De hol van a helye a Szentléleknek?!

Prédikálhat-e a mesterséges intelligencia? Ez csak egyetlen kérdés a sok közül, amelyet az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) február 27-ei – nyilvánosan meghirdetett – homiletikaóráján felvetettünk. Olyan kihívás előtt áll a világ, s olyan helyzettel szembesült az egyház, amelyet nem lehet kikerülni. Választ kell adni arra, mit is kezdjünk a mesterséges intelligenciával, a megjelenésével, a hihetetlen tempójú fejlődésével, megvizsgálva a lehetőségeit (az áldásait), s kivédve a veszélyeit (ördöginek látszó fenyegetéseit). Hafenscher Károly lelkész, tanszékvezető egyetemi tanár bevezetőjével ebben a témában tartott előadást dr. Fábri György társadalmi kommunikációt kutató egyetemi docens, az Északi Egyházkerület felügyelője.

Nem új téma ez, hiszen a mesterséges intelligencia létrejöttéről és hatásáról évtizedek óta sokan álmodoznak-gondolkodnak, s a tudományos kutatás sem most tűzte napirendjére. Most azonban több tényező is biztatta az EHE Gyakorlati Teológia Tanszékén oktatókat és a hallgatókat, hogy foglalkozzunk a téma teológiai vonatkozásaival. Az elmúlt télen közkézen forgott egy olyan igehirdetés a tékozló fiú példázatáról, amelyet egy volt lelkésztársunk íratott a mesterséges intelligenciával, majd szenzációként tárgyalta a bulvársajtó, hogy egy magyarországi településen mesterséges intelligencia által készített prédikáció hangzott a vasárnapi misén. A napokban megjelent az evangélikus média felületén a Szóbanforgó Podcast legújabb adása, amelyben Kovács Viktor és Szlaukó-Bobál Orsolya lelkész Zászkaliczky Pál informatikussal és Szikra Benedek teológushallgatóval beszélgetett Mesterséges intelligencia és az egyház címmel.

Jelen sorok szerzője a szemináriumon az előadást bevezetve feltette a kérdéssorozatot: Vajon algoritmusba szedhetjük az emberszív legtitkosabb rezdüléseit, a hit személyes titkait? Tudunk-e és akarunk-e beszélgetni egy géppel? Partnerünkké válik-e egy műszaki cikk, ha megpróbáljuk emberarcúvá tenni? Mit kezdjünk egy élettelen tárgy életjelenségeivel?

Az előadás kezdetén „életre keltettük” a mesterséges intelligenciát – jelen esetben a ChatGPT-t –, két kérdést feltéve „neki” írásban: „Meg tudnád fogalmazni, mi a kapcsolat a mesterséges intelligencia és az igehirdetés között? Tudsz prédikálni?” Utóbbira ezt a választ olvastuk: „Tudok, de az nagyon nehéz feladat.” Valóban az! – tettük hozzá.

Fábri György a filozófia, a technológia, az etika, a teológia, a homiletika és az ekkleziológia szempontjából vizsgálta a jelenséget. Kiemelte, hogy jelenleg a mesterséges intelligencia egy nyelvi moduljáról van szó, amely meglévő adatbázisokra építve „szedi össze” a vele való kommunikációban a válaszai tartalmát. Nem tud újat mondani, viszont a hatalmas információbázist a téma szempontjából összerendezve tudja elénk tárni, tehát valójában nyelvi folyamatról van szó. A gép – minden fejlődése ellenére – gép marad, amely nem tanul a szó emberi értelmében, hanem bővítheti a benne lévő tudásbázist, így nagyobb anyagból rendezheti össze a közlendő információkat.

Érdekes kitérő volt az etikai megközelítés, amely a robotok hármas szabályát vette sorra: nem szabad az ember irányában semmiféle kárt okoznia; engedelmeskednie kell, kivéve, ha az az első szabályba ütközne; és gondoskodnia kell saját védelméről, amennyiben az nem ütközik az első két szabályba.

Hogyan viszonyuljon az ember – s a keresztény ember – a technika ezen vívmányához? El kell kerülnünk a technológiai szkepticizmust („Ez az ördögtől való, csak baj lehet belőle”) és a túlzott lelkesedést („Az ember itt valami páratlant »teremtett«”), de mit jelent helyén kezelni a mesterséges intelligenciát? Ez az igazi, mindenkinek kötelezően megválaszolandó kérdés. Ebben segíthet a teológiai megközelítések sora, amely a téma kapcsán újra megfogalmazza hitünk alapvető tanításait és azok következményeit istenképűségünket, az Isten emberré létét, teremtett ember voltunkat, Istentől kapott személyiségünket, a bűnt és a bűntelenséget és jövőbe vetett reménységünket tekintve. A mesterséges intelligencia segítséggé válhat az egyházban, ha helyén kezeljük, mégpedig egyebek mellett az adatkezelésben, a döntések háttéranyagainak a rendezésében, valamint a felhalmozódott teológiai tudás rendszerezésében és használatában.

Mivel mindez az igehirdetéstan-órán hangzott el, az előadó természetesen arra fókuszált, hogy mit jelenthet ez az eszköz a prédikáció és a prédikátor számára. Egyrészt érdemes vizsgálni az általa készített igehirdetéseket (klisék, panelek, felépítés szempontjából), és arra is érdemes odafigyelni, hogy miként tart tükröt az ember elé: vajon nem silányul-e a lelkész igehirdetése panelek összerakására, közhelyessé váló, megszokott kegyes mondatok egymás mellé helyezésére vagy az csupán információkat felsorakoztató írásmagyarázatra? S megmarad az alapvető kérdés, az igehirdetés lényege: hol és mi módon valósul meg a Szentlélek működése? Mitől lesz az – akár nagyszerű és hasznos – információmennyiség személyessé, emberivé, építően felhasználhatóvá, lelket és örök életet munkálóvá az ember számára? Végül az ekkleziológiai megközelítésben a ChatGPT evangélikus használatáról szólt az előadó, s e gondolatsorában középpontba került az „eszközhasználat és a hitmegélés egyensúlyának kialakítása”.

Az előadást követő vita jól jelezte, hogy ez az alkalom csupán a kezdete volt a közös teológiai gondolkodásnak, amelynek szívesen helyet ad az EHE.