Nem mindennapi könyvélmény, amikor egy Széchenyi-díjas kutató hitre jutásáról, elhívástörténetéről olvashatunk, ugyanakkor olyan érdekességeket is megtudhatunk, miként lehetséges – és tudományosan bizonyítható – az, hogy egy levegőt szívunk még ma is az Úr Jézussal. A Mennyei hálózatban című kötetben Csermely Péter imádságról, hitről, csendről, bűnről való vallomásait, gondolatait ismerhetjük meg, ugyanakkor a magunk hite is sokat erősödhet az elolvasása által.
Csermely Péter korábbi internetes blogbejegyzéseit nemegyszer szemléztük az Evangélikus Élet magazin Tallózó rovatának hasábjain, mert oly érthetően és érdekes aspektusokból szólította meg az olvasókat, hogy fontosnak éreztük teret adni neki egy nyomtatott magazin felületén is, remélve, így még többekhez eljuthatnak az akadémikusnak a hitkérdésekről vallott gondolatai. A lutheri mindennapi megtéréshez pedig öröm volt, ha ilyen „kapaszkodókat” kaphattunk, mint a Széchenyi-díjas biokémikus írásai.
A Mennyei hálózatban című kötet megszületésének ötlete is ezen blog bejegyzésekig vezethető vissza. Ugyanak-kor sokkal tovább jutunk azoknál, mert akiknek a hitre jutása nem volt éppen egyenes vonalú, egyenletes mozgású, vagy még most is keresik az Úristennel való közvetlenebb kapcsolatot, azoknak lehet igazán megerősítő a Luther Kiadó gondozásában megjelent interjúkötet.
A hálózatkutató akadémikus ezzel a beszélgetőkönyvvel egészen beenged a belső szobájába, ahol a Hálózatok, Hit, Ima, Csoda, Bűneink, Jó cselekedetek, Szentháromság – a kötet fejezetcímei – mentén viszi magával az olvasót. Már ezek alapján sejthetjük, hogy izgalmas, szerteágazó, de a hitre jutás fundamentumait is érintő diskurzusoknak lehetünk olvasó tanúi. Az pedig külön öröm, hogy tegeződős formában történik mindez, mert így még közelebb kerülhetünk a hálózatban és az Úristen közösségében is egymáshoz.
„…háttérbe vonul a tudós, és előtérbe kerül a mennyei hálózatba vont ember, aki ötvenhét évesen úgy érezte, rá kell lépnie arra az útra, amely az evangélikus lelkészi hivatás felé viszi őt” – olvasható az előszóban. Ugyanakkor jó érzés, hogy mégsem tud annyira háttérbe vonulni a biokémikus, hálózatkutató, hogy szakterületének laikusok által is érthető gondolatait ne ossza meg velünk. Így olvashatunk arról is, hogy miként lehetséges ma is egy levegőt szívni Jézussal, vagy éppen arról, hogy a gyülekezetek milyen hálózatként működhetnek.
De ne gondoljuk, hogy egy „bájos csevegést” jegyeztek le ebben a könyvben, hiszen a kérdező, a kötet szerzője, Boda Zsuzsa, folyamatosan már-már provokálva az akadémikust, tovább- és továbbszövi kérdéseivel a beszélgetést úgy, hogy egy-egy újabb megközelítés, értelmezési szál indul el, még jobban segítve a megértést, kibontva a hit kérdéseit, a nem mindig könnyű témákat. Az elhangzottakat pedig csodásan megerősítik az illusztrációk. Megyeri János szobrászművész rajzai egyszerű vonalakkal, mégis hatásosan mutatnak be egy-egy fontos pillanatot vagy kulcsgondolatot. Izgalmas élmény már csak a képeket nézve is végiglapozni a könyvet, majd pedig az adott részhez passzoló rajzot felfedezni.
Csermely Pétert a munkája, kutatásai során – mint mondta – az a kérdés foglalkoztatta, hogyan működik az élet. A könyv bemutatóján az akadémikus úgy fogalmazott, hogy ez a kötet pedig már azokhoz a kérdésekhez vitte közelebb, hogy miért működik az élet. Mit jelent a mindennapokban és a saját életünkben Krisztus megváltása? És hogyan tudjuk ezt megélni és átadni másoknak? Ezzel a beszélgetőkönyvvel minket is közelebb visz a válaszokhoz.
A Mennyei hálózatban két hívő ember izgalmas párbeszéde, mondhatni, hitvitája is, így azoknak is ajánljuk, akik még útkeresők, és nem mindig a hagyományos válaszokat keresik, de azoknak is, akik megerősítésre vagy friss gondolatokra szomjaznak a hitéletükben.
Zárásként hadd idézzek a kötetből egy „útravalót”, melyre fontos mindig emlékeztetni magunkat: „Ideális esetben a jó cselekedeteink Isten cselekedeteiből következnek. Ez is egy folyamat. Első lépésként észreveszem, hogy bizonyos dolgoktól elkezdek elhatárolódni. Bizonyos korábbi dolgaim elfogadhatatlanná válnak a számomra – talán még meg is hasonulok saját magammal emiatt. Ekkor válik fontossá a lelkigondozóm, a szerető családtagom, a gyülekezeti testvérem, akik mellettem állnak, és kibékítenek engem magammal. Fontos, hogy rámutassanak: azért, mert felismertem a bűneimet, még ne tartsam magam egy senkinek, hanem érezzem meg azt, hogy bár Isten és Jézus Krisztus gyűlölik a bűnös tettemet, engem magamat nagyon szeretnek. Engem, aki elkövette azokat a bűnöket.”
* * *
A szerteágazó, hitkérdéseket különleges szempontokból is körbejáró interjúkötetben Csermely Péter Széchenyi-díjas biokémikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – mindemellett az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős lelkészhallgatója – nemcsak a hitéről, az elhívástörténeteiről vagy a bűnbocsánat kegyelméről tett tanúságot, hanem betekintést engedett a tudomány és az isteni titkok találkozásába is. A professzor és beszélgetőtársa, Boda Zsuzsa úgy érezték, Isten gyermekeként nincsenek egymástól elválasztó korosztálybeli különbségek, ezért választották a tegeződő formát. A húsvét ünnepére készülve kedvcsinálóként részletet is közlünk a kötetből.
– Természettudósként te másként tekintesz Jézusra?
– Számomra izgalmas dolog az, hogy Jézus ugyanezt a levegőt szívta be, ame-lyet most mi.
– Ezt hogy érted?
– Ha megszámoljuk azokat az atomokat, amelyeket Jézus a be- és kilélegzésével áteresztett a tüdején, és elkezdünk utánaszámolni, akkor rájövünk, hogy az azóta eltelt idő alatt az körülbelül egyenletesen eloszlott a földön. Így mi ma Magyarországon is megszámolhatatlanul sok olyan oxigénmolekulát meg nitrogénmolekulát lélegzünk be, amely egykor Jézus tüdejében is megfordult. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon mély gondolat, különösen, ha belegondolunk abba, hogy Jézus Krisztus ilyen értelemben is az életünk részévé vált.
– De miért biztos, hogy a tüdeje által használt nitrogénből itt is van?
– A nitrogén azért jó példa, mert inert. Nem válik az emberi szervezet részévé, nem rakódik le a kőzetekbe, nem megy bele a vízbe – csak a levegőben van –, tehát jóval kevésbé oszlik el, mint az oxigén, amely viszont nagyon vegyülőképes, és sok másik helyen megfordul. Higgyük el, hogy ha egyszer egy „maréknyi” nitrogén vagy oxigén – ami 6-szor 1023 darab molekulát jelent, tehát számunkra elképzelhetetlenül nagy mennyiséget – Jézus tüdejéből kétezer évvel ezelőtt bekerült a légkörbe, bőven maradt belőle, sőt mostanra is jut.
– És mi van akkor, ha ebből a sok-sok-sok atomból most csak Afrikában és Amerikában terjengenek, mert éppen oda fújta a szél, és nem felénk?
– Ezek eloszlanak. Ha Jézus a múlt héten élt volna, akkor lehetne arról beszélni, hogy Izrael környezetében igen sok van, de Magyarországra még nem jutott el. Kétezer év alatt azonban ezek az atomok a szónak igen jó értelmében már összekeveredtek, és ideértek hozzánk is.
– Mit jelent számodra Jézus jelenlétében lenni?
– Végtelen örömöt. Békességgel tölt el, amikor a csendben szemlélődve vele vagyok. A vele való együttlétet sokan úgy fogalmazzák meg, mint Jézus arcának a szemlélését. Ezt nem feltétlenül úgy kell elképzelni, mintha látnánk az arcát, hanem inkább érezzük, hogy a jelenlétében vagyunk. Ez a jelenlét minket olyannyira örömmel tölt el, hogy nem vágyakozunk máshová. A vele való közös időt nem tartjuk unalmasnak még akkor sem, ha a dolgok megszokott, emberi módján – úgy-mond – nem történik semmi. Azonban higgyük el, hogy rengeteg minden történik velünk Jézus jelenlétében: tisztul, töltekezik, változik, kinyílik, fejlődik a lelkünk.
– És egy idő után kiábrázolódik bennünk Jézus?
– És egy idő után kiábrázolódik bennünk Jézus. Ez nemcsak egy gyönyörűséges mondás, hanem valóban megtörténhet, hogy rajtunk is, bennünk is megjelennek Jézus vonásai – igaz, nagyon töredékesen. Nyilván soha nem fogjuk elérni még a lába nyomát sem, de ha csak egy icipicit is elkezdünk úgy viselkedni és szeretni, ahogy ő tette, illetve ahogy szeretné, hogy tegyük, akkor jó nyomon vagyunk. Soha ne adjuk fel a reményt, hogy ez sikerülhet!
[...]
– Számomra magával ragadó volt, amikor egyszer arról meséltél, hogy az imabeszélgetéseidben szinte látható közelségbe tudsz kerülni a Szentháromság tagjaival. Honnan tudod, hogy mikor melyikkel találkozol?
– Nem egyszerű szavakba önteni, de megpróbálom megfogalmazni, hogy számomra miben más az Atya, a Fiú vagy a Szentlélek erőterében lenni. Mindez persze nagyon szubjektív és egyéni. Azonban biztos vagyok benne, hogy sok olyan testvérem van, aki más-más módon ugyan, de megél hasonlót, csak esetleg még kevésbé kapta meg azt az ajándékot, hogy beszélni is tudjon róla. Én azért is szívesen beszélek róla, mert másokat is szeretnék bátorítani erre. Ez a kor fokozottan „bolondnak” nézi azokat, akik az ilyen tapasztalásaikról beszámolnak. Hadd javasoljam: ne hagyjuk ezt ennyi-ben. Ezeknek a megtapasztalásoknak – minden szubjektivitásuk ellenére is –nagy értéke van. A mennyei Atya jelenlétében egy hatalmas, fel nem fogható teret érzek, amelyben csend és nyugalom van, ezzel együtt békesség és szeretet jelenik meg. Amikor az a kegyelem ér, hogy ebben a térben lehetek, nem érzem, hogy lenne formája vagy mértéke. Nem lehet ehhez a térhez emberi dimenziókban viszonyulni, csak az isteni nagy tisztaságban benne lenni. Az óriási csend, a rezzenéstelen nyugalom nem félelmetes, hanem egy bensőséges, lelki közösséget teremt – mert szeretettel van tele.
– Gondolom, biztonságérzetet is ad.
– A legteljesebb mértékben. Mint amikor egy általunk nagyon szeretett lény átölel minket, és átélhetjük a „most a helyemre találtam”, „most védve vagyok” érzést. Amikor megtapasztalhattam ezt, úgy éreztem, egy hatalmas, tiszta, engem befogadó szeretettérbe léptem, ami nagyon jó érzés volt.
– Milyen Jézus tere?
– Teljesen más. Az Atyáénál sokkal fókuszáltabb. Jézus várja, illetve mérhetetlenül inspirálja és készteti is az embert arra, hogy személyes viszonyt alakítson ki vele.
– Miért, az Atyával nem személyes a viszony?
– Az ő jelenlétében egy bensőséges szeretetérzést élhetek át, amelyben nagyon világosan megtapasztalhatom, hogy nem specifikusan engem szeret, hanem mindent. De ebben a mindenben én ugyanúgy benne vagyok. A jézusi szeretet-áramkör számomra, mint ember számára, jóval személyesebb, megfoghatóbb, koncentráltabb, kiélezettebb.
– És a fények, színek?
– Az ő jelenlétükben nagyon sok fényt láttam. Nem változatos fények voltak ezek, sem nem villódzók. Azonban idővel számomra az is egyértelművé vált, hogy ezeknek a lelki tapasztalásoknak a szeretet sokkal jobb iránytűje, mint a fény. Volt olyan élményem ugyanis, amikor úgy tűnt, hogy a mennyei Atya világosságát látom, valójában azonban, amit láttam, az az ördög hamis fénye volt. Ő ügyesen el tudja lopni a fényt is, ám az ő hamis fényében nincs szeretet.
– Ez hogyan derült ki a számodra?
– Konkrét helyzetben, egy Jézussal való imádságos beszélgetés során.
– Elmesélnéd?
– Életem során nagyon sokszor egy autó képét kaptam meg, amikor egy adott élethelyzetemet mutatta meg Urunk az imádságomban. Néha én vezettem, néha más ült a kormánynál. Változó volt, hogy ült-e mellettem valaki, vagy egyedül utaztam, ezenkívül a menetirány sem volt mindig egyértelmű: előfordult, hogy nem előre, hanem hátrafele mentem. Az ördög hamis fényével kapcsolatos megtapasztalásom is egy autó képéhez köthető. Benzinkútnál voltam, ahol a hátam mögött egy fiatal benzinkutas töltötte az üzemanyagot a kocsim tankjába. Én a vezetőülésben ül-tem, előttem pedig mintha egy hatalmas síkság lett volna, amely gyönyörű fényárban úszott. Nagyon vonzó volt. Éppen az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne odamenni majd a tankolás után, amikor váratlanul elkezdett gurulni a felé a gyönyörű táj felé az autó, pedig még töltötték bele a benzint. Ekkor odakiáltott nekem a benzinkutas fiú: „Fék!” Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy a „benzinkutas fiú” nem más, mint Jézus. Jézus töltötte a benzint az autómba, és ő mondta azt, hogy fékezzek. Abban a pillanatban minden erőmmel beletapostam a képzeletbeli pedálba – a valóságban az ágyam lábába, valószínűleg ezért is emlékszem ennyire az egészre –, és azonnal fel is ébredtem. Persze ez az álom egész napra adott gondolkodnivalót.
– Nem érezted azt, hogy ez tiszteletlenség? Jézus mint benzinkutas fiú?
– Én is sokat imádkoztam utána ezen. Hiszen ha ebben hibás volt a megtapasztalásom, akkor mindenben az volt. Az első, ami meggyőzött arról, hogy tényleg Jézus lehetett a „benzinkutas”, az volt, hogy elképesztő erő volt abban az egy szóban: „Fék!” Teljes bizonyosság és határozottság. A Teljességnek az ismerete. És ugyanakkor féltő szeretet is. Egyfajta mély barátság. Közösség. Csak a mi Urunk mondhatta ezt. Nem is lehetett nem engedelmeskedni ennek az egyetlen szónak. Másodsorban arra döbbentem rá, hogy ez önmagában is gyönyörű kép, hiszen hova mennénk mi Jézus nélkül? Ha nem ő tölti tele az „üzemanyagtartályunkat”, vajon hogyan akarjuk működtetni a motorunkat? És minek? Így viszont már milyen szép az, hogy nem lehet sehova elindulni, ha ő azt mondja, hogy „fék!”.
– És mi lett az álom megfejtése?
– Másnap, a következő hosszú imabeszélgetésben kaptam egy újabb képet: az előtt a nagy fehér síkság előtt egy hatalmas szakadék volt. Ha elindultam volna a gyönyörű fényű térségbe, akkor a szakadékba zuhantam volna, és biztos, hogy nem éltem volna túl.
Mennyei hálózatban. Csermely Péter akadémikussal beszélget Boda Zsuzsa. Luther Kiadó, Budapest, 2021. Megvásárolható a kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.) és webáruházában.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 27. – április 3–i, 87. évfolyam 11–12. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
