Dávid és Góliátjaink

„A jézusi etika alapját képező erőszakmentesség, de a Hegyi beszédben megtalálható képek is mind-mind folyamatos kihívás elé állítják a sokszor ingadozó hitünket.” – Gáncs Tamás jegyzete.

Az első számú slágertörténet. Dávid és Góliát. Mindenki ismeri. Ahogyan a régi reklámszöveg vallotta volt, „minden szinten szinte minden” elmondható róla. Dávid és Góliát. A kicsi és a nagy, a gyenge és az erős, a kevés és a sok, a kedves és a mogorva, a szimpatikus és az antipatikus, a szép és a csúnya, a fiatal és az öreg, a hívő és a hitetlen, a zsidó és a pogány.

Folytathatnánk. Szinte összerezzen az ember, ha belegondol, mire is (!) felhasználták, kihasználták már ezt a történetet az utóbbi évezredekben: önigazolásként, legitimitási pontként, a hősiesség diadalaként ábrázolva vagy éppen az identitáskeresés, identitáskialakulás iskolapéldájaként. Két szereplő, két szerep, két hozzáállás, két tábor, kétféle harci öltözet, két eltérő habitus, két nép háborúja, amelyben mindenki győzni akar, a tét pedig óriási. Még Góliátnál is nagyobb, nemhogy Dávidnál.

A két név örökre összefonódott. Góliát és Dávid. Egy háború, amely – ahogyan a szentíró vallja – „az Úr kezében van”, amelyben ki-ki meccset játszik, sőt élet-halál harcot folytat a seregek egy­egy harcosa, a parittyás, gyenge pásztorfiú és az erős harcos, teljes harci díszben pompázva, felfegyverkezve. Népmesei elemek, az ókorban megszokott túlzó képek, melyek mind­mind ugyanarra mutatnak: a lét a tét, és nem akárki küzd nem akárkivel. A jóságos legkisebb herceg a legnagyobb gonosszal, a szépség a szörnyeteggel.

Micsoda dráma, micsoda metafora, micsoda feszültség, micsoda identitásképző történet! Mi az egyik oldalon, ők a másik oldalon. A kicsiny Izrael az egyik sarokban, az óriási filiszteus hadsereg a másik oldalon. Az egyik oldalon a „ha ő velünk, ki ellenünk” szlogenre tapsol a nép, a másik oldalon pedig maga az Erő kér teret és időt.

Egyszerűnek tűnhet a magyarázat, valójában végtelenül komplex. Mert bármennyire is vonzó a győztes csapathoz tartozni, nem gondolom, hogy Jézus követőjeként akár a góliáti kard, akár a dávidi parittya lenne a vállalható út.

A jézusi etika alapját képező erőszakmentesség, de a Hegyi beszédben megtalálható képek is – az orcánk odafordításától az irgalmasságig, az ellenségszeretettől a szelídségig – mind-mind folyamatos kihívás elé állítják a sokszor ingadozó hitünket. Egyrészt komolyan venni, hogy az Isten velünk van életünk félelmetes helyzeteiben és szorongásaink kellős közepén – ahogyan Dávid is komolyan vette –, másrészt mégse erőszakkal, mégse karddal, mégse parittyával válaszolva a fenyegetettségre.

Mert amit Jézus meghirdet, az nem szólhat az ellenségképzésről. Nem szólhat az ellenség megsemmisítéséről, de az erőszak bármilyen legitimálásáról sem. Bármennyire is ott szunnyad az emberben a harcias ösztön, a vágy a bosszúra, és bármennyire is olyan világ vesz körül minket, ahol erre próbálnak terelgetni oly sokakat oly sokak, ez teljes szereptévesztés. Semmi köze az eredeti jézusi szándékhoz. Mert bár az, ahogyan Dávid visszautasítja a hatalmi fegyverzetet, példaértékű, és ahogyan bízik a Seregek Urában, az tisztelendő, és a bátorsága, hogy szembenéz legfőbb félelmével, elismerendő – maga a megoldás, az erőszak és a gyilkosság nem az. Nemcsak a „ne ölj” parancsa miatt, de a szeretet kettős parancsa miatt sem, amely integráns, központi része a Tórának, és amelyet a kereszténység is kiemel, aláhúz.

Mindezek mellett Dávid és Góliát történetének narratívája valami igazán lényegire rámutathat jelen időnkben is: a mi Góliátjainkra. A személyes gondjainkra, szorongásainkra. A közösségi feszültségeinktől a magányosságig. A háború eszkalálódásától való fenyegetettségtől a vízhiányig. A klímaválságtól az igazságtalansággal való folyamatos szembesülésig.

A Góliátok velünk vannak. A mi Góliátjaink. A megküzdéseink, a mi reménytelenségeink. Sőt a mi esélytelenségeink. Meggyőződésem, hogy a jól ismert elbeszélés ezen a ponton erős vigasztalást nyújthat:

olyan Istenünk van, aki a bizalmunk, a hitünk segítségével kivezethet minket az esélytelenségből, és esélyessé tehet. Olyan Istenünk van, aki a reménytelenségek közepette reményt adhat, és győztessé tehet. Csak máshogyan.

* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023 május 14–21-i 88. évfolyam 19–20. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.