Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Gombos Terézia személyügyi referenssel beszélgettünk.
– A Wesley János Lelkészképző Főiskoláról került az országos irodába. Miként?
– Munkaügyi előadóként és bérszámfejtőként dolgoztam a főiskolán, illetve három és fél éven keresztül szociális munkás szakon ott tanultam. Amikor intézményi gyakorlaton voltam a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban, említettem az akkori intézményi lelkésznek, Sztojanovics Andrásnak, hogy szeretnék munkahelyet váltani. Tőle tudtam meg, hogy egyházunk országos irodáján éppen keresnek valakit a humán referens helyére. Magamtól nem jelentkeztem volna, mert nem szerettem volna lelkésznéként valaki elől elvenni az esélyt, ám pár nap elteltével az akkori irodaigazgató, Hafenscher Károly keresett meg, és hívott el egy beszélgetésre. Tizenöt éve már, hogy 2007 januárjában megkezdtem az országos irodai szolgálatomat.
– Mi pontosan a személyügyi referens feladatköre?
– Először a munkajogi feladatokkal lettem megbízva. Mellette a havi bérszámfejtéshez állítottam össze az iratanyagot, és küldtem el a könyvelőirodának, az elkészült anyagokat pedig leellenőriztem. Kákay István országos irodaigazgató az addig külső helyszínen működő bérszámfejtést és könyvelést visszahozta az országos irodába. Ezután a bérszámfejtés feladata rám hárult. Kezdetben négyszázötven főről készítettünk, jelenleg hatszázhetven emberről adunk be minden hónapban bevallást. Ebben a munkavállalók, lelkészek, iskolalelkészek, diakónai lelkészek, világi hitoktatók és a különböző külső megbízások is benne vannak. Ezenkívül rengetegen hívnak intézményekből, gyülekezetekből, hogy tanáccsal segítsem a munkájukat. Ha tudok, segítek, ha nem tudok, akkor igyekszem megtalálni azt az embert, aki tud. Szeretem a munkámat és azt a közösséget, amelyben dolgozhatok.
– Ön több szálon is kötődik az evangélikussághoz…
– Bár evangélikus családból származom, és evangélikus templomban részesültem a keresztség szentségében, otthon nem gyakoroltuk a hitünket. Hévízgyörkön laktam, ahol Dóka Zoltán volt a lelkészem. Tizennyolc éves koromban egy nem evangélikus közösség tagja lettem. Ő nagyon kedvesen, tágszívűen engedett menni az általam választott hívő közösségbe. Nem azt mondta, hogy ne menjek, hanem azt, hogy ha a lelkem ott gazdagszik, akkor járjak oda. Rövid belső tusakodás után úgy döntöttem, hogy mégis a hévízgyörki evangélikus közösség lesz az én lelki otthonom. Zoli bácsi lett a lelkiatyám, nagyon sok mindent köszönhetek neki.
– Miből fakad az a fajta pozitív kisugárzás, amely jellemzi önt?
– Hívő életem nagy vívódása volt, hogy miként tudom a saját életem viszonyai között megkülönböztetni a törvényt és az evangéliumot. Dóka Zoltánnal is sokat beszéltem erről. Ő azt mondta: „Ha azt hallod, hogy neked mit kell tenni Istenért, az mindig a törvény. De ha arról hallasz, hogy Isten mit tett érted, az az evangélium.” Ez annyira tiszta útmutatás volt a számomra, hogy ettől kezdve így gondolkodom. A legszebb prédikációk is megméretnek ezen a mérlegen. Ha bárki Jézusról beszél, és közben azt mondja, hogy így vagy úgy kell tenni, az mindig gyanús nekem: itt nem az evangélium, hanem a törvény szól. E felfogásnak megfelelően igyekeztem jelen lenni a gyermeknevelésben és mindennemű kapcsolatomban: inkább az örömhírt mondani, mint a törvényt, mert ha az ember változásra képes, akkor az nem a törvénytől, hanem az evangélium által sugárzott szeretetből történik meg.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. október 9–16-i 87. évfolyam 39–40. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
