Árnyékot adó óriási fák, kapirgáló tyúkok. Budapest határáig utaztunk – stílusosan tömegközlekedéssel –, hogy otthonában kérdezzük Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót. A világszerte elismert, korántsem mellesleg hívő római katolikus szakember egy washingtoni munkaút előtt szakított időt az interjúra. Derűs és bizakodó beszélgetés egy szorongató témáról, a bolygónkat sújtó drámai éghajlatváltozásról és mindarról, amit a folyamat megállításáért tehetünk – úgy is mint keresztények.
– Teremtett világ, természet, környezet – van-e jelentősége annak, hogy melyik kifejezést használjuk?
– Nem érzem fontosnak, hogy különbséget tegyünk. Én személyesen azt gondolom – és ez nem szakértői válasz –, hogy azért jobb teremtésvédelemről beszélni, mert akkor annak mi, emberek vagyunk a középpontjai. A világot nem önmagáért akarjuk megvédeni – bár magában az is egy csoda –, hanem magunkért és az egész civilizációért, amit felépítettünk.
– A beszélgetésünket megelőző vasárnapon egy – Ezékiel könyvéből való – zsidó közmondás volt a kiindulópontja a prédikációnak az evangélikus istentiszteleteken. Így hangzik: „Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle.” Van-e vád önben az elődeinkkel szemben azért, hogy mit hagytak ránk, és mivel kell most megküzdenünk? Illetve mi ma mennyiben vagyunk felelősek azért, hogy mit hagyunk a gyermekeinkre?
– Egyáltalán nincs bennem harag a múlttal szemben, és nem is lehet, hiszen az előző generációk minimális kárt okoztak. Ha mérges lehetek, akkor csak magamra és a kortársaimra: a saját életem, életünk második felét és a gyerekeink életét tesszük teljesen tönkre, vagy vesszük el az életlehetőségeiket. Földünk éghajlata tízezer éve nagyjából stabil. Az éves átlaghőmérséklet az ipari forradalom után kezdett el nőni nagyon enyhén, de az igazán drámai változások az utóbbi egy-két évtizedben történtek. Jelenleg 1,2 Celsius-fokos emelkedésnél tartunk, ilyen meleg a Föld legutóbb százhuszonötezer évvel ezelőtt volt. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor valószínűleg még az én életemben elérjük a háromfokos emelkedést, vagyis olyan éghajlatot idézünk elő, mint amilyen hárommillió éve nem volt. Tehát pillanatok alatt iszonyúan megváltoztatjuk a bolygót és a teremtett világot.
– Sokszor hangsúlyozza, hogy mi, emberek a jelenlegi klímára vagyunk „kalibrálva”. Mégis: meddig feszíthetjük a húrt?
– Ezt nagyon nehéz megmondani, mert az életminőségünk minden tizedfoknyi változástól rosszabb lesz. Már a kétfokos emelkedésnél is nagyon nehéz lesz, de azt még túléljük, a háromfokos pedig már tényleg kritikus lesz: akkor Dél-Európa lényegében lakhatatlan lesz, nyáron az idő háromnegyed részében nem lehet majd kint tartózkodni, és elfogy a víz. Az öt-hat fokos emelkedésbe szinte már belegondolni sem merek. Ott már az a kérdés, meddig nevezzük civilizációnak a civilizációt, teremtésnek a teremtést. A gazdagok egyébként sokáig tudnak majd alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, de egy ponton túl nem lesz kitől szerezniük a nagy profitokat, nem lesz, aki biztosítsa a luxusukat, és nem lesz kinek eladniuk a termékeiket.
Ürge-Vorsatz Diána az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett fizikusdiplomát asztrofizika szakon, majd a Kaliforniai Egyetemen környezettudományból doktorált. A Közép-európai Egyetem Környezettudományi és Környezetpolitikai Tanszékének professzora. Az Egyesült Nemzetek Szervezete – 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett – éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) harmadik munkacsoportjának alelnöke. Tudományos munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel ismerték el.
– Említette, milyen gyors és hirtelen a károkozás. Tud ilyen ütemű lenni a megfordulás?
– Nem az a kérdés, hogy tud-e, vagy nem. Nincs más választásunk, változtatnunk kell! Azt kell megértenünk, hogy egy jobb és szebb világot teremthetünk. Nagyon régóta dolgozom ezen a témán, és nem hiszem, hogy meg fogjuk tudni oldani az éghajlatváltozás, a környezeti katasztrófa kérdését erkölcsi megtérés nélkül. Ma nagyon sokaknak arról szól az életük, hogy még több pénzük, hatalmuk legyen, és ezekből semennyi sem elég. Nekünk, keresztényeknek pont az a feladatunk, hogy megmutassuk azt, amit egyébként számos kutatás is bizonyít: nem az anyagi javaktól leszünk boldogabbak. Ami a boldogságunk tekintetében igazán számít: jó-e a házasságunk, jó-e a kapcsolatunk a szüleinkkel, a gyerekeinkkel, erős-e a közösségünk – és egyáltalán: tartozunk-e valahova –, szolgálunk-e néha, azaz vannak-e önkéntes vállalásaink, és milyen az egészségünk.
– Az önnel készült interjúkból kitűnik, és most is azt tapasztalom, hogy derű és optimizmus sugárzik önből, annak ellenére, hogy milyen drámai mindaz, amiről beszélünk. Honnan van ez a derű?
– Annyi csodálatos emberrel találkozom, és annyi csodálatos kezdeményezéssel: nemcsak akarják a változást, hanem meg is valósítják. És itt vannak a gyermekeim, értük muszáj. Ha az egyik gyermekem súlyos beteg lenne, biztosan nem azt nézném, hogy Úristen, hány százalék esélye van annak, hogy meghal, hanem arra koncentrálnék, hogy mit tudunk tenni a gyógyulásáért, akármibe kerül is. Ráadásul az a szerencsém, hogy a szakmai életemben nem a negatívumokkal foglalkozom, hanem pont ellenkezőleg: a megoldásokat kutatom. És tudom, hogy ha az általunk javasolt megoldásokat választjuk, akkor nemcsak az éghajlat, a természet jár jól, hanem mi, emberek is. Mert egészségesebbek leszünk, több időnk lesz, jobb és tartalmasabb életet fogunk élni. Ezek nem üres szavak, ezeket mind tudományos módszerekkel bebizonyítottuk a kollégáimmal.
– Mondana ilyen megoldásokat, lépéseket?
– Magyarországon például évente átlagosan személyenként két betegnapot takaríthatnánk meg, ha felújítanánk az épületeinket nullenergiásra. De ugyanígy egész Európa épületparkját nullenergiássá kellene tenni. Ez ugyanolyan közügy, mint hogy legyen meleg télen az otthonokban és az intézményekben. Ezekkel a felújításokkal lényegében megoldanánk az éghajlatváltozás problémáját, hiszen Európában az energiafelhasználás fele fűtésre, hőszolgáltatásra megy. A várostervezéshez is vannak javaslataink: a nagyvárosokban sok kis mikroközpontot kellene létrehozni, hogy rollerrel, biciklivel, gyalog maximum tizenöt perc alatt mindenki eljuthasson óvodába, iskolába, munkahelyre, orvoshoz, kormányablakba, bevásárolni, és így tovább. A nagyobb távolságok megtételéhez pedig megosztott közlekedési rendszereket lehetne használni. A jelenlegi összes jármű három százaléka elég lenne minden közlekedési igényünk kielégítésére. Időt takarítanánk meg, jobb lenne a levegő minősége, több zöld felületet tudnánk kialakítani, kevesebbet szenvednénk nyáron a hőséghullámoktól. Ha a táplálkozás terén csökkentenénk a vöröshús-fogyasztást, és a szervezetünk fehérjeszükségletének egy részét például inkább hüvelyes zöldségek bevitelével fedeznénk, akkor sok rákos megbetegedést, szív- és érrendszeri betegséget előzhetnénk meg, és mellesleg a sivatagosodás problémáját is enyhítenénk. Ha talajbarátabb lenne a mezőgazdálkodás, akkor hiába lenne nagy csapadékhiány, sokkal kevésbé szenvednénk az aszálytól. Tengernyi olyan megoldás van, ami nem kerül sokba, és csupa win-win helyzetet eredményez, amivel végső soron minden és mindenki jobban jár.
– Ha mindenki jobban járna, akkor mi az akadály?
– Egyrészt nem szeretünk változtatni, félünk feladni a megszokott dolgokat, nehezen mozdulunk abba az irányba, amiről úgy véljük, kényelmetlenséggel járhat. Másrészt ott vannak a nagyipari érdekek. Elhitetik például velük, hogy nagyon fontos a sterilitás: egy csomó tisztító- és tisztálkodási szert tukmálnak ránk, például hogy sterilizáljunk mindent – pedig a saját szervezetünkben is több mikroba van, mint emberi sejt! –, ettől aztán kiszárad a bőrünk, és így el tudják adni nekünk még a testápolót is. Ugyanígy néhány nagyon gazdag cégtulajdonos érdeke miatt válnak a gyerekeink függővé a közösségi médiától, és élik az életüket virtuálisan, ahelyett hogy a való világban élnének, vagy lesznek anorexiások.
– Több beszélgetésben is szóba hozta, hogy ha a népesség „felső tízezerje” megtenné a szükséges lépéseket, akkor sokkal könnyebben megoldódna az éghajlatváltozás problémája. Egyenként cseppek vagyunk a tengerben. Számít-e egyáltalán, hogy mi, mondjuk, szelektíven gyűjtjük-e az üres tejfölöspoharat, és legyen-e bűntudatunk, ha valamilyen területen nem tudjuk érvényesíteni az ökoszempontokat?
– Aki nem él extravagáns életet, nem tart fenn két autót, nem röpköd a nagyvilágban, annak nem szabad, hogy lelkiismeret-furdalása legyen. Persze mindenki nézze meg, hogy mi az az életében, amit viszonylag nagy áldozat nélkül meg tud tenni, és azt tegye is meg. Azért fontos ez, mert ha mi elvárjuk a cégektől, a kormányoktól, hogy változtassanak, döntsenek másképpen, akkor nekünk is meg kell mutatnunk, hogy a saját életünkben, felelősségi szintünkön mi is komolyan vesszük a problémát, és elfogadjuk, hogy változtatni kell. De szeretném azt is hangsúlyozni, hogy senkitől nem várok, várunk aszkézist! Nagyon kétségbeejtő, amikor a Semmelweis Egyetem gyermekpszichiátriájának a vezetője azzal jön hozzám, hogy három olyan lány közül, akit anorexiával kezelnek, ma már kettő azért kínozza magát, mert a Földet akarja megmenteni: merthogy mi milyen pazarlóan élünk, és ezt akarja kompenzálni…
– A klímaszorongás sokak életére hatással van. Egy interjúban említette, hogy az egyik lánya pályaválasztásánál is fontos szerepet játszott. Hét gyermeket nevelnek, és ezt is a szemére vetik olykor a cikkek alatti kommentekben: szabad-e, felelős döntés-e a mai világban sok gyermeket vállalni? Illetve sokan pont az éghajlatváltozás, a rémisztő jövőkép miatt döntenek úgy, hogy gyermektelenek maradnak. Mit gondol erről?
– Ez nagyon fontos kérdés! Kontraszelekció, ha pont azok nem vállalnak gyereket, akik tudatában vannak annak, hogy mekkora a baj. Ők lennének azok, akik tudatosan nevelnék a gyerekeiket, és elképzelhető, hogy pont az ő utódaik segítenének majd megelőzni vagy minimalizálni a katasztrófát. Még keresztény emberek is azonosulnak azzal az állásponttal, amelyik a túlnépesedést tekinti a fő problémának, és megoldásként a fogamzásgátlást, a népességszabályozást jelöli meg. Ki merik jelenteni, hogy felelőtlenség olyannak gyereket vállalnia, aki nem tudja őt jólétben felnevelni és a jólétet biztosítani számára évtizedekig. Belegondolnak-e vajon abba, hogy ezzel azt állítják, hogy a mi életszínvonalunk többet ér, mint másoknak a megszületéshez, élethez való joga? Hogy egy jómódban élő nőnek joga van az édesanyaság öröméhez, a szegénynek meg nem? Az egyikük elfogadhatja a Jóisten áldását, a másikuk nem?! Kétségbeejtő ez a hozzáállás – amelyiknek a hirdetői jellemzően gazdag fehér emberek –, ez is egyfajta ökokolonializmus. Valójában nem a túlnépesedés a probléma, hanem a túlfogyasztás. A népesség hamarosan tetőzni fog, maximum húsz százalékkal fog még nőni, utána viszont magától csökken. A fogyasztásunk viszont csak az évszázad közepéig kétszáz százalékkal fog nőni!
– A Teremtés könyvében azt olvassuk: Isten azzal bízta meg az első emberpárt, hogy művelje és őrizze a földet. Eleget tett az ember ennek a parancsnak? Ha körülnézünk, nem így tűnik…
– Eredetileg fizikus vagyok, tanulmányaim során fantasztikus volt újabb és újabb részletekre, összefüggésekre rácsodálkozni. Újabban az ökológia, a természet sokfélesége nyűgöz le, az, hogy milyen fantasztikusan kitalálta az Úristen ezt az egész rendszert. Ő nem teremtett káros dolgokat, a teremtés minden példányának megvan a fontos funkciója. Amit most kártékonynak tartunk, az azért vált azzá, mert mi, emberek úgy beleavatkoztunk a teremtésbe, hogy sikerült elrontani azt annyira, hogy bizonyos fajok túlszaporodhassanak, és így már kárunkra vannak. Az invazív fajok is az emberi beavatkozás miatt szorítják ki az őshonos fajokat. Meg kell próbálnunk visszaállítani a természet sokféleségét, hogy meglegyenek a természetes védekező mechanizmusok, ahogy azt Isten csodálatosan megkomponálta. Ha ezek nincsenek meg, akkor például iszonyúan el tudnak szaporodni a betegséghordozók, és az előző pandémia kismiska lesz ahhoz képest, amik ezután jönnek. De hangsúlyozom, nem azzal van a baj, hogy műveljük a földet, hanem azzal, hogy beleharaptunk az almába, és azt gondoltuk, mi is istenek tudunk lenni, sőt ügyesebbek vagyunk Istennél, és jobb világot teremtünk a magunk képére. Szükség van a technológiára, de nem lehet az a célja, hogy leigázza a természetet! Mára jóval több mesterséges anyag van a bolygón, mint élő anyag. Két évtized alatt megháromszoroztuk az ember által előállított anyagok mennyiségét, és ez a tendencia nem csökken. Már eddig is aggódva figyeltem a gyepnek a mesterségesen tökéletesre manikűrözését, de ma már ez sincs: műfüvet raknak le, hogy gondozni se kelljen a kertet…
– Amikor tavaly Budapesten rendezték meg az ötvenkettedik nemzetközi eucharisztikus kongresszust, ön az esemény egyik hírnöke lehetett. Az ilyen minőségében adott egyik interjújában Ferenc pápa első, Laudato si’, azaz Áldott légy című enciklikájára hivatkozott. Mint mondta, ez a dokumentum jelentős szerepet játszott abban, hogy még ugyanabban az évben, 2015 decemberében a párizsi klímakonferencián egyezmény született a globális felmelegedésért felelős, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérsékléséről. A közelmúltban az Egyházak Világtanácsa is foglalkozott teremtésvédelmi kérdésekkel, és nyilatkozatot is adtak ki a témában. Mit gondol, az ilyen jellegű üzeneteknek továbbra is van hatásuk a legbefolyásosabb döntéshozókra, a leggazdagabb vállalatok vezetőire?
– Nem hiszem, hogy a világ legtehetősebb emberei közül bármelyikük is komolyan keresztény lenne, mert akkor nem halmoznának fel akkora vagyont. Nem tudnának örülni annak az iszonyatos profitnak, amit bezsebelnek, ráadásul sokszor mások szenvedése árán. Mindazonáltal nekünk, keresztényeknek, mint már mondtam is, nagy a felelősségünk: fel kell mutatnunk az igazi boldogságot a világnak, amelyet nem a még több fogyasztástól kaphatunk meg. Ha a boldogság megtalálásában segítünk a világnak, akkor már többet teszünk, mint ha néhanapján nem esszük meg azt a szelet rántott húst, amit pedig annyira szeretnénk. Közösségi emberek vagyunk, éljük is ezt meg minél gyakrabban, vidámabban és intenzívebben! Legyünk minél többet a természetben, csodálkozzunk rá a csodáira, mert ha közvetlen közelről látjuk, tapasztaljuk ezeket, akkor még inkább mindent meg fogunk tenni az elpusztításuk megakadályozásáért. És emellett beszélgessünk minél többet arról, hogy milyen nagy a baj, tudatosítsuk magunkban és a körülöttünk élőkben ezt is, és azt is, mit lehet tenni. Aztán a többi már magától jön.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. szeptember 25. – október 2-i 87. évfolyam 37–38. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
