Fabiny Márton lelkész-hittanár szakos végzős hallgató. Regős László sportújságírónak készül, az M4 Sport tévécsatornánál gyakornok. Schranz Ambrus történelmet és hittant tanít a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Három eltérő életút, de a futballpályán együtt küzdenek. Nyerni akarnak, de nem mindenáron, mert az Erős Vár FC labdarúgói Pál apostol nyomdokain járva nem a hervadó, hanem a hervadhatatlan koszorúért futnak. A budapesti bajnokságban szereplő evangélikus csapat három játékosával a labdarúgáshoz fűződő viszonyukról, a foci közegében hívőként való helytállásról és a katari labdarúgó-világbajnokságról is beszélgettünk.
– Mi az első élményük a labdarúgással kapcsolatban? Milyen meccset láttak először a tévében vagy élőben?
Regős László: Két bátyám van, elég egyértelmű volt, hogy őket fogom utánozni, négy-öt évesen már mentem is velük focizni a kőbányai Óhegy parkba. Az első meccs, amire emlékszem, a 2001-es Bayern München–Liverpool európai Szuperkupa-döntő, amit az angolok nyertek, a meccset pedig nagyszüleim fekete-fehér tévéjén néztük.
Schranz Ambrus: Az én életem öt-hat éves koromban kezdett összekapcsolódni a focival. Nekem ugyancsak két bátyám van, akikkel együtt a VIII. kerületi Rezső térre jártunk le focizni. Az első klubfociélményem a 2004-es angol Szuperkupa-döntő volt, amit az Arsenal nyert a Manchester United ellen, azóta szurkolok a londoni klubnak. Az első válogatott meccs, amire emlékszem, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos mérkőzés, még a régi Puskás Ferenc Stadionban. Érdekes módon ez Lionel Messinek is nagyon emlékezetes lehet, hiszen ekkor mutatkozott be az argentin nemzeti tizenegyben, és csereként pályára lépve negyvenhárom másodperc után piros lapot kapott könyöklésért.
– Marcinak azonban nincs bátyja.
Fabiny Márton: Valóban, viszont a Regős testvérek gyerekkorom óta nagyon jó barátaim, régóta együtt focizunk. Sok időt töltöttem együtt ezzel a három fiúval, akik nagy hatással voltak rám, ahhoz is közük volt, hogy a patinás fővárosi klubban, a BKV Előrében játszottam korosztályos csapatban. Édesapám Fradi-drukker, az első stadionélményemet vele éltem át, amikor kivitt egy Ferencváros–Zalaegerszeg-meccsre.
– Sokan várták, ám sokan nem tudták, és nem is akarták, akarják magukat függetleníteni attól, hogy milyen botrányok övezik a labdarúgó-világbajnokság előkészületeit. Önök mit szólnak hozzá, hogy Katarban rendezik a vébét?
R. L.: Szerintem sokkal szerencsésebb, ha olyan ország rendez világbajnokságot, amelyik korábban a saját erejéből már kijutott egy vébére, és ezzel feltette magát a világ labdarúgásának a térképére, jelezve ezzel is, hogy az adott nemzet labdarúgása létezik, a focinak van hagyománya, és szívesen látja vendégül ezt a nagyszabású eseményt. Erre nagyon jó példa a 2010-es dél-afrikai vébé, ugyanakkor az említett okok miatt vannak rossz érzéseim azzal kapcsolatban, hogy az a Katar rendezi a világbajnokságot, amelyik korrupciós ügyekkel terhelve jutott a rendezés jogához.
F. M.: A korrupció mellett mindenképp meg kell említeni az emberi jogi aggályokat is, hiszen beszámolók szerint a szegény országokból – például Nepálból, Bangladesből, Pakisztánból – érkezett vendégmunkások teljes jogfosztottságban, embertelen körülmények között dolgoztak, és bár a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA három áldozatról beszél hivatalosan, valójában hatezernél is többen lehetnek azok, akik az építkezéseken vesztették életüket. Ezekről a szomorú esetekről, körül-ményekről már jó ideje lehetett hallani, így érthető, hogy voltak olyan nemzeti válogatottak, amelyek a világbajnoki selejtezőkön a pályára vonulva a pólójukon hívták fel a figyelmet az emberi jogokra, illetve a dán válogatott mezét szállító sportszergyártó olyan módon fejezi ki tiltakozását, hogy a világbajnokságra láthatatlan logóval látta el a mezeket.
S. A.: Mégis elmentek a világbajnokságra, akárhogyan is tiltakoznak egyes csapatok a nyilvánosság előtt, a bojkottot nem merik meglépni. Beszélnek emberi jogokról, környezetvédelemről, fair play-ről és pénzügyi átláthatóságról, de közben senki nem meri magát elszánni igazán kemény lépésre. Ez az egész „Katar-jelenség”, ahogyan a fejlett országok ehhez a vébéhez viszonyulnak, magába sűríti mindazt a képmutatást, ami nemcsak Európára, hanem az egész nyugati világra jellemző. Mindezek miatt ódzkodom ettől a világbajnokságtól, sőt kimondom, hogy egyáltalán nem vártam. Eltűnt belőlem az a fajta ünnepi jellegű várakozás, ami korábban megvolt a világbajnokságok, Európa-bajnokságok előtt.
– A labdarúgás ugyanakkor nem csak a pénz miatt lett a világ legnépszerűbb sportága. A futballuniverzumban hol helyezkedik el az amatőr labdarúgás, az a szint, ahol az Erős Vár FC is hétről hétre megméretteti magát? Milyen pozitív üzenetet tudnak önök közvetíteni a pályáról, illetve azon kívül is?
F. M.: Nagyon fontosnak tartom, hogy a saját kis futballvilágunkat minél erősebben meg tudjuk élni. Persze mindannyiunknak megvan a magánélete, vagy űzünk már valamilyen polgári foglalkozást, vagy arra készülünk, és a foci számunkra nem karrier, mégis nagyon sokat jelent. Az ehhez való hozzáállásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a labdarúgást ne „vegyék el” tőlünk, amihez fel kell építenünk a saját kis történeteinket, a saját kis világunkat, amin belül megvan ennek a játéknak a varázsa, az, hogy együtt készülünk, hogy várjuk a hétvégi fordulót. Hiába látunk törekvéseket arra, hogy magasabb szinten elvegyék a labdarúgás szívét, lelkét, hogy kiárusítsák – aki belekóstolt a foci szépségébe, abból ezt nem lehet kiirtani. Az evangélikus focitáborban is nagyon erősen próbáltunk arra fókuszálni, hogy felépítsük a saját kis világbajnokságunkat. Hiába Katarban rendezi az igazi vébét, hiába veszik el a foci varázsát, a környezetvédelmi, korrupciós, emberjogi szempontokat bemutatva azt a kerettörénetet adtuk a tábornak, hogy mi a saját kis vébénket építsük fel, ami a tisztaságával, a lelki, emberi mélységével többet ér, mint az áldozatok vérével beszennyezett dollármilliárdok.
– Milyen egy evangélikus focitábor által szervezett focivébé?
F. M.: A tematika szerint a katari világbajnokságot áthoztuk Nagyvelegre. Öt csapatra osztottuk a gyerekeket: a német, a francia, az argentin, az uruguayi és a brazil válogatott – nekik van a legtöbb világbajnoki trófeájuk – tagjaiként játszottak. A „világbajnoksághoz” labdát, logót terveztek, a pályát közösen tették rendbe, így az összefogásnak köszönhetően az utolsó napon végül meg tudtuk rendezni a nagyvelegi focivébét. Nem kellettek hozzá milliárdok, csilivili stadionok, csak egyvalami: a játék szeretete.
– Visszatekintve a kezdetekre: mikor és hogyan alakult meg az Erős Vár FC?
R. L.: Ambrus bátyja, Áron volt az ötletgazda, az első – nem hivatalos – írásos emlék az Erős Vár FC létrehozásának szándékáról pedig a 2015-ös Norvégia–Magyarország Európa-bajnoki pótselejtező napján született, ekkor írtunk egy papírt arról, hogy alapítunk egy evangélikus focicsapatot. Áron mellett Marci volt az, aki a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatása mellett nagyon sokat tett azért, hogy 2016-ban elindulhassunk a Budapest-bajnokság IV. osztályában. Az első hivatalos meccsünket 2016. szeptember 3-án játszottuk, 2 : 0-ra győztünk a Dinamo Torpedo ellen. A bemutatkozásunk olyan jól sikerült, hogy a bajnokságot megnyerve feljutottunk a BLSZ [Budapesti Labdarúgó-szövetség – a szerk.] III. osztályába, és azóta is itt játszunk.
– Az MLSZ adatbankjából kiderült, hogy az Erős Vár FC-nek van második csapata is.
R. L.: 2017 nyarán tartottuk meg az első Erős Vár FC-tábort, amelynek egyébként a fasori evangélikus gimnázium diákjai adták a magját. Nem sokkal később már felmerült bennük az igény, hogy az Erős Vár FC-nek legyen utánpótláscsapata. Ez végül gyakorlatilag meg is valósult, bár nem korosztályos csapatként, hanem Erős Vár FC II. néven a tavalyi szezon óta a BLSZ IV. osztályában játszhatnak a fiatalok.
– Tehát a csapat jövője biztosítva van, nem kell játékoshiánytól tartani?
S. A.: Mint az alsóbb osztályokban általában, természetesen nálunk is előfordult, hogy nem tudtunk zökkenőmentesen kiállni egy-egy meccsre, akár sérülten is vállaltuk a játékot. Nyilván nem várható el mindenkitől, hogy az Erős Vár FC legyen a prioritás a mindennapjaiban, de azért van egy tíz-tizenkét fős erős mag, akikre mindig lehet számítani edzésen és meccsen is. Tavaly a kiesés ellen küzdöttünk, most viszont felívelő korszakunkat éljük, amiben még az is benne van, hogy éremért játszunk a szezon végén.
– A labdarúgás nem éppen a kegyesség közege. Győzni akaró emberek küzdenek, és ennek érdekében olyan eszközökhöz is folyamodnak, amikről nem éppen Jézus útmutatásai jutnak eszünkbe. Mennyiben más, hogy vállaltan egy keresztény felekezethez tartozó csapatként állnak helyt ebben a közegben?
F. M.: Az alaphelyzet az, hogy az Erős Vár FC-vel mi az evangélikus egyházat képviseljük a sport világában, ugyanakkor képviseljük a sport adta értékeket az egyházban. Amikor kimegyünk a pályára, a Luther-rózsa, illetve az Evangélikus Diakónia Magyarország felirat ott van a mezünkön. Ez annak a látható jele, hogy keresztény csapat vagyunk, és ez ennek megfelelő viselkedésre, kiállásra kell, hogy biztasson minket. Miután megalakultunk, innen-onnan hallottuk az értetlenkedés hangjait, hogy ilyen vallásos csapatként mit akarunk, és néha gúnyolódtak is rajtunk. Nagyon fontos, hogy kimondottan törekszünk a sportszerűségre és ezzel együtt arra, hogy megmutassuk, nem mindenáron szeretnénk nyerni: jó érzés ránézni a tabellára és látni, hogy elöl vagyunk, de végtére is mi nem a hervadó, hanem a hervadhatatlan koszorúért futunk. Persze óhatatlanul előfordul, hogy a pályán nem keresztény emberhez méltó módon nyilvánulunk meg – vérmérséklettől függően a játék néha el tudja vinni az embert attól, ahogyan egyébként szeretne viselkedni meccs közben. De ettől még igaz, hogy próbáljuk felvinni a pályára a keresztény értékeket. Így például minden meccs előtt és után is imádkozunk. Előtte soha nem a győzelemért, hanem azért, hogy ki tudjuk hozni magunkból azt, amire képesek vagyunk.
S. A.: Persze, keresztények vagyunk a pályán is, ahogy a mindennapokban, de ezt nem kell túlmisztifikálni. Hogy tiszta legyen a kép: alapvetően mi egy ugyanolyan csapat vagyunk, mint a többi, szeretnénk győzni, lehetőleg sportszerűen, de az képmutatás lenne, ha azt állítanánk magunkról, hogy mi vagyunk a szentek közössége a BLSZ III.-ban, mert ez nem igaz. Kemények is tudunk lenni, időnként túlságosan is, kapunk sárga és piros lapot is. Nem az a célunk, hogy egy rezervátum legyünk a budapesti labdarúgáson belül, hanem az, hogy a csapaton belül úgy éljük meg, hogy a foci is lehet olyan közeg, ahol összeköt bennünket a hit.
* * *
A riport eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 20–27–i 87. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
