Baranyay Bence
Döntő szavak
Evangelizációs sorozatot tartottak Sopronban
Tóth Károly
2023. május 18.
A Soproni Evangélikus Egyházközség 2023-ban is tarthatott evangelizációs sorozatot. Magától értődőnek tűnik ez az állítás, mégsem az. A járványügyi intézkedések miatt két évben is elmaradt ez az alkalom. Az idén pedig az energiaválság tette kérdésessé, hogy megtarthatják-e. A gyülekezet végül úgy döntött, hogy a korábbi böjti időszakról húsvét utánra helyezi át az alkalmakat
Elköteleződésben növekedve
Tradíciók és építkezés a Répce mentén
Galambos Ádám
2023. május 17.
„Az istenhit közösségbe hív” – vallja Baranyay Bence. A Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség fiatal lelkészével az ifjúságot és az időseket megszólító alkalmakról, a megtorpant, majd visszaszerzett lendületről is beszélgettünk, és az is szóba került, miként maradhat a gyülekezet nyitott, de erős identitású közösség.
Kit keresünk?
Vasárnapi ige
Baranyay Bence
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. december 25.
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Felismerni Krisztust
Baranyay Bence lelkésziktatása Répcelakon
Adámi Mária
2022. május 26.
Új lelkészük beiktatását ünnepelték május 21-én a Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség tagjai. A három éve a közösségben szolgáló Baranyay Bencét Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese iktatta be parókusi tisztségébe. Az istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában és az úrvacsoraosztásban részt vett Baranyay Csaba espereshelyettes és Németh Kitti bobai másodlelkész is.
Öt lelkész tett parókusi vizsgát nyugaton
Adámi Mária
2021. október 5.
A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri székházában október 4-én, hétfőn tartott parókusi alkalmassági vizsgálaton öt lelkész tett tanúságot felkészültségéről.
Dobok ritmusa
Baranyay Bence
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2021. február 24.
Böjt 2021 – Sorozatunkban az Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó szervezői által írt meditációkat olvashatják. Baranyay Bence a Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze. Alábbiakban az ő írása segíti az elcsendesedést.







