A hetvenszer hétszer távlata
„Valahol nagyon elrontottuk. De mikor? Mintha elfelejtettünk volna érdemben cselekedni és gondolkodni! Meglátni azt, hogy egy tárgy nem csak addig létezik, amíg betölti elsődleges funkcióját. Micsoda önzés, micsoda őrületes arrogancia: csak a magunk célját szem előtt tartva másoknak, az utánunk jövőknek problémát okozni!” – fogalmaz publicisztikájában Buday Barnabás, a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperese.
Le kell menni emberbe!
Aki otthonosan mozog a nyolcvanas évek elejének rockzenéjében, tudja, hogy rossz a cím: a dal, amelyből idéztem, a refrénben így szól: „Le kell menni kutyába!” (Hobo Blues Band: Kopaszkutya) Nem véletlenül változtattam meg a sort, bár az eredeti mondatban rejlő önirónia is megér egy cikket, egyszer majd megírom. A mondat lényege most a „le kell menni” gondolata.
Pedagógusként a ballagásról
Izgalmas számomra a gondolat, hogy a pedagógus szó eredetileg gyerekkísérőt jelentett: azt a rabszolgát, aki elvitte a gyereket a mesterhez, ő maga is végighallgatta az oktatást, így otthon tudott segíteni a tanulásban. Nem ő volt a lényeg – ő csak elkísérte a gyereket a tudás forrásához. Pedagógusként nem vagyok más, mint „gyerekkísérő”, aki a tudás vizéhez vezetem a diákot, és jobb esetben igyekszem szomjassá tenni. Vele tartok az úton. Egy ideig.
Tágas tér – jókívánság a ballagóknak
„Az az időszak, amelyben vagytok, egy hosszú hegyi túrához is hasonlítható. Fáradságos munkával, sok küzdelemmel lehet feljutni a csúcsra. Meg kell küzdeni az akadályokkal és sokszor önmagatokkal is, de a csúcson kitárul a horizont” – szól a ballagókhoz Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.
„Állj előttem sebeiddel…”
A feltámadott Jézusnak, a megdicsőült Krisztusnak is megvannak még a sebei. Jézus a mennybe viszi a sebeket, a fájdalmat, a könnyeket. Ettől kezdve a menny már nem lesz olyan, mint azelőtt volt – írja publicisztikájában Fabiny Tamás.
Holnapi keresztény
Aki fél a holnaptól, az valójában a mától fél; hovatovább az valójában folyamatosan szorong. Ma is, ahogyan egykoron tette volt, és folyamatosan teszi, ebből a rabságból szabadíthat ki minket a jézusi vigasztalás: ne aggódjatok, ne féljetek, ne szorongjatok! – Gáncs Tamás jegyzete.
Örömhír 2023: Valaki szemmel tart…
Sok tekintetben mi sem tudjuk, honnan hová vezet majd életünk útja a mai világ kusza pusztaságában. De a jó hír, az evangélium az, hogy a kietlen pusztában is akad forrás! Van valaki, aki szemmel tart minket, aki ránk talál, aki megszólít.
„Slow life” hívők és a legnagyobb időmenedzser
Aki a helyén van, aki arra figyel, amire érdemes, tudja a dolgát, (jó) időben van: nem rohan és nem szöttyög. Időben odaér mindenhova, nem korábban, nem később. Időben reagál. Érzi, mikor kell lassítani, mikor kell „csipkednie magát”, mindezt mégsem görcsösen teszi, hanem mintegy ösztönösen kapcsolódva minden körülötte élőhöz, együtt haladva, áramolva az órák, napok, hónapok, évszakok ritmusával…
Ő meglátogat téged, te látogasd meg őt!
Jürgen Moltmann – német református teológus – az ádventi imádságában egyértelműen fogalmazza meg az ünnepi várakozás lényegét: „Urunk, Jézus Krisztus, várjuk eljöveteledet.” Hiszen valóban az Úr eljövetelét hirdeti a négyhetes ádventi időszak. Valóban az Úr érkeztéről ad hírt a karácsonyi üzenet. Minden évben újra és újra hallhatjuk az ünnepen: nyisd meg szíved, hogy szállást vegyen, s benne lakozzon a mennyei Király.
Istenigazából Isten igazából
Keresztény vagyok. Hogy jó keresztény vagyok-e, nem tudom. Sőt! Aki ezt egyedül tudhatja, az Isten. Hogy jó keresztény vagyok-e – egy köznapi beszédünkben is gyakran alkalmazott szófordulattal élve –, istenigazából nem annyira érdekel, mert ennek megállapítását nem akarom mások elvárásaihoz, emberi megítéléshez, az annak való megfeleléshez kötni. Istenigazából ezért nem érdekel emberi szinten ez a kérdés, mert Isten igazából tudja, mi több, igazából csak ő tudja, hogy milyen vagyok, és végül az…
Hogyan tovább?
Végéhez közeledik egy munkaév. Újra eljött a nyár. És valljuk be, a legtöbben mindig nagyon várjuk az érkezését. A járvány miatti korlátozások és szigorú szabályok szabták szűkre mozgásterünket, így talán ebben az esztendőben még jobban vágyunk a nyár felhőtlen hónapjaira, mint máskor. Még olykor kicsit bizonytalanul, óvatosan gondolunk arra, hogy valóban lassan véget érhet az elmúlt súlyos időszak, de szívünkben él a remény.