Gyula városa – azon belül is elsősorban a Göndöcs-kert – ad otthont július 13. és 17. között a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozónak. Előzetesen mintegy 1500-an váltottak jegyet a fesztiválra. Mindazok kedvéért, akik nem tudnak elutazni a Békés megyei településre, de szívesen részesei lennének legalább online az alkalomnak, mutatjuk, ma (július 15-én) mely programokat közvetítik élőben a szervezők.
8.45-től a reggeli áhítaton Lázárné Skorka Katalin Mezőberény I. kerületi lelkész prédikál. Zenél a Manna együttes. Téma: Isten a templomban, Isten a gyülekezetben / „Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot.” (Ézs 6,1)
18.15-től esti áhítatot tart Hajduch-Szmola Patrik (még) pécsi lelkész. Zenél a Közel zenekar. Téma: Isten a közösségeinkben / „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)
20.45-től a Közel koncertjét közvetítik. A zenekar a programfüzet tanúsága szerint „egy kis jazz-zel, egy kis rockkal, egy kis Pekkával és rengeteg vidámsággal, közös énekléssel” várja a közönséget, elsősorban a színpad, de persze a képernyő elé is.
***
***
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.