a gyes (gyermekgondozási segély) illeti meg őket, amely mindenkinek egységesen bruttó huszonnyolcezer-ötszáz forint; ez a gyermek hároméves koráig jár.
A gyed és a gyes időtartama alatt is dolgozhatnak az édesanyák, pontosabban a gyest igénybe vevő szülő csak a gyermek féléves korától. A lelkészek nem az állami családtámogatási rendszerből kapják a gyedet, hanem az evangélikus egyház külön erre a célra létrehozott Zelenka Pál Szolidaritási Alapjából. Gyermekáldási ellátásként a lelkésznőket a korábbi fizetésük hetven százaléka illeti meg, de ennek folyósítása alatt nem végezhetnek keresőtevékenységet. Két év után ugyanakkor a lelkészek is jogosultak a gyesre.
„A gyed alatt egy évvel a munkám abbahagyását követően elvállaltam egy részmunkaidős, heti néhány órás állást. Ez kicsit más volt, mint az eredeti munkaköröm, egyetemi oktatásban vettem részt – vázolja a helyzetet Eszter, aki pszichiáterként dolgozik, és két gyermek édesanyja. – Ez feloldotta a bennem keletkezett hiányérzetet, ami azzal volt kapcsolatos, hogy a munkám eltűnt az életemből. Voltak olyan érzéseim a szülés utáni hónapokban, hogy az egyetemen tanulással eltöltött éveket, a szüleim támogatását most »elherdálom«, mert nem dolgozom a szakmámban. Az oktatást egészen a második gyermekem születéséig folytattam, másfél éven keresztül.”
A megkérdezett nők közül többen beszámoltak arról, hogy a várandósság hónapjai után – amelyeket néhányan szinte az utolsó pillanatig végigdolgoztak – hirtelen vákuumban érezték magukat: eltűnt a mozgalmas munkahelyi légkör, a kollégák, a napi feladatok teljesen megváltoztak, és hirtelen egy kisbaba igényeire való ráhangolódás töltötte ki mind a huszonnégy órájukat. Nagyon sok édesanyának nem könnyű ezekhez a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodni, és főleg megfelelő háttértámogatás nélkül nehéz számukra átlendülni a gyermek születésével járó krízishelyzeten.
Mások számára viszont épp a munkahelyről való távozás a felszabadító:
„Az anyaságot maximálisan élvezem. Már a várandósságom előtt – sőt a házasságom előtt – tudtam, hogy én nem leszek hajlandó beáldozni a családomat a szolgálatnak. Nem akarok két alkalom között hazarohanni szoptatni, nem akarom, hogy a férjem altassa el az anyja után ordító gyerekemet. Isten ítéljen el ezért, ha rosszul látom. De számomra az elsődleges szolgálati terep a családom.
Amúgy sem tudnék jól működni lelkészként, ha nem lenne itthon minden rendben” – árulja el a vidéki lelkésznő.
A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.
