Fő tartalom átugrása

születésnap

indexkép: Lét-Ige - 2x100

Akiket itt felejtett a Jóisten

Száz éves gyülekezeti tagok Pusztavámon

2022. október 21.
Minden bizonnyal rekord az evangélikus gyülekezetek életében, hogy a Pusztavám–Móri Evangélikus Egyházközségben idén ketten is száz évesek lettek. Gombás Ferencné 2022. február 2-án, Fahrner Istvánné pedig 2022. július 8-án töltötte be 100. életévét. A Duna Televízió Lét-Ige című protestáns magazinjának riportja.

Torta a Szélrózsának

A jövőbe tekintés alkalma is volt a budahegyvidéki piknik

VJ
2021. július 28.
Ahogyan a nagykorúvá válásakor, úgy idén, a huszonötödik születésnapon is szemet gyönyörködtető és az ízlelőbimbókat kényeztető tortával köszöntötték a Szélrózsát. Az évfordulót eredetileg Gyulán ünnepelték volna, de a szervezők tavasszal a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy a tavaly egyszer már elhalasztott tizenharmadik országos evangélikus ifjúsági találkozóra még egy évet várni kell. A jubileumról azonban mindenképpen szerettek volna megemlékezni. Méltó keretét e…

Szélrózsa 25

Összeállította: Nagy Szabolcs
2021. július 23.
Idén ünnepeljük a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó huszonötödik születésnapját. Ebből az alkalomból alapítókat, kulcsembereket, fellépőket kértek meg a szervezők, hogy írják le röviden: számukra mit jelent ez a találkozó. Ezekből – a Szélrózsa Facebook-oldalán folyamatosan megjelenő gondolatokból – válogattunk most egy csokorravalót, hogy így emlékezzünk az elmúlt negyedszázadra, egyúttal így készüljünk a tizenharmadik találkozóra, melyet 2022. július 13–17. között szerveznek m…

Piknikkel ünnepel a Szélrózsa

Szélrózsa Tízek
2021. június 30.
Születésnapi istentisztelet és piknik keretében ünneplik a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó indulásának 25. évfordulóját július 25-én, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközségben. Az úrvacsorás istentiszteletet követően Lóci Játszik solo koncerttel, kerekasztal-beszélgetéssel, ökokézművéssel és szabadtéri játékokkal várják a szervezők a résztvevőket.
2021.04.30_Andorka_90_6.jpg

„Rendszerváltás utáni egyháztörténelmünk kiemelkedő személyisége volt”

2021. április 30.
Születésének (1931. április 30.) kilencvenedik évfordulója alkalmából Andorka Rudolf szociológusprofesszorra, a rendszerváltozás után összeült zsinat elnökére emlékezik Prőhle Gergely országos felügyelő.
177883661_769445670423036_4861009710930025408_n.jpg

85. születésnapján köszöntötték dr. Harmati Béla püspököt

Hajdú Tibor
2021. április 24.
A járványhelyzet miatt szűk családi és baráti körben köszöntötték dr. Harmati Béla nyugalmazott püspököt 85. születésnapján a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Hűvösvölgyi úti lelkészotthonának imatermében.
1304824.jpg

Várszegi Asztrik 75

Fabiny Tamás elnök-püspök köszöntése

2021. január 26.
Budapest – Pannonhalma – Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök Facebook oldalán köszöntötte a ma 75 éves Várszegi Asztrikot.