Húsz gyermek és egy felnőtt részesül ezekben a napokban a keresztség szentségében Miskolcon, a belvárosi evangélikus templomban, két istentisztelet keretében. A keresztelkedők mindannyian a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium kötelékébe tartoznak – diákok, testvéreik, az iskola egyik dolgozója, valamint az egyik munkatárs gyermekei.

Különleges alkalmon szolgálhatott a tanév utolsó napjaiban Pethő Judit iskolalelkész. Buday Barnabással, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperesével olyan gyermekeket részesített a keresztség szentségében, akikkel napi kapcsolatban van. A miskolci Kossuth-iskola iskolalelkésze a heti rendszerességű iskolai áhítatok és a hittanórák mellett mindig ott van a gyerekek számára, ha szükségük van rá. Az intézmény szemlélete és az iskolalelkész munkája kiemelkedő eredményt hozott ebben a tanévben, ami a keresztelkedők számában is látszik.

„Mindig azt szoktam mondani, hogy amikor valakit nagyobb korában keresztelünk, akkor csillogó szemű gyerekeket és felnőtteket szeretnék keresztelni. Vagyis akik önként vállalják és kérik ezt, nem pedig egy elvárásnak tesznek eleget – mondta Pethő Judit. – Eddig évente átlagosan két-három keresztelőnk volt. Idén azonban eljött egy áldott, kegyelmi idő, amikor nagyobb a »gyümölcstermés«. Hetek óta zsizsgő kisgyerekek szaladnak hozzám az iskolában: »Jaj de jó, meg leszek keresztelve!« A lakhelyük szerint illetékes gyülekezeti lelkészekkel egyeztettük a keresztelés részleteit, és mindent előkészítünk, hogy betagozódhassanak a gyülekezetekbe. Jómagam pedig ezt az igét emlegetem közben [1Kor 3,6]: »Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta«” – tette hozzá a diákok és szüleik körében Jucus néniként ismert iskolalelkész.

Az arnóti gyülekezet, valamint a három miskolci gyülekezet június 9-én, pénteken első körben tizenöt gyermekkel és családjukkal gyarapodott, öt gyermek pedig június 18-án, vasárnap 11 órakor a belvárosi gyülekezeti istentisztelet keretében részesül majd a keresztségben. Az iskola egyik dolgozója is ekkor keresztelkedik és konfirmál majd.

A keresztelőn elhangzott, hogy a templom dekorációjaként szolgáló virágokat a szülők vitték, amelyek így színesek és sokfélék lettek – mint mi, emberek. „Bármennyire is színesek vagyunk, a színeink kerek egészet tesznek ki” – zárta az istentiszteletet Pethő Judit.
