Fő tartalom átugrása

2023. május 31. 16:37

Nosztalgiatalálkozó egykori kántorképzősöknek

„Nosztalgia-kántorképzőt" szervez az Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet Fótra, a Mandák-villába. A tervek szerint július 9-én, vasárnap délután nagy találkozóval kezdődik a program, majd az érdeklődők július 12., szerda délig együtt maradhatnak játékos-komoly közösségben.

Evangélikus Kántorképző és Egyházzenei Intézet, a fóti Mandák-villa

Bence Gábor, az intézet igazgatója szerint várják mindazokat, „akik fiatalságuk fazekasműhelyeként emlékszünk vissza a fóti időkre”.

Az alkalom lelki vezetője Bencze András lesz, emellett a résztvevők sokat fognak énekelni, kórust alakítanak, és aki akar, kedvére gyakorolhat. Visszaemlékező beszélgetéseket is terveznek, továbbá arra is lesz lehetőség, hogy a jelenlévők megerősítést kérjenek korábbi elhívásukra. A programot a várható létszám függvényében fogják véglegesíteni.

A részvételi díj: napi 12 ezer forint. A jelentkezéseket június 14-ig várják a e-mail címen.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
evelet banner 2023 05 12
credo banner 2023 04 26
Vezér

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső