A Soproni Evangélikus Egyházközség 2023-ban is tarthatott evangelizációs sorozatot. Magától értődőnek tűnik ez az állítás, mégsem az. A járványügyi intézkedések miatt két évben is elmaradt ez az alkalom. Az idén pedig az energiaválság tette kérdésessé, hogy megtarthatják-e. A gyülekezet végül úgy döntött, hogy a korábbi böjti időszakról húsvét utánra helyezi át az alkalmakat

Ebben az évben egy család három tagja állt a soproni gyülekezet elé. Mindhárman Vas megyei gyülekezetek lelkészei: Baranyayné Rohn Erzsébet, Baranyay Bence és Baranyay Csaba. Igehirdetésükön keresztül Jézusnak a feltámadása után, a Tibériás-tengernél a tanítványaival való találkozása (Jn 21) elevenedhetett meg. A jelenlévők átélhették, hogy mi vagyunk azok, akiket újra felkeres Jézus, akikkel újra csodát tesz, akiket újra szeretetébe emel, és akiket újra követésére hív.
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.