Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Czöndör Istvánt, a Csővári Evangélikus Egyházközség lelkészét sajátos körülmények között: futás közben kérdezte riporterünk istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

Notesz. „A készülés az egyik legszemélyesebb, intim létállapot, a legbelsőbb szobámat nyitja meg” – árulja el a lelkész. Mint megtudjuk, a ráhangolódást a hét elején kezdi el, és a „hoppáélményt” keresi a textusban, azaz „egy szót, egy gondolatot, ami valamiért különösen is fontossá válik a számomra”. A kortörténetet, a kontextust is fontosnak tartja, de még ennél is lényegesebb számára az aktualizálás: „Keresem, hogy milyen kérdéseket, üzeneteket fogalmaz meg az ige személy szerint önmagamnak, majd a gyülekezetnek.”
A vázlatait kézzel írja egy noteszba, és egy témára építi fel az igehirdetéseit. „De a leírt szöveg megköt, ezért vázlatpontok alapján prédikálok. Többen azt várják, hogy a lelkész készen és mindenben biztosan beszéljen. Én felvállalom, hogy nem tudom mindenre a válaszokat. A szószéken a Szentlélek erőterében beszélek, de a válaszokat én is csak kóstolgatom. Célom, hogy képessé váljak kilépni a panelekből, a megszokott »papos beszéd« biztonságából, hogy a gyülekezet újra felfedezhesse az igét. Ez azonban állandó készülést igényel” – összegzi, miként építi fel a prédikációt.

Teológiai, szépirodalmi és mentálhigiénés könyvek. A felkészüléshez számos bibliai kommentárt átnéz. A teológiai tárgyú irodalomból Michael Welker Isten lelke – A Szentlélek teológiája című munkáját, Kozma Zsolt tanulmánykötetét: Szavak az Igéből, illetve Wolfgang Huber Hitkérdések protestáns szemmel című könyvét említi mint az utóbbi időszak olvasmányélményeit. A szépirodalomból Pilinszky János költészetét emeli ki, akinek az utóbbi időben több versét is felolvasta a szószéken.
Lélektani könyvekből merítve is igyekszik tágabb teret, újfajta perspektívát nyitni az igének. Példaként a tizenkét éves Jézus evangéliumi történetét említi (Lk 2,41–52): „Ha Mária és József szemszögéből nézünk a történetre, akkor a ránk is jellemző keresés, reményvesztettség, illetve tudatosság kérdéséről is szólhatunk. De arról is, hogy ők nem a saját sértettségüket, fájdalmukat mutatják, hanem bele tudtak helyezkedni Jézus helyzetébe, amikor megkérdezték: »Gyermekem, miért tetted ezt velünk?« Ez megmutatja, hogy mennyire nagy belső tudatosság és munka kell ahhoz, hogy ne borítsanak el az érzéseink, hanem tudjunk nyitottá válni a másik szempontjára.”

Belső tükör. A kiégésről és annak elkerüléséről Czöndör István így fogalmaz: „Ezt csak úgy tudom orvosolni, ha még többet készülök. A belefáradás jele, ha nem vagy csak érdektelenül gondolom át a beszédemet. Ha ennek elébe megyek, ha nem azt csinálom, amire esetleg késztetést érzek, hanem összetettebben és többet készülök, az segít abban, hogy megérjen az a mondanivaló, ami fontos nekem, amit érdemes a szószékről megosztani.”
Szépirodalmi szövegek írásától sem zárkózik el. „Írás közben számos olyan gátlást le tudok vetkőzni, amit a szószéken nem. A prédikációimban a versek, irodalmi összeállítások mindig segítenek, hiszen az idézetekben más és máshogy mondja ki azt, amit én is érzek, amin én is gondolkodom.”
Futás. „Két mozgástípus, helyváltoztatás is fontos a készülésem során. Az egyik a futás, aminek a monotonsága, ritmikája közel áll a meditáció, az imádság, a recitálás ritmusához. Futás előtt ezért mindig tanulmányozom az igét, így igen fontos gondolatok fogalmazódnak meg bennem, miközben fogynak a kilométerek. A másik az autózás. Korábbi szolgálati helyeimen szórványba is jártam, így rengeteget ültem autóban. Az autó idővel burokká, egyben kreatív hellyé vált, ahol el tudok csöndesedni, sőt a feladataimra, a prédikációra készülésre is tudok időt fordítani.”
* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. február 13. – 20–i, 87. évfolyam 5–6. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.