Erzsébet testvér, a családtag

„Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap. / Némák a titkok. Nem válaszolnak. / De a ma int, hogy híven szolgáljunk, / mert tudjuk, Ki jön: / Krisztusra várunk.” E versrészletet Túrmezei Erzsébet evangélikus költőnő 1987. február 17-én írta bele „áldáskérő szeretettel” a csömöri evangélikus lelkésznek, Solymár Péternek és családjának ajándékozott verseskötetbe. Nem véletlenül, mert az 1912. február 14-én született diakonissza főnökasszony sok szállal kötődött a Pest megyei település evangélikus közösségéhez, különösen is a vezetőihez – a lelkészhez és a felügyelőnőhöz. E kötődésről Solymár Péterné nyugalmazott tanárnő és hitoktató mesélt.

– Mitől aktuálisak ma is a Túrmezei-versek?

– Nagyon érthetőek, hétköznapiak, mégis csordultig vannak istenhittel és Jézus szeretetével. Túrmezei Erzsébet egy-egy verse valóságos bizonyságtétel. A legegyszerűbb kis történések is Istenről szóló verssé formálódtak szívében. Például a Nem ejti le című versének kiindulópontját egy utazási iroda asztali földgömbje adta.

– Hogy érti azt, hogy a versei hétköznapiak?

– Erzsébet testvér nagyon szerette az embereket, közöttük élt, szerteágazó levelezést folytatott. Számontartotta, kivel mi történik, és amikor egy ideje már nem találkoztak, akkor a leveleiben érdeklődött irántuk. Emiatt a verseinek a témáit sokszor merítette a mindennapokból. S mivel ő életvidám keresztény volt, költeményeivel is azt üzente: bármi lehet a nehézség, a próbatétel, az Isten iránti reménységbe mindig lehet kapaszkodni. Szavai a legreménytelenebb helyzetben is biztatnak. „Hamar elérjük a kaput, / és akkor minden sötétségnek vége! / Ne félj! Ne sírj! Hiszen csak alagút!” – írta életének egyik legválságosabb időszakában, a nagy szétszórattatásban, a diakonisszaegyesület feloszlatásakor 1951-ben.

– Olyan erős csömöri kötődése volt, hogy végakarata szerint a település temetőjében helyezték örök nyugalomra 2000-ben. Lehet-e tudni, hogyan kezdődött ez a sírig tartó kapcsolat?

– Az 1940-es években természetes volt, hogy a diakonisszák eljártak a gyülekezetekbe, hogy bizonyságot tegyenek, a fiatalokat pedig hívogassák a konferenciáikra. Így Csömörre is eljutottak, ahol a gyülekezeti tagok 1950-ben szervezték meg az azóta hagyománnyá vált első farsangi imahetet. A farsang utolsó és a böjt első napjait átölelő héten a gyülekezet tagjai minden este süteményekkel és teával terített asztalok mellett egy-egy vendégigehirdető szolgálatával készülnek a böjti időszakra. Egy idő után a diakonisszák rendszeresen szolgáltak – közöttük Túrmezei Erzsébet is – ezeken az alkalmakon. Valószínűleg így került Csömörre először. Később, az 1990-es évek végéig minden farsangi imahéten szolgált a gyülekezetben igehirdetéssel, a verseivel.

– A gyülekezet korábbi felügyelője, Gubek Mária révén a diakonissza költő otthonra is talált a főváros szomszédságában fekvő településen.

– Mancika 1946-ban, tizenöt évesen vett részt a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület által szervezett lánykonferencián, ahova akkor többen is mentek Csömörről. Erzsébet testvér attól kezdve szinte a lányaként szerette Mancikát. A diakonisszaegyesület 1951-es feloszlatása után Balassagyarmatra került, de a távolság ellenére is megmaradt köztük a baráti kapcsolat. Sokat leveleztek, illetve Mancika, aki akkor már a csömöri postán dolgozott, gyakran meglátogatta, hetente kétszer felhívta Erzsébet testvért. Közel ötszáz levél és képeslap maradt fenn, amelyekből kiderül: bármi elintéznivaló akadt, Túrmezei Erzsébet Gubek Mária segítségét kérte. Megszólításként kedvesen mindig azt írta: „Édes Mancikám!”, szóban pedig „édes lányomnak” szólította a csömöri gyülekezeti felügyelőnőt.

– A barátságuk olyan mély volt, hogy Túrmezei Erzsébet egy diakonisszatársával két és fél évig, 1975 februárjától Gubek Máriáéknál talált otthonra. Mi volt ennek a hátterében?

– Koholt vádak miatt Erzsébet testvérnek el kellett jönnie Balassagyarmatról. Mancika közbenjárására először egy csömöri család tett ígéretet a befogadásukra, de ők az utolsó pillanatban visszakoztak, ezért Gubek Mária családja fogadta be a két hontalan diakonisszát. Így lett Erzsébet néni egy időre maga is csömöri. De nemcsak ő lett családtag Mancikánál, hanem az egykori népfőiskolások is, akik két évtizeden át minden évben az ő otthonában találkoztak. A diakonisszák szétszóratása után ugyanis Erzsébet testvér rendszeresen összehívta az egykori népfőiskolásait. 1978-tól huszonegy éven át Gubek Mária otthonában gyűlt össze az ország minden részéről a negyven-ötven fős csapat. Ezekre az egynapos találkozókra férjemet, Pétert is gyakran meghívták, hogy tartson áhítatot. Örömömre én is elkísérhettem őt.

– A csömöri gyülekezet tagjai mennyire ismerték az evangélikus diakonissza költőnőt?

– Rendszeresen szolgált körünkben igehirdetéssel, a konfirmandusok minden alkalommal mondtak a vizsgán Túrmezei-verset, éveken keresztül pedig az általa dedikált verseskötetet adtuk ajándékba a konfirmandusoknak. A fiatalok nagyon megszerették őt. Több ifjúsági tagunk megkérte Erzsébet nénit, hogy írjon az emlékkönyvébe – az 1980-as években nagyon népszerű volt ez a műfaj. De megjelenik előttem egy kedves csömöri testvér alakja is, aki évekig feküdt betegágyon, s amikor a férjemmel meglátogattuk őt, az úrvacsora szentségének felvételekor mindig elénekelte fejből Evangélikus énekeskönyvünk „Igen, Atyám, mert így kedves előtted…” kezdetű, 356. számú énekét mind az öt versszakkal. A szöveg szerzője Túrmezei Erzsébet. Olyan percek voltak ezek, amikor a lelkész és az őt kísérő látogató kapott erősítést és vigasztalást a betegtől… Erzsébet néni halála után igyekeztünk ápolni az emlékét. 2006-ban Túrmezei versmondó versenyt hirdettünk a templomunkban, 2012-ben, születésének századik évfordulóján pedig versünneppel emlékeztünk rá. Mindkettőn a kisiskolástól a „szépkorú” felnőttig szólaltatták meg kedvenc Túrmezei-verseiket a versmondók.

– Túrmezei Erzsébet műfordító is volt. Mesélt erről a munkájáról?

– Igen, sőt Anna-Maija Raittila finn evangélikus költőnő, akinek a verseit Erzsébet testvér rendszeresen fordította, kétszer is járt a gyülekezetünkben.

– Van olyan Túrmezei-vers, amelyben Csömör is szerepel?

– A Szürke kis vendég című versében említi. Egy kis verébről szól a költemény, amellyel ő külföldön találkozott, és beszélgetésbe elegyedtek. „Elcsipogta nekem, hogy élni jó. / Elmondta szépen, / hogy gondviselő Atyánk van az égben, / aki szemmel tart minket, őt meg engem, / bármerre szállunk, bármerre vagyunk, / Ludwigslustban, Csömörön, Budapesten.”

– Erzsébet testvér az önök otthonában, a csömöri lelkészlakban is családtagnak számított. Milyennek ismerte meg őt?

– Mielőtt Csömörre kerültem, csak a verseit ismertem, mivel gyermekkoromban szüleim könyvtárában a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület által 1938-ban megjelentetett, Őszből tavaszba című, szürke vászonkötéses verseskötet is megvolt. Éppen ezért nagy élmény volt a számomra, amikor személyesen találkozhattam a szerzővel. Nagyon gyakorlatias, a földön két lábon járó embernek ismertem meg őt, akinek nemcsak az égi, de a hétköznapi, földi dolgokról is megvolt a maga véleménye. Az „Itt élni küldetés…” hazaszeretete, kitartó reménység – „Mindhalálig!” – és derűs hit áradt belőle, miközben csendesen és alázatosan szolgált. A beszélgetéseinkkel sokszor a történelem jött közel hozzám. Például egyszer arról mesélt, hogy az ötvenes-hatvanas években mennyire tartott a házkutatástól. Állandóan azt várta, mikor jönnek hozzá, hogy átkutassák a dolgait a versei miatt. Így aztán például az 1956-os verseit Gubek Mária rejtegette a csömöri otthonában. De Erzsébet néni még ezekben a helyzetekben sem panaszkodott, hanem ekkor is szerető Atyja kezébe helyezte a sorsát. Istenhite ma is példakép számomra.

Túrmezei Erzsébet: Krisztusra várunk

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
Rejtő ködükbe szemünk nem láthat…
de elültetjük kis almafánkat,
bízva, hogy kihajt,
gyümölcsöt terem.
Titok a jövő.
Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap.
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljunk,
mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.

Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
munkában leljen, ne resten, tétlen
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, Ki jön:
Krisztusra várunk.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december  18– 2023. január 1–i 87. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.