A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) szeptemberi krakkói nagygyűlésére készülve március 21. és 24. között Oxfordban találkoztak az európai evangélikus egyházak vezetői. A három régió küldötteihez a szervezet főtitkára, Anne Burghardt is csatlakozott. A delegáltak áttekintették a legutóbbi, windhoeki nagygyűlés óta eltelt közel hét év történéseit, és egyeztették álláspontjaikat a főbb kérdésekben.

Anne Burghardt főtitkár beszédében az LVSZ „négy alappilléréről” – teológia, misszió, keresztény egység előmozdítása, menekülteket segítő munka – szólva úgy fogalmazott: soha ne becsüljük alá az összefogás fontosságát. Hozzátette, a szervezet közgyűlésének egyik kulcsfontosságú feladata az, hogy biztosítsa az egyensúlyt a négy aspektus között, továbbá „meghallgassa, meghallja és megértse a mai gyülekezetükben élő emberek valódi kérdéseit és aggodalmait”.

A z LVSZ három európai régiójának alelnökei – Urmas Viilma észt érsek, Antje Jackelén svéd emerita érsek és Astrid Kleist hamburgi esperes – beszámoltak egyházaik prioritásairól a szeptember 13–19-i közgyűlésre készülve. Mindannyian aggodalmukat fejezték ki az éghajlati válsággal, a koronavírus-járvány hatásaival és a csökkenő egyháztagsággal kapcsolatban. Urmas Viilma észt érsek, a közép-kelet-európai régió alelnöke kiemelte a régió egyházainak folyamatos és elkötelezett munkáját az ukrán háború nyomán kialakult menekültválság kapcsán. Visszatekintett a 2017-es namíbiai nagygyűlésre, amely előrevetítette a klíma igazságosság témájának kiemelkedő szerepét az egyházak körében.
A nagygyűlést előkészítő találkozóról később bővebb beszámolót is közlünk majd – a szerk.
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.