Fő tartalom átugrása

2023. február 7. 15:24

Sokszínű és szókimondó

Szellemi-lelki iránytű lehet Joób Olivér Közösség című kötete

„Egyházi szolgálatban állóknak és érdeklődőknek” – szól az ajánlás az előzéklapon. Az Ordass Lajos Alapítvány 2022-ben megjelent könyve tiszta evangélium és értékes tanítás. Nem igehirdetés-gyűjtemény; időben és térben nagy utazás, csakúgy, mint témáit tekintve. Szellemi kincsestár Joób Olivér evangélikus lelkésznek ez a válogatáskötete. Kiss Jenő professor emeritus az ajánlásában így fogalmaz: „…részben teológiai továbbképzésben van részünk, részben pedig a társadalomban élő egyház küldetéséről, gondjairól kapunk nem cenzúrázott véleményt.”

konyvborito Joob Oliver Kozosseg

A kötet szerzője evangélikus lelkészcsaládból származik; édesapja, az idősebb Joób Olivér a nyíregyházi gyülekezet pásztora volt az 1939-ben történt megválasztásától 1969-ig, amikor is püspöki határozattal az ország túlsó végébe, a Vas megyei Ostffyasszonyfára helyezték.

Az ifjabb Olivér a teológia elvégzése után, 1963-ban Sopronba került segédlelkésznek, édesapjának halála után pedig Ostffyasszonyfán szolgált. (Az írások után olvashatjuk a szövegek eredeti megjele-nési helyét, illetve a beszédek, konferenciákon elhangzott előadások adatait is, ez hozzásegít, hogy a szerző életútjának fontosabb állomásait és a gondolati párhuzamosságokat – például Petőfi és Ostffyasszonyfa – is megismerjük.)

Négy fejezetbe rendeződnek az írások: Teológia, Egyház, Keresztény élet, Irodalom (az utóbbiban egy-egy cikk Petőfiről, illetve Dsida Jenő költészetéről és tizennyolc énekfordítás).

Ha azzal az előfeltevéssel nyitja ki az olvasó a könyvet, hogy az évtizedekkel ezelőtt papírra vetett cikkekről „le kell fújni a port”, meg fog győződni: az eltelt évek éppen Joób Olivér mondanivalójának erejét mutatják fel, igazolják gondolatmeneteit. A szűkebb körben elhangzott előadások szövegei a széles nyilvánosság elé kerülve sokakhoz találnak majd utat. Lelkészi szolgálatának tapasztalatait is megosztja a szerző az olvasóval, hiszen 1979-től külföldön (előbb Svédországban, 1985-től svájci magyar protestánsok és zürichi német ajkú hívek között) élt, szolgált, így közvetlenül lett rálátása a nyugati keresztény közösségek életére.

Érdekes olvasmány például a finn–magyar evangélikus egyházi kapcsolatok története. Sok hazai gyülekezet ápol testvérkapcsolatot finn közösségekkel – jó belemélyedni, hogy milyen gazdag, erős gyökérzetből terebélyesedett ki a mai szerteágazó szeretetközösség. Szellemi kaland az olvasó számára az elmúlt negyven év Nyugaton élő (skandináviai és svájci) magyar keresztényeinek körében tartott alkalmak részeseivé válni.

A házastársi hűség, az egyház megújulása, az öregedés értelmének keresése, a gonosz az életükben, az ember megbízatása, reménységünk – ezek minden kor keresztényeit érintő, érdeklő kérdések. Válaszunkat csak személyesen, élő hitünkbe gyökerezve adhatjuk meg, de az olyan lelkészi vezetés és bölcsesség, az a pásztori hang, amely a szerző sajátja, útitársunk, szellemi-lelki iránytűnk lesz. Nem kell sorolni, mit hoztak ránk az elmúlt évek. Mélybe nézni és az alapokból erőt meríteni most létkérdés, és ehhez e kötettel fogódzót kapunk.

A szerző „újrahasznosításnak”, „szellemi értékek újonnan történő felhasználásának” nevezi kötetét. „Reménységem, hogy könyvem sokszínű tartalma az egy alapszín, Jézus Krisztus gazdagságát jeleníti meg” – írja a bevezetőben a közzétett huszonkét írásról, illetve előadásról. Szép ívet zár be az egykori soproni segédlelkész 1964-es reformációi előadása és a 2017-ben, az ötszázadik évfordulón Mihályiban tartott előadásának zárszava.

Két különösen aktuális írást emelek itt ki. A Tündérálom – Petőfi Ostffyasszonyfán az Evangélikus Életben látott napvilágot 1972-ben, a költő születésének százötvenedik évfordulója alkalmából. Petőfi 1839-ben ott töltött vakációjának krónikája, olyan élményeké, amelyek nyomot hagytak költészetén. A Keresztény reménység és az embertelen társadalmi struktúrák megváltoztatása – a Teológia fejezetben – pedig a Vasi Egyházmegye lelkészi munkaközössége számára 1971-ben készült teológiai előadás. Ötvenkét év elteltével szívszorító a kezdőmondat az egész világot átfogó válságról, s nem kevésbé az a szöveg végén arról a reményről olvasni – a Versenyfutás a 2000. évig című kötetből, Fritz Baade munkájából idézve –, hogy „az értelem és az őrültség párviadala, amelynek most a tanúi vagyunk, az értelem javára dől majd el”.

A borító Fodor József grafikájával azt a sokszínűséget jeleníti meg, melynek szíve közepe a kereszt. Méltó külsőbe burkolt, élvezetes, értékes belső tartalom – lelkészek és laikus egyháztagok asztalára egyaránt kívánkozó kötet.

Joób Olivér: Közösség. Írások, előadások, énekfordítások. Ordass Lajos Alapítvány, Budapest, 2022. Ára 3000 forint

* * *

Az ajánló eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. január 8–15–i 88. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.