Vasárnapi ige
Váljunk az imádság házaivá!
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

„Az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára!” (Ézs 56,7b)
„Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.” (Kol 3,11)
Az Ószövetségben kalandos története van Isten „házának”. A pusztai vándorlás során a gondosan kitalált és felépített sátor az, ami jelzi, hogy Isten népe között „lakik”. A letelepedés során lassan az ember háza állandó, kötött hellyé válik, felmerül hát, hogy biztosan Istennek is hasonló igényei, szükségei vannak. Sötétben tapogatózás ez az Örökkévaló megismerésére, de Isten mégis elfogadja és dicsőségével „belakja” a templomot. Az első építmények már rég nincsenek, de a keresztények világszerte „beköltöztek” Isten mellé a templomokba.
Számunkra az összegyülekezés helyévé vált a templom, a rítusaink központjává. Összetart minket, fontos a hely, mégis, annyi mindent elfed. Lelkileg könnyű elbújni benne, ha az embernek takargatnivalója van. Van egy pont azonban időről időre, ami lerántja rólunk a leplet. Az úrvacsora alkalmával nincs több bujkálás, ott színt kell vallani, illetve lehet taktikázni, csak felesleges. Jézus Krisztus asztalánál lehullik rólunk mindaz, amivel próbáljuk álcázni magunkat, szebbé tenni, ami csúnya vagy hibás, elfedni, ami bűzlik. Szükségtelenül. Isten megosztja velünk a hajlékát, Jézus pedig testét és vérét adja értünk. Higgyük el, hogy úgy kellünk neki, ahogy vagyunk, úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Megváltoztatni csakis ez a szeretet fog.
Jézus Krisztus, te a szívünk mélyére látsz. Látod, kik vagyunk valójában, és kivé leszünk mások előtt, mások miatt, másokért.
Köszönjük, hogy előtted szembenézhetünk önmagunkkal, és nem kell szégyenkeznünk, hanem szerethetjük magunkat minden hibánk, fogyatékunk és undokságunk ellenére.
Köszönjük, hogy megbocsátasz, szeretsz és szerethetővé formálsz bennünket! Ámen.
* * *
A 2021-es lelki útravaló a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya szerkesztésében Galambos Ádám közreműködésével készült.
Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet megrendelhető a Luther Kiadó webáruházában.
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook-oldala itt érhető el.
E-mailben is mindennap elküldjük ezeket az igéket és lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a címre küldött e-maillel.

