Fő tartalom átugrása

ordináció

Jézus csapatában

Budafokon lelkésszé szentelték Sztyéhlik Csabát

HZS
2021. július 7.
Testvéri közösségként, igazi nagy családként voltak együtt a templomban a budafoki evangélikus gyülekezet tagjai július 4-én, amikor dr. Fabiny Tamás elnök-püspök lelkésszé szentelte Sztyéhlik Csabát. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Varga Gyöngyi tanszékvezető egyetemi docens, „házigazdaként” Hokker Zsolt lelkipásztor segédkezett.

Védjegyük: a szeretet

Kettős lelkészavatás Tabon

Adámi Mária
2021. július 6.
Mosolygó arcokkal telt meg július 3-án a tabi evangélikus templom. A gyülekezetből származó Czető Kata és Nagy Dániel teológusokat együtt avatta lelkésszé Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. A liturgiában az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében dr. Pángyánszky Ágnes adjunktus, a Gyakorlati Intézet vezetője, valamint Endreffy Máté helyi lelkész működött közre. Akik a templomba már nem fértek be, az udvaron felállított sátrak alatt, kivetítőn k…