Fő tartalom átugrása

hálaadó istentisztelet

Az atyai ház vonzásában

Kívül-belül megújult a kötcsei evangélikus templom

Adámi Mária
2021. november 24.
A 223. alkalommal megtartott, hagyományos templomszentelési emlékünnep, az úgynevezett kerbájt napján adtak hálát templomuk felújításáért a kötcsei evangélikusok. A 2021. november 20-i ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kőszeghy Miklós helyi helyettes lelkész és Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a somogy-zalai egyházmegye esperese közreműködtek.

Megáldották a nyáron felújított bobai óvodát 

2021. november 19.
Közel 50 millió forintból újulhatott meg Bobán az evangélikus óvoda. Az intézményt november 13-án, szombaton ünnpség keretében áldotta meg Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.

Templomfelújításért adtak hálát Vanyolán

F. E.
2021. november 9.
Ítélet vasárnapjának előestéjén hálaadásra gyűltek össze a vanyolai és a környékbeli evangélikusok, és ünnepi istentisztelet keretében birtokba vették a gyülekezet felújított templomát. A felújításra kis részben önerővel, nagyobb részben a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye és a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület támogatásával, de leginkább egy, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kezelt egyházi épített örökségvédelmi pályázatból elnyert forrásból nyílt lehetőség.

Ép testben ép lélek

Tornaszobával és edzőteremmel gazdagodtak a szarvasi gimnázium sportlétesítményei

Kitajkáné Szántai Mária
2021. október 21.
Iskolai ünnepséggel és hálaadó istentisztelettel fejeződtek be október 17-én a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban végzett építkezési munkálatok. A mostani, nagyrészt országos egyházi támogatással megvalósult felújítás során korszerűsítették a tornatermet és további sporthelyiségeket is kialakítottak.

Ne csak a falak újuljanak meg

Elkészült a gyülekezeti ház renoválása Tárnokrétiben

Tubán József
2021. október 13.
A templomot megbecsülő, arra gondot fordító elődök által elhelyezett sarokkőre épülhet a jelen – hangzott el október 10-én a tárnokréti evangélikus templomban, ahol a gyülekezet tagjai és a községből elszármazottak azért gyűltek össze, hogy hálát adjanak gyülekezeti házuk megújulásáért.

Hála mindenért (is)

Porrogszentkirályon megújultak a gyülekezeti épületek

Adámi Mária
2021. október 13.
A templom, az orgona, a gyülekezeti ház és a parókia megújulásáért adtak hálát október 9-én, szombaton a porrogszentkirályi evangélikusok. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét és kért áldást a megszépült épületekre és az azokat használó közösségre. A liturgiában Sikter János helyi lelkész mellett Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a somogy-zalai egyházmegye esperese szolgált.

Régi hagyomány a megújult templomban

Regionális csendesnap templomszenteléssel Tállyán

Boda Zsuzsa
2021. október 5.
Kívül-belül felújítva várta a tállyai evangélikus templom a Borsod-Hevesi Egyházmegye evangélikusait, valamint az alkalomra érkező nyíregyházi és nagycserkeszi gyülekezeti tagokat október 2-án a hagyományos regionális csendesnapra. Az istenházában, ahol egykor Kossuth Lajost megkeresztelték, több mint százan gyűltek össze, hogy evangélikus identitásukban megerősödjenek, lelkiekben töltődjenek, és hálát adjanak az Úristentől kapott ajándékokért.

Találkozási pont, rekreációs hely, a menny kapuja

Megújult a veszprémi evangélikus templom

Balla Emőke
2021. október 1.
Ünnepi istentiszteleten adtak hálát a veszprémi evangélikusok szeptember 26-án azért, hogy megújult a templomuk. A vasárnapi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke a 84. zsoltár alapján hirdette Isten igéjét: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!”

Lelki felkiáltójel

Nagyatádi templom- és gyülekezet-évforduló

Adámi Mária
2021. szeptember 21.
Száz évvel ezelőtt, 1921-ben kezdődött meg a gyűjtés a templomépítésre a Csurgói Evangélikus Egyházközséghez tartozó nagyatádi leánygyülekezetben. Az épület felszentelésének kilencvenegyedik, a közösség indulásának száztizenegyedik évfordulója alkalmából szeptember 19-én hálaadó istentiszteletet tartottak.

Otthonosság és áldás

Szépült-bővült a Kapernaum

H. T.
2021. szeptember 6.
Az elmúlt másfél évben megvalósult fejlesztésekért adtak hálát szeptember 3-án a gyenesdiási Kapernaum Szeretetotthonban.

Öröm, hála, köszönet

Új épületrésszel bővült a Podmaniczky-iskola

Bujdosó Erika – Hajdú Tibor
2021. szeptember 3.
Hálaadó ünnepséget tartottak a budapesti Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában augusztus 31-én. Az iskola új épületrészének átadása Kondor Péter püspök áhítatával kezdődött, majd az iskola pedagógusainak és diákjainak zenei szolgálata gazdagította az együttlétet.

Torta a Szélrózsának

A jövőbe tekintés alkalma is volt a budahegyvidéki piknik

VJ
2021. július 28.
Ahogyan a nagykorúvá válásakor, úgy idén, a huszonötödik születésnapon is szemet gyönyörködtető és az ízlelőbimbókat kényeztető tortával köszöntötték a Szélrózsát. Az évfordulót eredetileg Gyulán ünnepelték volna, de a szervezők tavasszal a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy a tavaly egyszer már elhalasztott tizenharmadik országos evangélikus ifjúsági találkozóra még egy évet várni kell. A jubileumról azonban mindenképpen szerettek volna megemlékezni. Méltó keretét e…

Új ének zengjen

Orgonaszentelés Bakonyszentlászlón

Adámi Mária
2021. július 27.
Kívül-belül megújult a bakonyszentlászlói evangélikus templom orgonája, amelyet a szlovéniai Mariborban működő Alois Hallecker épített 1876-ban. A hangszert július 25-én ünnepi istentisztelet keretében áldotta meg Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A liturgiában Szakos Csaba helyi helyettes lelkész és az egykor a gyülekezetben szolgáló Szabó Vilmos Béla nyugalmazott lelkész működött közre.

Középpontban az ige

Megújult a révfülöpi evangélikus templom

Garádi Péter
2021. július 20.
A Kővágóörs–Révfülöp–Kapolcsi (Sion) Evangélikus Egyházközség révfülöpi leányegyházának tagjai július 17-én istentisztelet keretében mondtak köszönetet a gyülekezet Urának, hogy templomukat felújíthatták. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette az igét.

Ahol a kövek is beszélnek

Hálaadás a felújított templomtetőért Lovászpatonán

Adámi Mária
2021. július 6.
Temploma tetőszerkezetének megújulásáért adott hálát július 4-én a Duna Televízió által is közvetített istentisztelet keretében a lovászpatonai evangélikus gyülekezet. A keresztelővel is gazdagított ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Polgárdi Sándor, a Veszprémi Egyházmegye esperese és Farkas Ervin helyi lelkész működött közre.

Isten álma a vele való teljes közösség

Felújították a gyórói evangélikus imaházat

Adámi Mária
2021. július 6.
Nagy álma valósult meg a Vadosfai Evangélikus Egyházközséghez tartozó gyórói leánygyülekezet tagjainak: július 4-én imaházuk felújításáért adhattak hálát. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét, és kérte Isten áldását a megszépült épületre. A liturgiát Fatalin Helga helyi lelkésznő végezte.

Piknikkel ünnepel a Szélrózsa

Szélrózsa Tízek
2021. június 30.
Születésnapi istentisztelet és piknik keretében ünneplik a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó indulásának 25. évfordulóját július 25-én, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközségben. Az úrvacsorás istentiszteletet követően Lóci Játszik solo koncerttel, kerekasztal-beszélgetéssel, ökokézművéssel és szabadtéri játékokkal várják a szervezők a résztvevőket.

Mesteri táborhelynévadó

Adámi Mária
2021. június 15.
A falu szülöttéről, D. Szabó József egykori püspökről nevezték el a 2001 óta működő evangélikus táborhelyet a Celldömölki Evangélikus Egyházközséghez tartozó Mesteriben. Az épület felújításáért is hálát adott a gyülekezet a június 13-án tartott ünnepi istentiszteleten.

Boldog örömnap derült Kiskőrös-Erdőtelek evangélikus közösségére

Kecskeméti Pál
2021. június 1.
Szentháromság vasárnapján ünnepelte Kiskőrös-Erdőtelek evangélikus közössége imaháza felszentelésének ötvenedik évfordulóját. A helyiségre 1969. május 13-án adták ki az építési engedélyt, az alapozást – nyolcvanhét önkéntessel (!) – május 19-én, egy nap alatt végezték el, május 31-én pedig már a falak is álltak. Isten hajlékát végül két évvel később, 1971. május 30-án, pünkösdvasárnap szentelte fel dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének akkori püspöke. Erre…

Huszonöt éves az orosházi evangélikus iskola

Bujdosó Erika / Evangélikus Nevelés
2021. május 31.
Hálaadó istentiszteletet és ünnepi megemlékezést tartott május 29-én az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. Ezen a szombaton a jubileumi tanév rendezvényeit egy méltó megemlékezéssel egybekötött istentisztelet követte, amelyen Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel.