Megálmodott reformáció

Népszerű teológia rovatunkban ez alkalommal Bölcs Frigyes szász választófejedelem álmát ismerhetjük meg, amelyet 1517. október 31-re virradó éjjel látott.

Egy imádságos éjszakán, miután a purgatóriumban szenvedő lelkekért könyörgött, és arra kérte Istent, hogy tartsa meg az igaz úton, Bölcs Frigyes szász választófejedelem éjfél után álmot látott. Többször felébredt közben, ám az álom háromszor is visszatért, egyre erőteljesebb formában.

A fejedelem másnap reggel feljegyezte, mit látott, és kancellárjának jelenlétében elmesélte öccsének, János hercegnek is. Mindez a Wittenbergtől húsz mérföldre keletre fekvő schweinitzi kastélyban történt az 1517. október 31-re virradó éjjel.

Bölcs Frigyes álma

Az álomban Isten egy szerzetest küldött Frigyeshez: Szent Pál apostol igaz fiát, akit elkísértek minden kedves szentek, hogy bizonyságot tegyenek róla a választófejedelem előtt. Megkérték Frigyest, hadd írjon fel valamit a küldött a wittenbergi vártemplom kapujára. A fejedelem – megértve az isteni útmutatást – kancellárján keresztül engedélyt adott neki. Ekkor írni kezdett a szerzetes olyan hatalmas betűkkel, hogy a herceg Schweinitzből is jól ki tudta venni őket. Ráadásul akkora tollal írt, hogy annak a szára egészen Rómáig elért, és egy ott heverésző oroszlán fülét átszúrta, s azon túl a pápa fején levő koronát is úgy meglökte, hogy az majdnem leesett őszentsége fejéről. Ahogy a fejedelem kinyújtotta a karját, hogy segítsen a helyén tartani a tiarát, felébredt – dühösen a szerzetesre, hogy miért nem tudta szerényebben forgatni a tollát.

Az álom még kétszer megismétlődött, minden alkalommal harsányabb részletekkel. Másodszorra a toll már olyan hangos üvöltésre késztette az oroszlánt, hogy egész Róma, sőt a császárság minden népe összeszaladt, hogy megnézze, mi történik. A pápa kérte a rendeket – különösen is Frigyest magát –, hogy állítsák meg a szerzetest. Másodszor is felébredvén a fejedelem el is mondott egy Miatyánkot, és kérte Istent, hogy óvja meg a pápát minden gonosztól. Majd ismét elaludt.

A harmadik álomban megpróbálták elvenni a tollat a szerzetestől, de minél jobban igyekeztek kicsavarni a kezéből, annál keményebb lett a toll, és annál jobban sercegett írás közben, hogy már a fülük is belesajdult azoknak, akik csak hallották. Végül annyira elfáradtak, hogy békén hagyták a szerzetest. A fejedelem pedig – aki álmában könnyedén ingázott az Alpokon át Róma és Wittenberg között – megkérdezte tőle, honnan van ez a csodálatos írószerszáma. Azt a választ kapta, hogy egy százéves cseh lúd tolla, amelyet egy öreg iskolamester bízott rá, de maga faragta, és csodálkozott is, hogy ilyen erős lett, ami azért lehet, mert a lelkét-velejét – más tollaktól eltérően – nem tudták elvenni. Erre újabb hatalmas hang hallatszott, és a szerzetes tollából Wittenbergben számtalan másik sarjadt. És azok is akkorára nőttek, mint a szerzetesé, tudós emberek használatba is vették őket. Ekkor harmadszor is felébredt a fejedelem. Megvirradt.

Kézenfekvő magyarázat

Az álom jelentése – metaforikus rétege – a kora újkori olvasó számára éppolyan nyilvánvaló volt, mint számunkra. A szerzetes Luther, akit Isten küldött, és aki írásaival megrengette a pápaság hatalmát. Pál apostol gyermeke, hiszen a híres „reformátori áttörés”, az evangélium újrafelfedezése a Római levél elmélyült tanulmányozásához kötődik. Az álomból nem derül ki, mit írt Luther a wittenbergi vártemplom kapujára, így az írás nyilvánvalóan túlmutat önmagán és a 95 tételen – amit természetesen félreérthetetlenül felidéz –, és magára az Írásra, a reformáció által fókuszba állított Bibliára is utal.

Ezzel összekapcsolódó szimbólum a toll, amely tehát nemcsak az írás, hanem az Írás eszköze, vagyis az igehirdetés. A reformáció önértelmezésében ez rengette meg a pápai hatalmat, ahogy az álomban a toll ér el Wittenbergből Rómáig. Az ereje pedig éppen a benne lakó Lélekből fakad. A szerzetes tollából sarjadó és tanult kezekben gazdára találó újabb tollak a reformáció Luther nyomán robbanásszerűen felívelő igehirdetés- és publikációs áradatának, illetve a wittenbergi egyetemről Európa szinte minden tájára kirajzó és az új tanokat hirdető reformátoroknak a képi megjelenítése.

A Rómában heverésző, majd a fájdalomtól üvöltő oroszlán (latinul leo) azonosítása szintén nem igényel erőfeszítést, hiszen a Luther fellépése idején uralkodó és őt átokbullával sújtó pápa, Giovanni di Lorenzo de’ Medici X. Leó néven lépett trónra. Magyarázatot legfeljebb Leó megkettőzése – mint heverő oroszlán és mint tiarás pápa – igényelhet, ez azonban jól értelmezhető a személy és az intézmény kettősségével. A személy, X. Leó az átokbullával együtt (bősz üvöltés) is lényegében tehetetlen volt Lutherral szemben. Nem sokkal a wormsi birodalmi gyűlés után halt meg, ahonnan a reformátor sértetlenül távozhatott, hogy a következő évben Wartburg várában lefordítsa az Újszövetséget. A pápaság intézménye azonban nem omlott össze a reformáció hatására, a tiara – milyen pontos az álombeli prófécia! – csak megbillent, de végül is nem zuhant le a földre.

Nem kevésbé egyértelmű a százéves cseh lúd jelképe sem. A konstanzi zsinaton 1415-ben máglyahalálra ítélt prágai reformerről, Jan Husról van szó, akinek a neve csehül ludat jelent. Egy régi, magá-nál Luthernél is megtalálható hagyomány szerint Hus azt prófétálta a börtönből, hogy „[m]ost majd megsütnek egy ludat […]; de száz év múlva meghallják egy hattyú énekét, s azt kénytelenek lesznek elviselni”. Ezt már Luther is magára vonatkoztatta.

Apokrif prófécia

A profetikus álom tehát – éppen a sorsdöntőnek ítélt epizód előestéjén – széles történelmi perspektívába ágyazva jeleníti meg a küszöbönálló reformációt mint nagyívű sikertörténetet. Nemcsak Luther fellépését, hanem annak előzményét és hatásait, illetve a reformátori üzenet feltartóztathatatlan elterjedését is megjósolja. A jelenést – és így az egész történetet, vagyis magát a reformációt – pedig isteni eredetűnek mutatja, ezzel pedig nemcsak világtörténelmi, hanem mintegy üdvtörténeti perspektívába is állítja. Nem véletlen, hogy a történet a következő évszázadokban hatalmas pályát futott be.

Az álom a reformáció kezdetének első centenáriumán (1617) vált széles körben ismertté, amikor Conrad Grale nagy sikerű illusztrációt készített hozzá (képünkön). A kutatók ezt tartják a híres „tételkiszögezés” első képi ábrázolásának. A rézmetszet (és másolatai) a szöveg versbe szedett, illetve prózai változatával olcsó nyomat formájában Németország-szerte rövid időn belül elterjedtek.

Nyomtatásban a szöveg csak a 17. század elején jelent meg, és a legkorábbi írásos adatunk sem sokkal korábbi, 1591-ből származik. Egy feljegyzés szerint egy magát csak D. K. monogrammal azonosító szerző akkor másolta le az álom szövegét Joachimsthalban, ahol menekültként élt. Az eredeti kézirat a helyi lelkész, Bartholomäus Schönbach tulajdonában volt, és a feljegyzés szerint Antonius Musától származott, aki Georg Spalatintól, Bölcs Frigyes titkárától hallotta a történetet. A szereplők mind hiteles történelmi alakok, és ma már azt is tudjuk, hogy a másoló monogramja mögött David Krautvogel freibergi szuperintendens rejtőzik.

Ez az imponáló eredettörténet azonban csalóka. Az összefüggőnek tűnő láncban a Musa és Schönbach közti lépés rendkívül gyenge szem, a köztük levő kapcsolat nem több puszta feltételezésnél. Ehhez hozzátehetjük, hogy a történetet egyetlen korai reformátor vagy bármi más 1590 előtti forrás sem említi. Sem Luther, sem Melanchthon (akinek a tételkiszögezés hagyományát köszönhetjük), sem maga Spalatin – aki egyébként írt történeti művet a reformáció kezdeteiről – nem tud róla. Mai tudásunk szerint az elbeszélés a 16. század dereka után keletkezhetett, talán az 1570–1580-as években.

A kettős legitimáció – a prófécia ereje és a saját maga köré szőtt eredetmítosz – azonban rendkívüli pályafutást biztosított számára. Bár kételyek merültek fel vele kapcsolatban, ezeket a tudomány évszázadokon keresztül elhessegette, és csak 1970 körül fogadta el a késői datálást igazoló érveket. Addig általában a reformáció isteni eredetének igazolását látták az epizódban. Még a 21. század elején is sokan ápolják a mítoszt, és legalább a hitelesség lehetőségét komolyan megengedik. Ha ezt el is kell vetnünk – és így szegényebbek leszünk egy profe-tikus álommal –, megmarad a reformáció emlékezetőrzésének egy színes, fordulatos történetet kínáló fejezete, amely meghálálja az alapos vizsgálódást, és nem kevésbé izgalmas tanulságokkal szolgálhat, mint egy apokrif jóslat túlsá-gosan is átlátszóan kódolt üzenete.

A szerző egyetemi docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Tanítóképzési Intézetének intézetvezetője.
Az írás rövidített, szerkesztett változata a szerző „Megálmodott reformáció” – Egy apokrif prófécia évszázadai címmel Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban január 28–30. között megrendezett Luther-konferencián elhangzott előadásának.

***
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. április 24 – május 1–i 87. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.