Micsoda fogadtatás!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Fogadd kedvesen ajkam beszédét és szívem gondolatait, én Uram, kősziklám és megváltóm!” (Zsolt 19,15)

Milyen lesz a fogadtatás? Ez a kérdés motoszkál bennünk, ha vendégségbe megyünk, ha valakinek valamit adni akarunk, vagy ha váratlan helyzetet készülünk bejelenteni. Sok mindentől függ, hogyan fogadnak minket vagy azt, amit mondunk, hozunk. Függ a közöttünk lévő kapcsolattól, attól, hogy milyen hatása lesz mondandónknak a jövőre, de meghatározó lehet az aktuális érzelmi állapot, élethelyzet is.

Fel szokott-e merülni bennünk a kérdés: vajon az Úr hogyan fogadja mindazt, amivel elé jöttünk? Kedves-e számára az, amit tőlünk hall? Örül-e annak, amikor imádság címén a kívánságlistánkat terjesztjük elé, és nehezteléssel a szívünkben gondolunk azokra a kérésekre, amelyek még mindig teljesületlenek? Tetszik-e neki, amikor büszkén soroljuk jó cselekedeteinket, kegyes megnyilvánulásainkat? Milyen imádságot fogad szívesen az Úr?

A vasárnap zsoltára három részből áll: a teremtett világ dicséri Teremtőjét (1–7), az Úr dicsérete igéjéért (8–11) és a zsoltáros személyes kérései (12–15).

A zsoltárt olvasva érezzük: aki e szavakat mondja, már tudja, hogy Isten számára az a kedves, amikor meglátjuk az ő nagyságát, felismerjük szeretetét, megértjük szavát, és megvalljuk neki bűneinket. A kérések ezért itt nem a mindennapi boldogulásra vonatkoznak, hanem tévedésekről, titkos bűnökről, kevélységről szólnak. Vajon a mi imakéréseink között is ott van e három? Kérünk szabadulást ezekből?

Istent kősziklának és Megváltónak nevezi a zsoltáros. Ugyanezt az elnevezést találjuk Zsolt 78,35-ben is, ahol Izrael történetének főbb eseményei elevenednek fel. Ott az egyik nagy tanulság: ha az ember szorult helyzetbe kerül, beismeri bűneit, de az Istennek tetsző bűnvallás nem ilyen! Nemcsak ajkak vallástétele szükséghelyzetben, hanem a szív mélyéről fakadó őszinte vallomás mindenkor. Ez az, amit kedvel az Úr (lásd még Zsolt 51,19).

Útravaló kérdés erre a hétre: az én ajkam beszédét és az én szívem gondolatait vajon kedvesen fogadhatja-e az Úr?