Fő tartalom átugrása

2022. július 28. 12:55

Gazdálkodás és szolgáló lelkület

Hokker-Nagy Nikoletta egyház és pénzügyek viszonyáról

Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ezúttal Hokker-Nagy Nikolettát kérdezzük, aki egyházunk országos irodája gazdasági osztályának koordinátoraként a hittannal és a szolidaritási alappal kapcsolatos ügyekért felel.

Hokker-Nagy Nikoletta egyház és pénzügyek viszonyáról

– Miként kötődik az evangélikus egyházhoz?

– Evangélikus családban nőttem fel, és gyerekként meghatározó élményem volt a konfirmációs előkészítő sorozat, amit a tavaly elhunyt Varga György esperes tartott. Azonban az evangélikussá-gom csak később vált az identitásom fontos részévé, akkor, amikor lelkészfeleség lettem. Érdekes összekapcsolódás, hogy férjemmel, Hokker Zsolttal gyermekként annak idején együtt jártunk ezekre a konfirmációs előkészítő órákra.

– Hogyan került az országos irodába?

– A Nyugat-magyarországi Egyetemen közgazdaságtant tanultam, aztán a versenyszférában helyezkedtem el. Három gyermekünk megszületése után olyan munkahelyet igyekeztem keresni, aminek a szellemiségével, küldetésével is egyetértek. A szolgálat irányába szerettem volna elmozdulni. 2018 januárjában kerültem a gazdasági osztályra mint titkárságvezető.

– Miben érez különbséget a versenyszféra és a jelenlegi munkahelye között?

– Akárhol is dolgozunk, szeretjük a jó, elfogadó és befogadó környezetet, ahol támogatásra találunk a munkatársak és a vezetők részéről is. Ez megvalósulhat világi környezetben is. A fő különbség az a többlet, hogy mi az egyház tagjai vagyunk, és így nemcsak munka-, hanem lelki közösséget is alkotunk.

– Mit takar a jelenlegi, koordinátori munkaköre?

– A gazdasági osztály tevékenysége három nagy területre, a könyvelésre, a pénzügyre és a humán feladatokra osztható. Utóbbi terület kapcsolódik jelenleg hozzám. A Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási Alapon keresztül intézzük a lelkészi kar nyugdíjjárulékait, segélyeit és eseti támogatásait. A hittan területén a hitoktatásban szolgálatot végzők gazdasági ügyeit intézzük. Az elmúlt évtizedekben megnövekedtek az adminisztrációs terhek. Naprakészen kell igazodunk a gyakran változó állami és egyházi jogszabályokhoz. De ez számomra inspiráló. Jó érzés továbbá, ha a gyülekezeteket támogatni tudjuk abban, hogy az állami és egyházi kötelezettségeiket minél jobban el tudják látni. Emellett Csorba Gábor osztályvezetőnek vagyok az asszisztense.

– Sokak számára máig furcsán hangzik, ha egyházról és pénzről beszélünk.

– Vallom, hogy a misszió nem korlátozódik a lelkészi szolgálatra, hanem minden kereszténynek fő feladata. Meggyőződésem, hogy ennek megélése nemcsak a család közösségében vagy baráti társaságban, hanem minden munkakörben, így a gazdaság területén is „megvalósítható”. Ha jól, etikusan, mások felé empatikusan és krisztusi szeretettel végezzük a feladatunkat, akkor már ezen az úton vagyunk. Munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy tudásunkkal, precizitásunkkal, hozzáállásunkkal hozzá tudjunk ahhoz tenni, hogy az egyház a gazdálkodás, az adminisztráció terén is jól működjön.

– Három gyermek édesanyja, lelkészfeleség, és az országos iroda munkatársaként is több területért felel. Hogyan éli meg, hogy ilyen szerteágazóak a feladatai?

– Nem lelkészcsaládból származom, így nem tudtam, hogy mit is jelent, hogy a férjem lelkész. Budapesten, az óbudai gyülekezetben döbbentem rá, hogy a közösség felénk irányuló szeretete megerősítő. Amikor Budafokra kerültünk – én immáron édesanyaként –, még inkább megtapasztaltam, hogy mennyire megtartó, erőt adó az egyházam tagjai között élni. Ők lettek a második családom! Az anyaság és a munka egyensúlyával természetesen én is küzdök, „zsonglőrködöm” az idővel, a feladatokkal. Áldásként élem meg, hogy szerető családi légkörben, megtartó közösségben élhetek, és inspiráló, testvéri közösséget alkotó munkahelyen szolgálhatok.

***
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. június 19–26–i, 87. évfolyam 23–24. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.