Jel mint tolmács?

Vasárnap reggel történt. Pittyeg a telefonom. Üzenetet kaptam egy nagyon kedves ismerősömtől. Nem sokkal vagyunk istentisztelet előtt, de ránézek az üzenetre. Segítséget kér. Szüksége van a megerősítő szavaimra. Csak néhány szóra, csak néhány betűre. Elmeséli a rövid üzenetben, hogy élete fordu-lóponthoz ért. Döntenie kell két út között. Ezért csendben maradt. Imádkozott. Kérte Istent, hogy küldjön neki egy jelet, de olyat, amelyből fogja tudni: ez bizony isteni jel. És ekkor, ebben a szent pillanatban megszólalt kelenföldi templomunk harangja. Éppen akkor, amikor kimondta az áment.

Ezt írta meg nekem. Hogy éppen ott és éppen akkor szólalt meg a harang. Azt kérdezte tőlem az üzenetben, hogy vannak-e jelek a 21. században is, vagy csak régen voltak a próféták vagy Jézus idejében. Csak Gedeonnak, Salamonnak, Pálnak vagy Jánosnak adatott jel, vagy ma is kaphat valaki jelet?

Mit mondhattam? Mit írhattam? Azt írtam: igen, vannak ma is jelek, és miért ne lehetne valakinek jel egy imádság, egy őszinte fohász után egy templom harangja?! Persze sokat vívódtam ezen azóta, mert ugyanakkor ki mondja meg, hogy mi is a jel, és hogy jól értjük-e a jeleket? Kinek szólal meg egy ima után a kelenföldi evangélikus templom tornyában a harang, és kinek marad néma?

A lukácsi igeszakaszban sokaság gyülekezik Jézus köré. Jelt kívánnak. Sőt jelt akarnak, jelt követelnek. Szükségük van egy támpontra, egy kapaszkodóra, egy olyan biztos pontra, amelynek alapján el tudják dönteni, mi is az Isten akarata, hogy ki is tulajdonképpen Isten akarata: Jézus-e a Messiás, vagy sem?
Jézus gonosz nemzedékről beszél. Kemény szavakkal, talán tőle szokatlan módon, gondolhatnánk, bár Jézus tökéletesen használja a prófétai retorikát, amelynek ugyanúgy része az ítélet meghirdetése, mint a kegyelmes, megbocsátó Istenről szóló szavak.

Jézus megszólal, és Jónásról beszél. Jónás jeléről, sőt Jónásról mint jelről. Sőt magát mint Emberfiát is jelként tárja hall-gatósága elé, a gonosz nemzedék képviselői elé: „…nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele. Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.” Micsoda párhuzam, micsoda reflexió! Jelt kívánnak, és kapnak is. „…kérjetek, és adatik…” – gondolhatunk a jézusi tanításra, mert hát valóban kérnek, és valóban kapnak. Mégpedig magát az Emberfiát. Mint jelt, örök jelt.

Nem olyan jelt, nem olyan Messiást, mint szerettek volna. A Jézus korabeli várakozók közössége ugyanis egy valódi harcost szeretett volna, aki bosszút áll a rómaiakon, elfoglalja a politikai hatalmat, békét teremt, de csak miután ellenségeit eltaposta. Ám Jézus nem ilyen Messiás volt, nem ilyen jellé vált. Nem felmagasztalta magát, hanem megalázta. A végsőkig. Engedelmes volt a halálig. A kereszthalálig. Nem az erőszak jeleit mutatta fel, de drámai módon éppen az erőszak kivégzőeszköze, a kereszt vált jellé.

Igen, az Emberfia felemeltetett. De nem a császári trónra, hanem a keresztre. És ez lett örök jellé. És benne, Jézusban valóban nagyobb van Salamonnál. Nagyobb van Jónásnál. Nagyobb van minden prófétánál. „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.” (Mt 12,40) A párhuzam gyönyörű: Jónás és Jézus. És mindvégig meghúzódik mögötte az örök emberi akarat: szükség van a jelre. A félreérthetetlen jelre.

Valljuk be, ma is vágyunk jelekre. Mint Jónás korában, mint Jézus korában. De hol a jel? Hol vannak a mai jelek? A háborúk? A koronavírus? A gyermekéhínség? A klmakatasztrófa? A folyamatosan növekvő karizmatikus keresztény közösségek Afrikában? Az okos infótársadalom térhódítása? Mi a jel? Talán egy harangszó, a jó időben, a jó helyen?

Pedig jelek ma is vannak, csak nagyon nehezen láthatók. Körülöttünk és bennünk. Mert ahhoz odafigyelés kell. És csend kell. És idő kell. És legtöbbször éppen figyelmünk, csendünk és időnk nincsen. Vannak jelek. De van egy jel, amely mindenek felett kijelöli az utat. Minden Jézus-követő útját. Ez maga Krisztus és az ő keresztje. A nagypénteki és a húsvéti kereszt egyszerre. A szenvedés és szabadság keresztjei. A szeretet és az újrakezdés keresztjei. A sötétség és a világosság, a mélypont és a reménység keresztjei. Életünk realitásainak keresztjei. Útmutató(k). Akkor is, ha éppen nem vesszük észre a jeleket, akkor is, ha éppen nem szólal meg a harang.

* * *

A cikk az Evangélikus Élet magazin 2021. május 2–9-i, 86. évfolyam 17–18. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.