Ne szégyenüljek meg!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

„Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, benned bízom: ne szégyenüljek meg!” (Zsolt 25,1.2)

Amikor egy különleges esemény előtt állunk, nagy várakozással tekintünk előre. Tervezgetünk, készülődünk, számoljuk a napokat. S amikor elérkezik az idő, és megvalósul, amit vártunk, örömmel, hálával telik meg a szívünk. Ám előfordul, hogy meghiúsul a tervezett dolog. Ha ez a mi hibánk, mert valamit elmulasztottunk vagy rosszul csináltunk, akkor az önvád és a szégyen csak tetézi fájdalmunkat.

Vannak dolgok az életben, amelyek esetében nagy jelentősége van a hitnek. A hit bizonyosság afelől, hogy minden Isten kezében van, és neki jó terve van az életünkkel; reménység abban, hogy ő megsegít a nehéz helyzetekben, és vagy kiment a bajból, vagy erőt ad a helytálláshoz; s békesség akkor is, ha a körülmények zaklatottak, békétlenek. A hit az üdvözítő Krisztusba vetett bizalom.

Új egyházi esztendő kezdődik ma. Az adventi hetek most is az Úr Jézus eljöveteléről és az ehhez kapcsolódó várakozásainkról szólnak. Van bőven egyházi és világi körítés hozzá hangulatos kellékekkel, műsorokkal, szokásokkal, de a hívő és nem hívő ember szívében egyaránt ott (lehet) a vágyakozás a tiszta, szeretetteljes krisztusi ünnep után.

Az Úr Jézus érkezik most is. Jön, hogy megszabadítsa a bűn terhe alatt roskadozókat. Nem fog újra megszületni betlehemi kisdedként, de megszülethet a szívünkben a benne való bizalom, és megújulhat a hitünk. A bűnbocsánat, az örök élet ajándéka a miénk lehet.

Keressük Isten akaratát, járjunk az ő ösvényein, s imádkozzunk advent első hetében a 25. zsoltár szavaival (innen van most a vasárnap zsoltára).

Az Evangélikus énekeskönyv 321. éneke ehhez az igéhez kapcsolódik, el is énekelhetjük hát: „Szívemet hozzád emelem, / Benned bízom, ó, Uram. / Meg nem szégyenítesz engem, / Ne nevessenek rajtam. / Mert szégyent nem vallanak, / Kik tehozzád esedeznek. / Azok pironkodhatnak, / Akik hitetetlenül élnek.”