Fő tartalom átugrása

Afrika

EKME nyári konferenciája

Szomjazóknak élő víz

Diákok jóvoltából elevenedtek meg könyvlapok az EKME-konferencián

B. Pintér Márta
2022. július 12.
Különösen is becses lett minden résztvevő számára az Evangélikus Külmissziói Egyesület idei, július 7–10. között Piliscsabán tartott konferenciája, hiszen a koronavírus-járvány miatt két éven át kerülni kellett az ilyen közös együttléteket. A négynapos rendezvény központi gondolataként megjelölt szomjúság mégsem arra a türelmetlen vágyakozásra utalt, amely a résztvevőket betöltötte, hogy végre ismét találkozhassanak egymással. Arra mutatott rá, ami minden missziói munkálkodás célja: hogy megism…
Kiskáték a nádfedeles kunyhó asztalán

Kiskáték a nádfedeles kunyhó asztalán

A mozambiki ébredés pillanatképei

Stifner-Kőháti Dorottya
2022. március 19.
Öt éve jelent meg az első híradás az Evangélikus Életben dr. Bálint Zoltán vízmérnök, korábbi afrikai misszionárius és felesége, Bálintné Kis Beáta tollából a Mozambikban kezdődött és a mai napig tartó ébredésről. Evangélikus gyülekezetek születnek, lelkészi pályára elhívott fiatalok tanulnak s állnak szolgálatba, kereszteléseket ünnepelnek. Örömükben osztozni most nem csupán imádsággal tudunk, de anyagi erővel is jelezhetjük a testvéri szeretetet: az Evangélikus Külmissziói Egyesület vízkeresz…
Z6A_2979.jpg

Az EVT-nek fontos feladata az üldözött keresztények támogatása

2021. január 14.
Genf – Az orosz ortodox egyház és az Orosz Egyesület a Vallásszabadságért közös online konferenciáján Peter Prove, az Egyházak Világtanácsának nemzetközi ügyekért felelős tanácsadó bizottságának igazgatója tartott előadást az afrikai keresztények helyzetéről. Statisztikákra hivatkozva elmondta, hogy jelenleg minden negyedik keresztény Afrikában él, 2030-ra ez az arány 40 százalékra emelkedik majd, 2050-ig pedig az afrikai keresztények számának duplázódása várható.