Luther Márton karácsonyi prédikációja 1530-ból

Miért nehéz elhinni a karácsony üzenetét? Mi a szándéka a szentestén örömhírt hozó angyalnak? Hol a helye Szűz Máriának a karácsonyi történetben? Ezekre a kérdésekre is választ ad 1530. december 25-én, karácsony első napján Wittenbergben elmondott prédikációjában Luther Márton reformátor.

A Luther válogatott művei könyvsorozat Prédikációk című kötetében is olvasható karácsony első napi igehirdetés textusa Lukács evangéliumából való. „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lk 2,10–12)

Karácsonyi prédikációja elején Luther Márton leszögezi: „Ma eddig csak azt hallottátok, hogy a gyermek megszületett, és ő a mi Urunk és Üdvözítőnk. […] Ez a hittétel azonban olyan nehezen bevehető, hogy manapság csak kevesen hisznek benne.” A reformátor a folytatásban az okát is megadja ennek: „Nehezen vehető be a hit, miszerint a kisgyermek, aki Máriától született, valóságos Isten. Hiszen értelemmel senki sem képes felfogni, hogy az, aki a mennyet és a földet teremtette, és akit az angyalok imádnak, egy szűztől született.” Majd hozzáteszi, hogy csak a hit segíthet elhinni, hogy „ez a gyermek az Úr és Üdvözítő”.

Karácsonyi prédikációjában Luther őszintén bevallja, hogy annak ellenére, hogy kételkedés nélkül idézi az evangélium szavait, miszerint a karácsonykor született Üdvözítő az Úr, mindenki Üdvözítője és Ura, még neki is igazán nehéz hinnie benne. A wittenbergi igehirdető önmagára vonatkoztatva is érvényesnek tartja, hogy „ha ezek a szavak csak a gondolataimban ragadnak meg, és nem ágyazódnak mélyebbre, akkor nem lesz elég erős gyökerük bennem”.

Mi ilyenkor a megoldás? Karácsonyi igehirdetésében Luther megerősíti, hogy csak a mennyeiek segíthetnek a hit dolgaiban. Mint mondja: „Mivel értelmünk képtelen felfogni ezt a kettős bizonyosságot, hogy Krisztus ember és ugyanakkor Üdvözítő, Úr és király is, ezt a hitet a mennyből kell kapnunk.”

A wittenbergi, karácsony délutáni textusban az angyal a pásztoroknak viszi a jó hírt: üdvözítő született a Dávid városában, aki bepólyálva fekszik a jászolban. Luther kihasználja az alkalmat, hogy a prédikáció alapigéjének a betlehemi éjszaka képeslapra illő jelenete kapcsán a Mária-kultusszal szemben a Krisztus-központú gondolkodásra helyezze a hangsúlyt. Mária nem azért óvja annyira gyermekét a születésétől fogva, hogy „tudta és akarata nélkül” belőle „bálványt csináljunk, hogy erre alapozva bizonyítsuk az anya tiszteletét” – figyelmeztet Luther, akkor is, ha „az emberek […] minden himnuszt neki énekelnek, és a születés dicsőségét és tiszteletét az anyának adják. De e szavak nem az anya dicséretére hangzanak el.” Az angyal örömhírt hozó szavai arra utalnak, hogy a „gyermekkel és az ő születésével kell […] törődnöm” – hívja fel a figyelmet a reformátor, aláhúzva: „…abban kell hinnem, hogy a gyermek értem született.”

Luther a karácsonyi angyal kapcsán is erre a szándékra irányítja a figyelmet: „A hírvivő angyal is bizonyára azt szeretné, hogy mást se lássunk, mint az újszülött gyermeket.” Semminek sem lenne szabad elvonni az ember figyelmét az angyali örömhírről. „Hiszen, ha mindent egybegyűjtenénk is ezen a világon, még a legdrágább és legnagyszerűbb dolgokat is, mégsem nevezhetném ezeket »Üdvözítőnek«” – hangzik a karácsonyi érvelés. Az ember a bűneivel egyetlen teremtményhez sem fordulhat, csak az Üdvözítőhöz, akiről az angyal karácsonyi üzenete szól – emlékeztet Luther Márton. „Ha semmim sem marad, ez az Üdvözítő megsegít engem” – tesz ma is érvényes tanúbizonyságot 1530 karácsonyának első napján elmondott prédikációjában a reformátor.