Fő tartalom átugrása

2023. június 1. 12:37

Emléktáblát avattak Újbudán Sztehlo Gábor tiszteletére

A gyermekmentő evangélikus lelkész szülőházánál emlékeztek meg Sztehlo Gáborról, aki – Fabiny Tamás szavai szerint – egész életében „jó pásztorként” védte az árva, rászoruló, fogyatékkal élő gyermekeket.

20230601 Sztehlo emlektabla foto Fabiny Tamas Facebook oldala

Az Újbuda Facebook-oldalon közzétett tudósításból kiderül, hogy az ünnepségen elsőként László Imre polgármester köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elmondta: „Sztehlo Gábor a mai napig köztünk jár, jelen van. Habár szabad szemmel nem látható, de az általa felmutatott jóság, emberség, isteni és emberi szeretet sarokról sarokra itt vannak városunkban. Sztehlo láthatatlan lábnyomokat hagyott a város utcáin, mely lábnyomokba nekünk bele is kell lépnünk. Mert az ember nem tehet mást, minthogy szeret. Nem tehet mást, minthogy bízik, és hisz a Jóban, a másik ember jóságában. A jövőben.”
 
Fabiny Tamás püspök beszédében hangsúlyozta, pünkösd idején Svájcban szintén emléktáblát avattak Sztehlo Gábor emlékére, aki egész életében „jó pásztorként” védte az árva, rászoruló, fogyatékkal élő gyermekeket.
20230601 Sztehlo emlektabla foto Fabiny Tamas Facebook oldala 2
 
Az ünnepség a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tanulóinak zenés előadásával folytatódott. Az előadást Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány kuratóriumi elnökének köszöntése követte, és Előd Nóra, Sztehlo Gábor által a második világháború idején mentett Sztehlo-gyermek beszéde zárta.

 

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
evelet banner 2023 05 12
credo banner 2023 04 26
Vezér

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső