A svédországi magyarság identitásának, illetve anyanyelvének és kultúrájának ápolása és megőrzése iránti elhivatott, több évtizedes közösségépítő tevékenységének elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Jordáky Béla közgazdászt, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség göteborgi gyülekezetének felügyelőjét, a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör alapító tagját. Az elismerést dr. Müller Adrien, Magyarország stockholmi nagykövete ünnepélyes keretek között adta át számára.
– Hogyan vezetett az útja Göteborgig?
– Kolozsváron születtem és nevelkedtem, majd a kincses városban végeztem el a közgazdasági egyetemet is. Tanulmányaim befejezése után a Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön kezdtem el dolgozni. Magyarságunk miatt a családomat, mint oly sokakat, rendszeresen érték méltatlan megpróbáltatások. Az állandó nyomás, a kisebbségi helyzet és nem utolsósorban gyermekeink jövője miatt feleségemmel és két lányunkkal 1988 januárjában érkeztünk – vagy inkább menekültünk – Svédországba.
– Milyen volt a fogadtatás, majd a beilleszkedés?
– A legkellemesebb meglepetések egyikét jelentette, hogy Göteborgba érkezésünk után hamarosan találkoztunk és kapcsolatba kerültünk a magyar lelkigondozással. Nagy élményt jelentett, hogy rendszeresen van magyar nyelvű istentisztelet. A gyülekezet tagjai felkarolták és támogatták az ideérkezőket, segítették őket többek között a nyelvtanulásban és a mindennapi eligazodásban. Az akkori lelkészünk, Koltai Rezső – aki 2007-ben kapta meg ugyanazt a kitüntetést, melyet most én vehettem át – egy őszinte lelki és szellemi hátteret nyújtó közösséget teremtett, melybe meleg szívvel fogadott be a családommal együtt. Hamar otthonosan éreztük magunkat benne. A nyelv gördülékeny elsajátítása után megismerkedtem a svéd könyvelői és adórendszerrel. Egy ilyen profilú irodában helyezkedtem el. Miután elég tapasztalatot szereztem, megvalósíthattam régi álmomat: saját könyvelői és adószakértői irodát alapítottam, melyet most már nyugdíjasként, de mindmáig jól prosperálóan vezethetek.
– Miként alakult a közösségben betöltött szerepe, milyen feladatokat látott el az elmúlt évtizedekben?
– Talán szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy Svédországba való megérkezésünktől fogva aktívan megéltem a magyarságomat. Kezdettől bekapcsolódtunk a magyar egyházi életbe. Szerettem volna lehetőségeim szerint viszonozni Koltai lelkész úr melegszívű fogadtatását és azt a mellénk állást, mellyel az akkori presbitérium a beilleszkedésünket segítette. Így később az egyházi élet szinte minden területén vállaltam önkéntes tevékenységet, és akár vezetői beosztásban, akár a kétkezi fizikai munkában örömmel részt vettem. Először presbiterként szolgáltam a helyi gyülekezetben, később pedig a svédországi magyar protestáns gyülekezetek országos főfelügyelőjévé választottak. Tizenkét évig láttam el ezt a feladatot, majd a gö-teborgi közösség felügyelője lettem. Emellett a gyülekezetek országos könyvelési feladatait, pénztári vezetését és a lelkészi szolgálat gazdasági hátterének rendezését is végeztem önkén-tes szolgálatként. Egyházi közösségünk hátterét mindig a Svéd Evangélikus Egyház jelentette, lelkészünk is az egyház alkalmazásában állt. Országos főfelügyelői szolgálatom kezdetén vált el az egyház a svéd államtól, és a szétválás utáni időben egyházi közösségünk – a korábbiakkal ellentétben – nem kapott külső támogatást. Aztán fokozatosan javult a helyzet, és a Svéd Evangélikus Egyház, illetve az állam egyaránt anyagi segítséget nyújtott, de továbbra is tagjaink hozzájárulása volt a fő bevételi forrás. Nagy hálával gondolunk vissza dr. Harmati Béla evangélikus püspök akkori segítségére. Mint ismeretes, az egyházi vezető nagy tekintélynek örvendett a nemzetközi egyházi diplomáciában, így Svédországban is tisztelettel tekintettek rá. Amikor közösségünk támogatása veszélybe került, akkor személyesen járt közben a svéd érsekségen, ahol megértették a problémáinkat. Ezt a kapcsolatot a svéd és a magyar evangélikus egyház között dr. Fabiny Tamás jelenlegi elnök-püspök úr tovább ápolta, és így máig hatóan segítettek és segítenek gondjaink megoldásában.
– Mindaz, amiért a kitüntetést kapta – a svédországi magyarság identitásának, illetve anyanyelvének és kultúrájának ápolása, a közösségépítés – az ön életében összefonódik az egyházzal.
– Amint már említettem, kiérkezésünk után nagyon fontos segítség volt, hogy lelkileg is támaszkodhattunk a magyar egyházi közösségre, és családommal együtt megtapasztalhattam, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az emigrációban az egyház. Bármennyire is megtanultam a nyelvet, soha nem érzem annyira magaménak a svéd istentiszteletet, mint a magyart, ahol anyanyelvemen imádkozhatok, hallgathatom az igét, és énekkel dicsérhetem az Örökkévalót. Örömmel tölt el, hogy svájci német, valamint svéd apától született unokáim is értik és beszélik a magyar nyelvet, és rendszeresen részt vesznek az alkalmainkon.
– Mit gondol az itteni magyarság jövőjéről?
– A diaszpórában a nyelv és a hit megtartása szorosan összefügg magyar önazonosságunk megtartásával. Ugyanakkor fájó tény, hogy a második-harmadik generáció közösségi munkába való bevonása korántsem egyszerű. A politikai és társadalmi viszonyok megváltozásával, a határok megnyitásával a lehetőségek is megváltoztak és kinyíltak. A „fapados” repülőjáratok megfizethető áron térben és időben is közel hozták az óhazát, annak minden lehetőségével együtt. A közösség iránti igény jelentősen csökkent. Ezért nagy öröm, hogy olyan fiatalok is elkezdték tanulni a magyar nyelvet, akiknek a szüleinél ez meglehetősen elhanyagolódott. Sokan felsőfokú tanulmányaik folytatásához választják Magyarországot. A jövő összetettnek tűnik, ugyanakkor optimista vagyok, és remélem, hogy még sokáig fennáll a magyar lelkigondozás, és aktív lesz a magyar közösségi élet, amely önazonosságunk megélésén túl a minket befogadó svéd társadalom számára is gazdagítóan hat.
– Végül egy utolsó kérdés: miként éli meg, hogy megkaphatta ezt a rangos kitüntetést?
– Meglepetés volt, de nagyon örültem neki. Amit tettem, örömmel, önzetlenül és jó szívvel tettem, és soha nem gondoltam arra, hogy ezért majd egyszer valamit kapok. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ebben a munkában részt vehettem, hiszen szülőhazámban, Erdélyben korlátozottak voltak a lehetőségeim. Vallom, hogy munkánk igazi jutalma, hogy dolgozhatunk, és ebben sokan segítettek az elmúlt évtizedek során, a kitüntetésem nekik is szól, feléjük is köszönet érte.
A szerző 2022. május 31-ig mint a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség megválasztott, beiktatott és határozott idejű szerződéssel svéd jogviszonyban alkalmazott parókus lelkésze szolgált.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. november 20–27–i 87. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
