Fő tartalom átugrása

alapkőletétel

faültetés Ménfőcsanakon

Biztos alapra építve

Hatvanöt éve tették le a ménfőcsanaki evangélikus templom alapkövét

Adámi Mária
2022. szeptember 27.
Faültetéssel emlékeztek a ménfőcsanaki evangélikusok templomuk alapkőletételének 65. évfordulójára szeptember 25-én, vasárnap. A Szemerei János püspök közreműködésével és a hittanos gyerekek segítségével elültetett két norvég juhar közül az egyik az ősök hitét, a másik a jövőbe vetett reményt szimbolizálja.

Cincérmentés evangélikus módra

Egy templomalapkő-letétel nem várt hozadéka

Boda Zsuzsa
2021. augusztus 12.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg tölgy. Életének százharminc éve alatt olyan sok mindent látott már, hogy bele is fáradt a sok nézésbe. „Lassan nem vagyok én már semmire sem jó”, sóhajtotta, miközben szomorúan nézte elszáradt ágait. Ám ekkor cincérek serege jelent meg, és rövid időn belül vidáman befészkelték magukat a tölgy kérge alá. – Kevéssé valószínű, hogy mindez valóban így történt, bár a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthon területén álló tölgy és a benne lakó…

A szellemi munka méltó keretét nyújtja majd a Luther Otthon új épülete

Újbudán tették le a szakkollégium új épületének alapkövét

Stifner-Kőháti Dorottya
2021. május 25.
Elhelyezték az új, 120 férőhelyes Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon alapkövét május 21-én Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) székházának telkén, a Magyar tudósok körútján. A Luther Otthon a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) legrégibb felsőoktatási kollégiuma, amely szakkollégiumként is működik. A több mint 1,8 milliárd forint értékű beruházást Magyarország Kormánya 1,2 milliárd forinttal támogatta, az Evangélikus Diákotthoni Alapítvány 640 millió forinttal…

„Egy gyülekezet számára nincs nagyobb ajándék, mint hogy templomot kap”

Letették az új piliscsabai templom alapkövét

Csűry Csaba
2021. május 25.
Pünkösdvasárnap – egyházi és világi méltóságok jelenlétében – tették le a piliscsabai új evangélikus templom alapkövét.