„A mai protestantizmus nem károgó hangja, hanem teljes jogú, konstruktív építőeleme Európának” – mondja dr. Szabó B. András. A Luther Kiadó gondozásában jelent meg a Hitkérdések protestáns szemmel című kötet, szerzője a jelenkori protestáns gondolkodás egyik legmeghatározóbb személyisége, Wolfgang Huber korábbi berlini püspök, a Németországi Protestáns Egyház volt vezetője. Az olvasót a keresztény hit fő kérdésein végigkalauzoló könyvről és az általa felvetett kérdésekről beszélgettünk a magyar fordítás lektorával, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének adjunktusával, a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium igazgatójával.
– Miért tartották fontosnak, hogy Huber könyve magyarul is megjelenjen?
– A könyvet németül a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára adták ki azzal a szándékkal, hogy bemutassa a protestáns tanítást. Arra világít rá, hogy protestánsként miben hiszünk. A könyvet igyekeztem konzervatív, liberális és evangelikál szempontok szerint is olvasni. Azt vettem észre, hogy más-más pontokon, de mindenki talál benne olyan részt, amivel nem ért egyet. Ekkor megnyugodtam, mert ez kifejezi, hogy ez a könyv valahol középen helyezkedik el. Huber a protestantizmus értékeit, aktuali tását szeretné megerősíteni. Nem csak azzal, hogy leírja, hogy mi történt, hanem kifejezetten a hit tartalma alapján. Végigvezet azon, hogy mit tanít, hogyan gondolkodik az evangélikus egyház most, a 21. század elején. Ebből a szempontból ez hiánypótló kötet.
– Világnézetet ad a könyv, rámutat, hogy – magukkal a leírtakkal való vitatkozás közben is – evangélikusként miként láthatjuk a világot. Huber számos kritikát is megfogalmaz. Ilyen többek között a reformátorokhoz való viszonyunk – a szerző hangsúlyozza, hogy „az evangélium követése olyan mérték, amelynek magukat a reformátorokat is alá kell vetnünk”.
– A német evangélikussághoz képest is nagyon erősen a történelmünkből élő egyház vagyunk Magyarországon. Ez azonban nem feltétlenül negatívum, hiszen nagyon sok tekintetben tud ez megtartóerő lenni, sőt rengeteg teológiai vitát is meg lehet ezáltal „spórolni”, mert a történelmünkre koncentrálunk. Ezt az érzést erősíti egyetemünk udvarán a hatalmas Luther-szobor és a kisebb méretű Melanchthon-szobor is. A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján is elsősorban a történelmi vonatkozásra, valamint arra koncentráltunk, hogy azt reprezentáljuk, milyen szerepet töltött be a társadalomban a protestantizmus. A könyv azonban nem ezt erősíti. Sokkal inkább az a tartalmi kérdése, hogyan hisz másképpen, vagy miben hisz ugyanúgy a 21. század elején egy evangélikus ember, mint a reformátorok. Arra is kísérletet tesz, hogy megfogalmazza, a mai világ aktuális vitáiban hogyan lehet úgy véleményt formálni, hogy annak bibliai megalapozottsága legyen.
– „A Krisztus-hit megvallásának képessége saját kipróbált és végiggondolt válaszokat igényel” – ön így fogalmaz a kötethez írt előszavában. Ez a spiritualitásra is igaz.
– Nagy veszélyt jelent, ha bármelyik felekezet vagy vallás egyszerű válaszokat ad, és gyermeteg, infantilis állapotban tartja a híveit. Ehhez képest a protestantizmus felnőttként tekint az egyház tagjaira. De úgy tekint rájuk felnőttként, hogy Isten gyermekeinek tekinti őket. Azaz egyfajta pozitív gyermekség van ebben a tanításban, de nem kell feladnunk ehhez azt, hogy gondolkodó felnőttek legyünk. Huber id. Christoph Blumhardtot idézi: „Az embernek kétszer kell megtérnie: egyszer lelkivé kell válnia a természetes emberből, aztán pedig a lelki emberből természetessé.”
– Miként lehet ezt a hétköznapokban megélni?
– Huber a bibliai igék mellett rendszeresen hivatkozik korálszövegekre. Ez jól mutatja, hogy evangélikus énekeink mennyire központi elemeit képezik spiritualitásunknak. A felnőttszabadság azt is jelenti, hogy evangélikusként teljes szabadsággal rendelkezünk. Az egyház az egyéneket segíti és támogatja a személyes istenkapcsolatuk megélésében. Ez individualistának is hangozhat, de valójában felelősséget ad az egyénnek, hogy élje és cselekedje a felelős hitből fakadó életet. Vagyis nem az a kérdés, hogy jó-e az egyház, hanem az, hogy megteszek-e mindent, hogy minél előrébb jussak a hitben – és ebben számomra az egyház és a gyülekezet tud segítséget nyújtani.
– Huber a keresők felől érkező igényekre is reflektál. Ebben a vonatkozásban is a spiritualitás kerül elő kérdésként.
– A magyar és a német társadalomra is igaz, hogy nagy a spirituális igény, és az is, hogy az ebből fakadó elvárást a fővonalú protestáns felekezetek nagyon nehezen tudják teljesíteni. Az igényre legjobban a kisegyházak és a keleti vallások reagáltak. Wolfgang Huber szerint nem az iszlám a legnagyobb kihívás a kereszténység számára – lehet, hogy politikailag és társadalmilag az –, hanem a keleti vallások, elsősorban a buddhizmus.
– Huber kritikusan tekint a túlzottan intézményekre épülő egyházra, helyette a felelős hit kérdését és megélését, a gyülekezeti közösség erejét hangsúlyozza. Mit üzen ez számunkra?
– Ez az egyik legizgalmasabb kérdésünk, amely a magyarországi evangélikusság előtt áll. Az intézmények súlya itthon is nagyon megnőtt. Míg a társadalom részéről minimális kritika érkezik az oktatási vagy diakóniai intézményeink felé, de az egyház tartalmi küldetésével kapcsolatban, azaz a hitkérdések vonatkozásában erős megosztottság tapasztalható. Felekezeteink is könnyen elmennek abba az irányba, hogy ahol nagyobb a „lehetőség”, arra mozdulnak el, vagyis a társadalmi küldetést erősítik. Ebből a szempontból Huber kritikus: azt a fajta tartalmi mélységet, amit a gyülekezet és annak közössége ad, intézményi, konkrét cselekedetekkel nem lehet pótolni. Ez a kettő csak kéz a kézben működhet.
– Ezért is hangsúlyos Huber könyvében a gyülekezet mint közösség.
– A nyugalmazott püspök rámutat, hogy mit jelent a gyülekezet mint Krisztus teste, mint Isten népe vagy mint az élő kövek háza. A gyülekezet-központú egyház lehetőségét vázolja fel. Huber arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyülekezet nem uniformizált, hanem egy fontos, meghatározó élmény által összekötött, de különböző embereknek a közössége.
– A különbözőség és hasonlóság vonatkozásában kiemelendő az az árnyaltság, ahogyan a könyv az ökumenéről szól.
– Huber pozitívan ír az ökumenéről, de úgy teszi, hogy nem mond le a felekezeti identitás igényéről. Megfogalmazza, hogy mi az evangélikusság, vázolja a megigazulásból eredő szabadságot és emberképet. A hit virtuózai, vagyis kimagasló és széles körben elismert személyiségei helyett a hit hétköznapi hőseire teszi a hangsúlyt. Azokat a keresztény embereket állítja a középpontba, akik az evangéliumhoz hűen élnek és gondolkoznak. Így a hit példáit közvetlen közelünkben lehet észrevenni. Ilyen egy nagymama, aki megtanítja imádkozni az unokáját, vagy egy édesapa, aki templomba jár a gyermekével. Ők adják az egyház tekintélyét.
– Mi az ön számára a könyv legfontosabb üzenete?
– Az, hogy 2021-ben evangélikus kereszténynek lenni nem történelmileg meghaladott, nem szellemileg leszálló ágban levő nézet, hanem élhető, tartalmas és jó lehetőség. Huber könyve bemutatja, hogy evangélikus gondolkodásunk, értékeink nem valaki ellen, hanem az evangéliumból fogalmazódnak meg. Ez a másik felé nyitott, de saját identitással rendelkező önértékelést ad.
– Kiknek ajánlja a könyvet?
– Egyrészt ajánlom szakkollégiumunk hallgatóinak. Ők nem teológiát tanulnak, eltérő a hit- és egyházismeretük. Velük fejezetenként fogunk a teremtésvédelemről, a reformációról és más kérdésekről beszélgetni. Ez a könyv dialógusban is használható, így bibliaórai feldolgozásra, beszélgetések alapjául is ajánlható. És ajánlom azoknak, aki szívesen elgondolkodnak a hit kérdésein.
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. november 14–21-i, 86. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
