Fő tartalom átugrása

Kötőszó

„Minden focimeccs előtt összeborulunk és imádkozunk”

Evangélikus focisták a labdarúgásról

Szebenszki Noémi
2021. július 9.
Miért szeretik az emberek annyira a focit? Van köze a vallásnak a labdarúgáshoz? Lehet evangelizálni egy futballmeccsen? – ezekről a kérdésekről beszélgetett Benkóczy Péter kőbányai evangélikus lelkész az Erős Vár FC evangélikus futballcsapat játékosaival, Regős Lászlóval és Schranz Ambrussal.

„A megbékélés egyházaivá kell válnunk”

Exkluzív interjú Anne Burghardt észt lelkésszel, a Lutheránus Világszövetség első női főtitkárával

Kovács Barbara
2021. július 8.
Néhány héttel ezelőtt a száznegyvennyolc tagegyházat számláló Lutheránus Világszövetség új főtitkárt választott Anne Burghardt személyében. A rendkívül fiatalos, negyvenöt éves észt evangélikus lelkésznő több szempontból is az első ebben a nagy felelősséggel járó pozícióban. Az Evangélikus Információs Szolgálatnak adott exkluzív interjúban saját egyházáról és azokról a kihívásokról is kérdeztük, amelyeknek új tisztségében meg kell felelnie.

„Olyan traumáról írtam, amit én is elszenvedtem”

Interjú Regős Mátyás kétkötetes, fiatal, vallásos szerzővel

Szebenszki Noémi
2021. június 30.
„Kőbányán értelmiségi, vallásos család gyermekének lenni izgalmas kettősséget hordoz” – vallja Regős Mátyás, akit már gyermekkorától kezdve foglalkoztat a költészet, és gimnazista kora óta szinte biztosan tudja, szeretne az írással komolyan foglalkozni. Első verseskötete, a Patyik Fedon élete 2019-ben jelent meg, és egy évvel később követte első regénye, a Tiki. A vallás nemcsak új regényének, de a szerző életének is fontos része, ezért hitről, a vallás szerepéről és gyerekkori tragédiákró…

Hogyan győzd le a poszt-Covid-szindrómát?

Interjú Dorn Krisztina pszichoterapeutával

Kovács Barbara
2021. június 21.
Bár a járvány harmadik hulláma mostanra talán elmúlt, a lelki hatásait még sokáig érezhetjük. Dorn Krisztina pszicho-, pár- és családterapeutát arról kérdeztük, miként élték meg a különböző korosztályok a járvánnyal járó bizonytalanságot és félelmet, és mit tehetünk annak érdekében, hogy enyhítsük a járvány okozta mentális problémák hosszú távú hatásait. A KötőSzó-blog interjúja.

Lelkészek tévés show-műsorokban

Mi a céljuk?

Torda Eszter
2021. június 16.
Főzőverseny, műveltségi vetélkedő, ügyességi játék – tévéműsorok, amelyekben evangélikus lelkészek vettek részt komoly sikerekkel. Pongráczné Győri Boglárka, Gáncs Tamás és Stermeczki András lelkészek, valamint Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök célja az volt, hogy bátran megmutassa, milyen sokszínű személyiségek a lelkészek, akiknek műveltsége, tudása nem csak teológiai, és a hobbijaik is igen szerteágazók, izgalmasak.

Kilépni a hősszerepből

Interjú Horváth-Csitári Boglárkával a kiégésről és annak megelőzéséről

Kovács Barbara
2021. június 8.
Örömtelenség, motivációhiány, kilátástalanság, robotpilóta-üzemmód… – ki ne ismerné ezeket az érzéseket? Állandó jelenlétük azonban már súlyosabb problémára utal, amelyet kiégésszindrómának (burnout) neveznek. Orvosok, pszichológusok, lelkészek, sőt édesanyák is eljuthatnak valamely szintjére, sokan azonban fel sem ismerik, hogy nem egyszerű fáradtsággal van dolguk. Horváth-Csitári Boglárka evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakembert kérdeztük arról, milyen intő jelekre kell figyelnünk, és h…

Biztonság, félelem, kényelmesség

Lelkészek a templomok újranyitásáról

2021. május 30.
Megnyíltak az evangélikus templomok, de vajon a hívek is visszatértek-e? Evangélikus lelkészek számolnak be, milyen érzés újra emberek előtt prédikálni, és hogy egyszerű-e egyik napról a másikra elengedni a kényelmes online közvetítések világát a személyes, templomi istentiszteletek kedvéért.

Utazás a Szentháromság körül

Kovács Viktor
2021. május 30.
A Szentháromság fogalma olyan a teológiában, mint az egyenes vagy a pont a matematikában: nem magyarázzuk. Így van, és kész. Persze évszázadok és sokszor tettlegességig fajuló viták kellettek ahhoz, hogy „kész legyen”. Talán belenyugodtunk, hogy így van, és azóta nem is nagyon foglalkozunk vele – vagy velük? Szentháromság ünnepén a KötőSzó blog podcastját ajánljuk.
20210513_Jeruzselem_Kovacs_Viktor_kotoszo.jpg

Jeruzsálem a miénk

Evangélikus lelkész imája a Szentföldért

Kovács Viktor
2021. május 13.
A Szentföld és benne Jeruzsálem városa nagyon különleges hely úgy földrajzi értelemben, mint amennyire idegenforgalmi látványosság, és kultúráját, hagyományait tekintve is a világ kiemelkedő pontja. Az első tíz dolog között biztosan lesz valamilyen vallási jellegű vonatkozás is, ha számba vesszük az értékeit, még ha nem is feltétlenül a kereszténység kapcsán, hiszen még két másik világvallás is a legszentebb helyei között tartja számon ezt a lassan egymillió lakosú várost. Kovács Viktor lelkész…
jack-b-sxxlj4gdkyo-unsplash.jpg

Így készülj hívőként a 2022-es kampányra!

Homoki Pál
2021. május 10.
Egy középkori történet szerint élt egy szász kisvárosban egy ifjú, makulátlan szerelmespár szeretetben, békességben és teljes boldogságban. Annyira szerették egymást és annyira boldogok voltak, hogy ez feltűnt az ördögnek is, aki ezt a boldogságot látva mindent elkövetett, hogy összeveszejtse őket. Bármivel is próbálkozott azonban, nem járt sikerrel, nem lehetett éket verni a fiatalok közé, csak úgy ragyogtak a boldogságtól.  
joshua-rodriguez-I1fxrsarwZM-unsplash.jpg

Fiatalon vállaltak gyermeket, ma is így csinálnák?

Szebenszki Noémi
2021. május 7.
Miért vállaltak gyermeket? Örülnek, hogy korán lettek szülők? A Kötőszó blog Az anyák napja alkalmából szervezett online kerek­asz­tal-beszélgetésén többgyermekes evangélikus szülők meséltek a gyermekvállalásról, -neve­lésről, szülői szerepekről. A résztvevők Her­kely Jánosné Melinda, a Sztehlo Gábor Evan­gélikus Szeretetotthon főápolója, öt gyer­mek édesanyja, Keczkó Szilvia evangélikus lelkész, háromgyermekes édesanya, valamint Ribárszki Ákos evangélikus lelkész, három…
2021.05.04_kotoszo_konyhafonok.jpg

Luther-kabát és séfkötény

A tévében főz a lelkésznő

Torda Eszter
2021. május 4.
Lelkész, feleség és anya – e három szerep egységét szeretné megmutatni Pongráczné Győri Boglárka az RTL Klub A Kony­hafőnök című műsorában. A kaposvári lelkésznő nemcsak a szószéken, de a konyhában is otthon érzi magát. Idén úgy döntött, itt az idő, hogy megmutassa a nagyvilágnak főzőtudását is. A Kötőszó blog interjúja.
richard-balog-h9gzgi6ju7y-unsplash.jpg

Egymásért nem, de egy sörért igen?

Nagy Zoltán
2021. április 30.
Az elhúzódó korlátozások miatt kézzelfoghatóvá vált az emberek türelmetlensége a közelmúltban. Vérmérséklettől, anyagi lehetőségektől, talán politikai meggyőződéstől is függően változott, hogy ki hogyan élte meg türelmetlenségét. Valaki Domini­kára utazott, és posztolta a közösségi hálón, hogy ott mindent szabad. Más tüntetésre ment, megint más pedig a törvényesség keretei között igyekezett megtalálni a hétköznapi élet lehetőségeit. Nagy Zoltán lelkész írása a templomok újranyitása apropójá…
20210428_kotoszo_podcast_2.jpg

Mi a különbség a katolikus és az evangélikus szentségek között?

Kovács Viktor
2021. április 28.
Ha a keresztény felekezetek közötti szembetűnő és alapvető különbségeket tekintjük, akkor mindenképpen foglalkoznunk kell a szentségekkel. Azon túlmenően, hogy sokan csupán káromkodásként használják a „szentség”, illetve a „hétszentség” szavakat, nem sokan vannak tisztában azzal (még az egyházon belül sem), hogy tulajdonképpen mit is jelent a szentség, és miért annyi van vagy éppen miért nincs annyi belőle, amennyi. Kovács Viktor podcastját ajánljuk a Kötőszó-blogról.
victor-freitas-na0udndbxys-unsplash.jpg

Az embert nem csak kilóban mérik

Nagy Zoltán
2021. április 26.
„Vannak ilyen hülye mondások, amit a férfiak terjesztenek, és el is hiszik. Például, hogy egy férfi 100 kilónál kezdődik. Ez hülyeség, a vágódisznó kezdődik 100 kilónál” – mondta az ismert fitneszguru, Schobert Norbert. Voltak, akik éles kritikával illették kijelentése miatt, de olyanok is, akik kiálltak mellette. Mit gondoljunk egy ilyen kijelentésről keresztényként? A Kötőszó blogon Nagy Zoltán evangélikus lelkész válaszolt.
markus-spiske-r1bs0pzlr1m-unsplash.jpg

Így mentsd meg a Földet keresztényként!

Torda Eszter
2021. április 22.
Hogyan hozhatunk létre igazságos és fenntartható jövőt? És hogyan tud ebbe bekapcsolódni az egyház? – ilyen és hasonló kérdésekre keresték a választ a Határaink és felelősségünk – Egyházak, klíma, társadalom és igazságosság című online beszélgetés résztvevői. A Kovász Közösség által szervezett eseményen szóba került az a vágy, hogy már az Édenkert óta el akarjuk venni, ami nem a miénk, továbbá az örömtelen munka és a környezetvédelem kapcsolatát is körüljárták a résztvevők.
engin-akyurt-_hn4zngxh5w-unsplash.jpg

El tudjuk fogadni, hogy meg kell halni?

Pongráczné Győri Boglárka és Pongrácz Máté
2021. április 21.
Valami véget ér, kezdődik más talán! – szól gyönyörű reménységet adó ifjúsági énekünk. Sokszor énekeltük már ifjúsági táborokban, a Szélrózsán, tanévzáró vagy családi istentiszteleteken. De vajon végig olvastuk-e már értelemmel, figyelve a dallamot kísérő szöveget? #Vlográczék videóját ajánljuk a Kötőszó blogról. 
20210415_kotoso_prefikacio.jpg

Így készül a vasárnapi prédikáció

Kovács Viktor
2021. április 15.
Sokan sokfélét képzelnek arról, hogy mit csinál egy lelkész, egy pap, mi a munkája. Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy vasárnap délelőtt biztosan megtalálni őt a templomban, amely évszázadok, sőt évezredek óta a papok munkájának fő helyszíne. A vasárnapi istentisztelet egyik központi eleme pedig az igehirdetés. A Kötőszó blog legfrissebb videója a prédikációk születésének kulisszatitkaiba avatja be a nézőket. 
biblia_neked_borito_2.jpg

Tényleg ilyen Biblia kell a fiataloknak?

Szebenszki Noémi
2021. április 14.
A Biblia a világ legismertebb sikerkönyve, amelyet több milliárd ember vett már a kezébe. Manapság számos bibliaadaptáció készült, hogy a 21. század emberéhez is eljusson a Szentírás. A Harmat és a Kálvin Kiadó gondozásában frissen megjelent Biblia neked célja kifejezetten a fiatalság megszólítása. Miben más ez a Szentírás? Tényleg ez kell a fiataloknak? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána, miután megrendeltük a látványos kiadványt. 
20210406kotoszo.jpg

Kapjanak-e oltást a papok?

2021. április 6.
Nem túl hízelgő kommentáradat és véleménycunami alakult ki a közösségi médiában a kérdést illetően az elmúlt napokban, miután kijött a hivatalos hír, hogy a három történelmi felekezet vezető püspökei kérelmezték a járvány elleni védőoltást papjaik és lelkészeik számára Pintér Sándor belügyminisztertől.