Fő tartalom átugrása

Melanchthon Fülöp

Melanchthon Fülöp (1497–1560) reformátor teológus Luther Márton egyik legközelebbi barátja és munkatársa, nézeteinek védelmezője, a protestantizmus első rendszeres teológusa és a reformáció egyik első számú szellemi vezetője volt.

Philipp Melanchthon Albrecht Durer metszete nyoman
Philipp Melanchthon (Albrecht Dürer metszete nyomán)

1497. február 15-én született a németországi Brettenben Philipp Schwarzerd néven. Szüleitől – apja nagyra becsült fegyverműves volt – a fiú mély vallásosságot, rokonától, a kor híres hebraistájától és humanistájától, Johannes Reuchlintól pedig humanista gondolkodásmódot örökölt.

Alsóbb iskoláit a pforzheimi latin iskolában végezte, nevét itt görögösítette Melanchthonra. A Schwarzerd név eredeti jelentése ’feketeföld(i)’ (schwarz + Erde), a reformátor ezt ültette át a kor szokása szerint az ókori klasszikus nyelvbe: a melas, melaina, melan kifejezés feketét, a khthón, khthonos főnév pedig földet, pontosabban a föld felszínét jelenti. A nevek latinosítása, illetve görögösítése szinte kötelező volt a tudományos világban Melanchthon korában.

Egyetemi évei Heidelberghez, majd Tübingenhez kötődtek. Miután 1514-ben megszerezte a magiszteri fokozatot, klasszika-filológiát tanított, és tankönyveket írt, közöttük az 1518-ban megjelent A görög nyelv alapjai címűt.

Luther és Melanchthon

Bölcs Frigyes szász választófejedelem 1502-ben egyetemet alapított Wittenbergben. A görög nyelv professzorának Philipp Melanchthont hívta meg 1518-ban. A görög nyelv fontosságáról tartott székfoglaló beszéde jó benyomást keltett az ifjú professzorról az akkor már évek óta ott tanító Luther Mártonban, a teológia doktorában.

Luther és Melanchthon között egyre mélyebb barátság alakult ki. Luther könnyen meg tudta győzni Melanchthont a reformáció gondolatairól.

Melanchthon – akit a filozófia mellett a történelem, az orvoslás és a fizika tudományága is komolyan foglalkoztatta – már korábbi egyetemi tanulmányai alatt megkezdte a teológiai stúdiumok elsajátítását, Wittenbergben pedig akadémiai fokozatot (baccalaureus biblicus) szerzett. Később előadásokat is tartott bibliai tárgyakból – Luther ösztönzésére például Pál Rómabeliekhez írt levelét magyarázta. Egy-egy disputa alkalmával Luther az ő szakvéleményét is kikérte. Melanchthon Luthert tanította koiné görög nyelvre. Ez is arra motiválta később a reformátort, hogy az Újszövetséget a nép nyelvére, vagyis közérthető német nyelvre fordítsa Wartburgban.

Melanchthon, az „univerzális” professzor nemcsak sokat, de jól is írt, ő volt korának legolvasottabb egyetemi szerzője. Műveit 1800-ig folyamatosan használták az egyetemeken és egyéb iskolákban.

Philipp Melanchthon 1537 id Lucas Cranach
Philipp Melanchthon (id. Lucas Cranach festménye, 1537)

Melanchthon, az iskolareformer

Melanchthon 1528-ban jelentette meg A vizitátorok oktatása című munkáját, amelyet az 1526-os első speyeri birodalmi gyűlés után írt. Ebben egyrészt bemutatta az evangélikus tanítást, másrészt vázolta az elemi iskolák feladatait is. Szászországban törvényesítették meglátásait, ami az első protestáns iskolarendszer létrejöttéhez vezetett. Melanchthon közoktatási javaslatai idővel a teljes Német-római Birodalomban elterjedtek; közel hatvan városból kértek tőle tanácsot iskolaalapítás-ügyben. Iránymutatása, tankönyvei és az általa képzett pedagógusok révén szinte a teljes német oktatási rendszert átszervezte. Több egyetem alapításában, illetve megújításában is segédkezett. Az oktatásügy terén végzett ténykedéseiért Melanchthon megkapta az utókortól a Praeceptor Germaniae – Németország tanítója – megtisztelő címet.

Melanchthon a vallási párbeszédekben és a tárgyalásokon

Lipcsében került sor 1519-ben arra az első egyeztető tárgyalásra, amely Luther és a római kúria képviseletében Johann Eck, a híresen éles elméjű katolikus teológus között zajlott. Ezen az alkalmon már Melanchthon is jelen volt. A későbbi tárgyalásokon Melanchthon egyre fontosabb társa és segítője lett Luthernek, sőt amikor a kiátkozott Luther nem szólhatott, ő lett a reformáció szószólója.

Luther, a reformáció prófétája fáradhatatlanul dolgozott ugyan az új teológián, azonban hiányzott belőle a rendszeresség. A lutheri teológia rendszerezése Melanchthon feladata lett: ő írta meg a reformáció tanainak első érvényes összefoglalását 1521-ben Loci Communes címmel.

Philipp Melanchthon kezzel irt levele
Philipp Melanchthon kézzel írt levele

Nyolc évvel később, 1529-ben Melanchthon jelen volt a második speyeri birodalmi gyűlésen is, ahol, miután az egész birodalomban betiltották a reformációt, a lelkiismeret szabadságára hivatkozva a reformáció pártján állók kivonultak a tanácsteremből, így tiltakozva, azaz protestálva a döntés ellen.

Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlés előtt Luther és társai több iratot is létrehoztak, melyek alapján Melanchthon még a birodalmi gyűlésen megírta a Confessio Augustanát, azaz az Ágostai hitvallást. A huszonnyolc hitcikkből álló irat nemcsak az evangélikusok hivatalos hitvallási irata lett, de a későbbiekben is meghatározta a protestantizmus minden nagyobb hitnyilatkozatát.

Philipp Melanchthon sirja Wittenberg vartemplom
Philipp Melanchthon sírja a wittenbergi vártemplomban

Melanchthon kiváló vitapartner volt. Luther 1546-ban bekövetkezett halála után ő lett a reformáció szellemi továbbvivője és vezetője. Sokkal békülékenyebb és engedékenyebb politikát folytatott, mint Luther, így többen csalódtak benne a reformáció követői közül, hiányolva Luther hevességét és tántoríthatatlanságát.

Philipp Melanchthon 1560-ban halt meg, a wittenbergi vártemplomban temették el, nyughelye Lutheré mellett van.