Kinek segítesz?

Sorozatunkban az evangélikus bibliaolvasó Útmutató heti igéinek egyikéről elmélkedünk.

Jézus Krisztus mondja: „Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40)

Az, hogy megteszünk-e valamit, többnyire attól függ, lesz-e hasznunk belőle. A befektetésnek akkor van értelme, ha profitot hoz, s bizonyos kapcsolatok ápolása is addig tart, amíg érdekünk fűződik hozzá. Lelki téren is bennünk lehet ez a szemlélet (ha nem is tudatosan): azért vállalunk el valamit vagy megyünk el több egyházi alkalomra, mert azt reméljük, hogy meglesz a jutalma a mennyben.

A gazdag ifjút (Mk 10,17–27) az foglalkoztatja, mit tegyen, hogy elnyerje az üdvösséget. Jézus azzal szembesíti, hogy ez saját erőből, cselekedetek alapján lehetetlen, egyedül Isten kegyelme által lehetséges.

Heti igénk egy olyan példázatból van, amely az utolsó ítéletről szól, és két csoportra osztja az embereket. A példázat szerint a döntő kérdés az, hogy miként viszonyultunk kiszolgáltatott helyzetben lévő (éhező, szomjazó, jövevény, mezítelen, beteg, börtönben lévő) embertársunkhoz. A király azonosítja magát velük: amikor jót tettünk az ilyennel, azt ővele tettük, amikor elmulasztottuk a segítségadást, akkor tőle fordultunk el.

Akkor hát mégiscsak van, amit tenni kell azért, hogy bejussunk Isten országába? Mégsem kegyelemből, hit által nyerjük el az örök életet?

Mindkét csoport csodálkozik, hiszen egyikük sem látta a királyt a rászorulók között. Az irgalmasok nem a jutalom reményében cselekedtek, a közönyösek pedig úgy érzik, ha tudták volna, hogy ez számít a végelszámolásnál, jobban figyeltek volna.

Ha megtapasztaltuk Isten hozzánk lehajló szeretetét és irgalmát, akkor annak természetes velejárója szívünk átformálódása és az, hogy odafordulunk a nehéz helyzetben levőkhöz. Az ilyen segítségnyújtás pedig – mivel az Úr a gyengék és elesettek támasza, oltalmazója – valójában az ő szolgálata is, és ő ezt értékeli.