Fő tartalom átugrása

2023. június 7. 16:18

Áldásnak lenni a filmvásznon

Mit jelent a békességszerzők kifejezés a fiatalok számára? A kérdésre a választ a szombaton megrendezett 11. Ökumenikus Diákfilmszemle alkotásai adták meg. A döntőnek otthont adó Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tizenhat filmet tekinthetett meg a közönség.

részlet Dinnyés András Horgász a haveroddal című filmjéből

Békességszerzők – Amikor mások számára áldás leszel. Ezzel a címmel rendezték meg a 11. Ökumenikus Diákfilmszemlét, de külön kategóriában nevezni lehetett szabadon választott témát bemutató alkotással is. Megkötés csak a filmek időtartamára és szellemiségére vonatkozott: „A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl hitünk értékeit is tiszteletben kell tartaniuk. Fontos, hogy az élet evangéliumi szemléletével is összhangban álljanak.” Az ökumené jegyében az eseményen Bruckner László, a Református Oktatási Szolgálat főigazgatója, Halász Miklósné, az Evangélikus Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértője, Lobmayer M. Judit iskolanővér és a filmszemle szervezője, Wettstein József, a váci piarista közösség házfőnöke vett részt.

Az eseményt Assisi Szent Ferenc békehimnusza nyitotta meg, ezután a kisfilmeket három blokkban vetítették le a közönségnek, amit a zsűri részletes értékelése követett. A szakmai grémiumot Varsányi Ferenc Balázs Béla-díjas rendező-forgatókönyvíró, Szabó-Nyulász Melinda animációsfilm-rendező és -illusztrátor, Mispál Attila rendező-oktató és Dózsa Endre rendező-operatőr négyese alkotta. Az alkotások olyan, napjainkban fontos témákat dolgoztak fel, mint a béke vagy éppen a környezetvédelem. Emellett portréfilmeket is láthatott a közönség.

A zsűri a Békességszerzők – Amikor mások számára áldás leszel témakörben a második helyet ítélte oda Jó Rebeka, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulójának Segítőkutyák érted című filmjéért, amely tanítói szándékkal mutatja be a segítő- és terápiás kutyák szerepét, figyelemre méltó képességeiket úgy, hogy rövid betekintést enged a házi kedvencek gazdáinak életébe is.

Dinnyés András, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Általános Iskola diákja Horgássz a haveroddal! című filmje szintén második lett a szabadon választott témakör kategóriában, és elnyerte a közönség díját is. Az alkotás nemcsak a két fiú hobbiját és közös barátságát mutatta be, de szereplőivel és lazaságával vidám hangulatot varázsolt a terembe is.

Az eseményen utolsóként bemutatott alkotás szintén garantálta a jó hangulatot. A Benka TV különkiadás címmel ellátott kisfilmet Szerb Csongor Attila, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolájának diákja készítette. A zsűri külön dicséretben részesítette az alkotót az alapos kutatómunkájukért.

A 11. Ökumenikus Diákfilmszemle díjazottjainak teljes listája itt érhető el.
A cikk teljes terjedelmében a Református.hu oldalon olvasható el.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.