Fő tartalom átugrása

Déli Evangélikus Egyházkerület

Szigethyné Szenteczki Katalin ordinációja Medgyesegyházán

Lelkésznéből lelkésznő

Szigethyné Szenteczki Katalin ordinációja

Boda Zsuzsa
2023. május 30.
Nemcsak a kezüket áldásra emelő és a Confirmát, azaz az áldóéneket éneklő lelkészek gyűrűje ölelte körbe Szigethyné Szenteczki Katalint a május 27-ei lelkészavatásán a medgyesegyházi evangélikus templomban, hanem a családtagokból, a közelről és távolról érkezett barátokból, valamint a tanítványokból és természetesen a gyülekezeti tagokból álló, háromszáz fős ünneplő közösség szeretetköre is. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás lelkészképzésének első évfolyamából Kata már a hatodik…

Hálaadó istentisztelet és családi nap Eleken

Megújult az imaház

2023. május 22.
Hálaadó istentiszteletet tartottak május 21-én, vasárnap a Magyar falu program részeként felújított eleki evangélikus imaházban. A létesítmény úgy szépült meg, hogy közben megőrizte jellegzetességét és identitását.
Déli Egyházkerület családi és missziói napja Soltvadkerten

Szívesen együtt

Soltvadkerten tartotta családi és missziói napját a Déli Egyházkerület

Stifner-Kőháti Dorottya
2023. május 22.
„Elköteleződés, szívesen együtt” mottóval hirdette meg idei családi és missziói napját a Déli Egyházkerület. Több mint hatszázan gyűltek össze a május 20-án Soltvadkerten tartott rendezvényen, amelynek középpontjában Pál apostol filippiekhez írt levelének igéje – „…ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14) – és természetesen a konfirmáció-elköteleződés tematikája állt.
Az evangélikus templom és a parókia is megújult Csorváson

Az evangélikus templom és a parókia is megújult Csorváson

Hidvégi Dávid
2023. május 16.
Négy beruházásban, összesen 43,5 millió forintból újultak meg Csorvási Evangélikus Egyházközség ingatlanjai, amelyet hálaadó istentisztelettel ünnepeltek vasárnap. A beruházásban közösségi térré alakították a parókia épületet, valamint felújították a templom tetőszerkezetét és külső homlokzatát, valamint újra működik a toronyóra is.
A Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napja

Tegyük le voksunkat Isten igéje mellett!

Horváth-Csitári Boglárka a Déli Egyházkerület családi és missziói napjára hívogat

S.-K. D. – V. J.
2023. április 28.
A kihívásokkal teli hétköznapokból való kiszakadásra és az isteni erőtérben való megmártózásra kínál lehetőséget a Déli Evangélikus Egyházkerület családi és  misszió napja. Május 20-án Soltvadkerten több programon is az elköteleződés témáját járják körül. Horváth-Csitári Boglárka kerületi missziói lelkész hívogat az alkalomra.
a pestújhely-újpesti evangélikus gyülekezet énekkara az j gyülekezeti ház előtt

Növekedésben Istennel

Gyülekezeti házat szenteltek Pestújhelyen

Urbán Anna
2023. április 26.
Több évtizedes, reménnyel teli várakozás után Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke április 23-án felszentelte a Pestújhely-Újpalotai Evangélikus Egyházközség új gyülekezeti házát.
házaspárok megáldása a Bálint-napi zenés istentiszteleten

Isten szerkesztett egybe bennünket

Bálint-napi áldás a házasság hetén

Galambos Ádám
2023. február 15.
„A házasságok valóban az égben köttetnek” – mondta a Bálint-napi áldással egybekötött zenés istentiszteleten Kondor Péter püspök. A házasság hetének egyik központi rendezvényén ismét szép számmal jelentek meg áldást kérő párok február 14-én a budapesti Deák téri evangélikus templomban.
svvéd evangélikus püspökök szentelése

Ami a fotók mögött van

Ezt üzenik a svéd püspökök liturgikus öltözetei

Hajdú Tibor
2023. február 7.
Viselőik lelkiségéről tanúskodnak a svéd evangélikus püspökök liturgikus öltözetei. Erről Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke személyesen is meggyőződhetett, amikor néhány héttel ezelőtt, január 15-én kettős püspökszentelésen vett részt az uppsalai katedrálisban. Az istentiszteleten Marika Markovits, a Linköpingi és Erik Eckerdal, a Visby Egyházkerület új lelkészi vezetője ölthette magára a palástot, vehette fejére a mitrát és foghatta kezébe pásztorbotját. Kondor Péter a Kos…
kettős püspökszentelés Uppsalában

Püspökszentelésen Svédországban

2023. január 19.
Kettős püspökszentelésen vett részt Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Nagy Zoltán, a Kelet-békési Egyházmegye esperese az uppsalai katedrálisban Martin Modéus svéd érsek meghívására. A január 15-i ünnepi alkalmon Marika Markovits, a Linköpingi és Erik Eckerdal, a Visby Egyházkerület új lelkészi vezetője indult szolgálatának új útjára.
Font Sándor

„Sokat kell dolgoznunk azért, hogy a lehetőségből valóság legyen”

Font Sándort tendenciákról és kihívásokról is kérdeztük

Balczó Mátyás
2023. január 18.
Mintha a fiatalok körében egyre „trendibb” dolog lenne hitről, vallásról elmélkedni, ezzel együtt egyházhoz tartozni – összegzi az elmúlt időszakban szerzett benyomásait Font Sándor. A Déli Egyházkerület felügyelője ezért is látja döntő jelentőségűnek, hogy keresztény hitünk milyen életvitelre, magatartásra indít bennünket.
Kondor Péter püspök

Csodálkozzunk rá ajándékaira!

Kondor Péter arról, mit jelent Isten eszközeiként szolgálni

H. T.
2023. január 11.
A konfirmációra való felkészítés elsődleges célja Kondor Péter szerint a hitben való megerősödésnek, az Istennel való kapcsolat szorosabbá válásának a munkálása. A Déli Egyházkerület püspöke örömmel tapasztalja, hogy az utánunk következő nemzedék is jelen van az egyház életében. Azokat a feladatokat szereti a legjobban, amelyek módot adnak rá, hogy a gyülekezetekkel találkozzon, és eredeti küldetését, lelkipásztori elhívását tölthesse be.
közgyűlés a Déli Egyházkerületben

Tartózkodás nélkül, egyhangúlag

Közgyűlés a Déli Egyházkerületben

Hajdú Tibor
2022. november 17.
November 11-én a pestszentlőrinci Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium adott otthont a Déli Evangélikus Egyházkerület őszi közgyűlésének.
hálaadó istentisztelet Soltvadkerten

Soltvadkert 185

Megújult a torony a templom fennállásának ünnepére

2022. november 5.
Ünnepi istentiszteleten adtak hálát október 30-án a soltvadkerti evangélikusok felújított templomtornyuk elkészültéért és a templom 185 éves fennállásáért.
A közös előretekintés jegyében

A közös előretekintés jegyében

2022. november 4.
Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hivatalában fogadta a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét, Adorjáni Dezső Zoltánt és püspökhelyettesét, Koszta Istvánt november 4-én.

Püspöki látogatás és kettős ünnep a KEVI-ben

Jubileum Kiskőrösön

Pethő-Szűcs Mária
2022. november 3.
2022. október 28-án kettős ünnepre készültek a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum fiataljai és pedagógusai. Egyrészt a reformációra, Isten megújító szeretetének ünnepére gyűltek össze a diákok, másrészt ez az alkalom hálaadó istentisztelet is volt az elmúlt tíz évért, hiszen a közel ezerháromszáz főt számoló intézmény 2012-ben került a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába.
Hajduch-Szmola Patrik igehirdetése a lelkésziktatási istentiszteleten

Tiszta szívvel, éles látással

Beiktatták parókus lelkészi tisztébe Hajduch-Szmola Patrikot Kecskeméten

Vitális Judit
2022. október 17.
Lelkésziktatásra telt meg a kecskeméti evangélikus templom október 15-én, szombaton délután. A Kis János nyugdíjba vonulásával megüredesett parókusi állást a gyülekezet meghívására Hajduch-Szmola Patrik vette át, aki feleségével, a szintén lelkész Kovács Barbarával korábban Pécsett szolgált.
evangélikus iskolát szenteltek Medgyesegyhán

Maradandó gyümölcsök reményében indultak útnak

Iskolaszentelés Medgyesegyházán

Bujdosó Erika
2022. október 5.
A mindig velünk lévő Istenről és egy vonzó jövőképről hallhattak az egybegyűltek október 3-án a Békés megyei Medgyesegyházán azon az ünnepi istentiszteleten, amelyet a Schéner Mihály Evangélikus Általános Iskola felszentelése alkalmából rendeztek.
Kis János lelkész búcsú prédikációja nyugdíjba vonulása előtt

„Bizonyos vagyok benne, hogy Isten döntött az életemről”

Beszélgetés Kis János nyugdíjba vonuló lelkésszel

Vitális Judit
2022. szeptember 26.
„Isten mindig annyi tövist adott, hogy ne bízzam el magamat, és annyi kegyelmet, hogy általam az Úr ereje érjen célhoz” – ezekkel a szavakkal summázta összesen negyvenkét évnyi szolgálatát Kis János, amikor szeptember 18-án, vasárnap parókus lelkészként utoljára lépett fel a kecskeméti evangélikus templom szószékére. Előző este, a nyugdíjba vonulása alkalmából rendezett ünnepségen Kondor Péter, a Déli Egyházkerület püspöke abban erősítette meg őt, hogy ugyan a gyülekezet vezetésével járó minden…
dombóvári evangélikus iskola szentelése

Emberhalászat Krisztussal

Evangélikus iskolája lett Dombóvárnak

Bujdosó Erika
2022. szeptember 16.
„Erős vár a mi Istenünk!” – hangzott a köszöntés az aulát megtöltő diákok, munkatársak és érdeklődő szülők felé a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény iskolaszentelési istentiszteletén szeptember 15-én.
Korányi András EVT központi bizottság

Dr. Korányi Andrást az Egyházak Világtanácsa központi bizottsági tagjává választották

Evangélikus.hu
2022. szeptember 7.
Beválasztották az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságába Korányi Andrást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökhelyettesét.