Korányi András
Miért vágyunk hősökre, és hogyan viszonyuljunk hozzájuk?
Profán szentek a magyar pantheonban
Hámori Márton
2023. június 9.
A szenteknek, az egyházi és állami példaképeknek, a költőknek a magyar kultúrában betöltött helyéről és szerepéről volt szó a legutóbbi Szólj be a papnak! esten, a budapesti Grund nevű szórakozóhelyen. Mire jók a példaképek? Miért vágyunk hősökre? Hogyan viszonyulunk hozzájuk? A többi között ezekről beszélgettek a meghívott vendégek: Martos Levente Balázs esztergom–budapesti segédpüspök, Török László református lelkész, Korányi András evangélikus lelkész, valamint Ungváry Krisztián történész. A…
Luther: 1500+
Evangélikus kereszténység a kétezer éves egyházban
Korányi András
2022. október 22.
Az emlékezés célja és az emlékezet ápolására irányuló cselekedeteink rólunk árulnak el a legtöbbet: hogyan viszonyulunk múltunkhoz, mit felejtünk el, mit takarunk el, és mit őrzünk féltve. Olyan, mint egy emlékkönyv – mindig kimaradnak belőle fontos képek. Hogy miként gondolkodunk történelmünkről, az sokkal inkább saját közösségünk mentális állapotáról, mint magáról a múltunkról beszél. A Credo evangélikus folyóirat idei második száma ilyesfajta emlékkönyv szeretne lenni, lenyomata annak, hol t…
Értünk szól az ige
Vasárnapi ige
Korányi András
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. október 16.
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Egyházak a megbékélésért és az egységért
Értékelő gondolatok az Egyházak Világtanácsa 11. nagygyűléséről
Összeállította: Vitális Judit
2022. szeptember 17.
A németországi Karlsruhéban ülésezett augusztus 31. és szeptember 8. között az Egyházak Világtanácsának tizenegyedik nagygyűlése. A világ minden pontjáról összegyűlt mintegy négyezer résztvevő a „Krisztus szeretete a megbékélés és az egység felé viszi a világot” mottó jegyében a plenáris üléseken olyan aktuális témákról tárgyalt, mint a klímaválság, az orosz–ukrán konfliktus és a genderkérdés. A Magyarországi Evangélikus Egyházat Kondor Péter és Korányi András, a Déli Egyházkerület püspöke és p…
Dr. Korányi Andrást az Egyházak Világtanácsa központi bizottsági tagjává választották
Evangélikus.hu
2022. szeptember 7.
Beválasztották az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságába Korányi Andrást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspökhelyettesét.
Ne féljetek!
Munkaévkezdő lelkészkonferencia a Déli Egyházkerületben
Hajdú Tibor
Hajdú Tibor, Lázár Zsolt
2022. szeptember 2.
Megtartotta szokásos munkaévkezdő összejövetelét a Déli Evangélikus Egyházkerület is augusztus 24–26. között. Épp hogy kihűltek a székek az északi kerületi lelkészek távozása után, a déliek vették birtokba az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia- és Missziói Központot.
Keresztény testvérek szívbemarkoló hűsége
Képeslapok Karlsruhéból 1.
Kondor Péter, Korányi András
2022. szeptember 1.
Kondor Péter püspök és Korányi András püspökhelyettes üzenete az Egyházak Világtanácsa 11. nagygyűléséről.
A Krisztus-követés drága ajándéka
Így készülnek a szolgálatra a végzős lelkészhallgatók
Összeállította: Balczó Mátyás
2022. június 17.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) hallgatói és oktatói életében a legnagyobb ajándékok közé tartozik, amikor a végzős lelkész szakos hallgatók kiküldik ordinációs meghívójukat. Beérik a közös teológiai munka, a külső és a belső elhívás valósággá, Istennek és az egyház közösségének szentelt hivatássá válik – többek között erről is beszélt Pángyánszky Ágnes, az egyetem gyakorlati intézetének vezetője. Mellette Korányi András professzor, a hatodéves képzés vezetője is megosztotta velünk go…
Parókusi alkalmassági vizsgát tartottak a Déli Evangélikus Egyházkerületben
Hajdú Tibor
2021. november 5.
2021. november 3-án három vizsgázó eredményesen letette parókusi alkalmassági vizsgáját a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában.
Évfordulókért adtak hálát a nyíregyházi Emmausban
Dr. Ujszászi Zsuzsanna
2021. szeptember 24.
A keresztény ember számára minden ünnep megemlékezés, amikor az emlékező emberi lélek is megelevenedik. Az ilyen alkalmak arra is figyelmeztetnek, hogy Istenünk állandóan jelen van az életünkben, hol elnéző szeretettel, hol igazságosztó, formáló erővel, de mindig segítő támaszt kínálva. Erre emlékeztek szeptember 18-án is, amikor a nyíregyházi Emmaus Evangélikus Szeretetotthon 28 éves és a templom 16 éves fennállásáért adtak hálát.
Itthonról haza
Új gyülekezeti elnökség Pestszentlőrincen
Hulej Enikő
2021. szeptember 13.
Sok szó esett a lábnyomokról – Krisztuséról és az ő egykori és mai apostolaiéról – szeptember 11-én a pestszentlőrinci evangélikus templomban, amikor Cselovszky Ferenc, a Pesti Egyházmegye esperese beiktatta hivatalába a gyülekezet új lelkipásztorát, dr. Korányi Andrást és felügyelőjét, Viczián Istvánt. A liturgiában az immáron nyugdíjas előd, Győri Gábor és a lőrinci származású László Lajos bócsai lelkész segédkezett.
Hivatás, közösség, empátia, egyediség
A hatodéves lelkészjelölt hallgatók indulása az új tanév kezdetén
Dr. Pángyánszky Ágnes
2021. szeptember 10.
Tótkomlóstól Fótig, Budahegyvidéktől Kaposvárig, Kelenföldtől Debrecenig járják be a lelkészi szolgálatra való készülés útját azok a hatodéves teológus-lelkész szakos hallgatók, akik a tanévkezdés első három napján tartották első konzultációjukat az alma materben, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Hat hallgató készül a lelkészi szolgálatra úgy, hogy miközben még az egyetem nappali szakos hallgatója, már tíz hónapos gyakornoki képzését tölti mentorgyülekezetében.
Az ellentmondások embere
Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezete
dr. Korányi András
2021. július 16.
Szinte a lehetetlenre vállalkozik az, aki az elmúlt bő száz esztendő életrajzi és sajtóban megjelent anyagai alapján egységes, egybecsiszolt életpályát próbál megrajzolni a százharmincöt éve született Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Miközben falusi mellékutcáktól fővárosi sugárútig temérdek közterület neve őrzi az emlékét, politikusi és társadalomformáló nézeteinek az örökségét egyetlen meghatározó irányzat vagy erő sem vállalta, vállalja fel teljes szívvel.
Diplomaosztó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Jeszencsák Lilla
2021. június 29.
A Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség templomában június 25-én, pénteken tartotta meg ünnepélyes diplomaosztóját az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az ünnepség Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész Jn 8,32-ről tartott áhítatával kezdődött. Ebben szó esett a diploma eredetéről, a diplomáról mint az élet új alapjáról és az igazságról, amely Jézus Krisztus.
Reményre van szükségünk!
Korányi András
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2021. május 30.
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Mózes-tábla törülközőből, evangélikus lelkész katonatisztből
Boda Zsuzsa
2021. március 25.
Párját ritkító könyv jelent meg a közelmúltban az Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok sorozat részeként. A Lelki napló a munkatáborból – Sztupkay Sándor pásztori szolgálata 1945–1947 című kötet egy fogolytáborba kalauzol. A második világháborúban szovjet fogságba került, súlyosan beteg tiszt evangélikus lelkésznek füllenti magát, így több mint két esztendőn keresztül lelkigondozója lesz fogolytársainak, miközben nemcsak prédikál, hanem úrvacsorát oszt, és temet is –…
Lelki napló a munkatáborból
Könyvbemutató beszélgetés Korányi Andrással
2021. február 25.
Csömör – Könyvbemutató beszélgetést adott közre a Csömöri Evangélikus Egyházközség Youtube-csatornáján. Lelki napló a munkatáborból – Sztupkay Sándor pásztori szolgálata 1945–1947 címmel Korányi Andrással beszélgetett Boda Zsuzsa – 2021. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.
120 éve született Ordass Lajos
Összeállította: Galambos Ádám
2021. február 5.
120 éve, 1901. február 6-án született Ordass Lajos evangélikus püspök. Ebből az alkalomból Korányi András evangélikus lelkésszel beszélgetünk. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi tanárával felidézzük, hogy miként tudott Ordass püspök biblikus alapon helytállni a második világháború idején ugyanúgy, mint a kommunista diktatúra alatt, valamint arra is választ kaphatunk, hogy mit üzenhet a 21. századnak Ordass életútja. A videó alatt a püspök prédikációiból vál…


















