A magyar kultúra napjához kapcsolódva avatták fel január 21-én Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos központjában az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat. Az ünnepélyes átadás után kértük beszélgetésre Esterházy Péter egyik gyermekét, Marcellt, aki édesapjának az olvasási szokásaiba is beavatott minket.
– Immár új otthonában láthatta viszont szüleinek a könyvtárát. Milyenek érzések töltik el az ismerős köteteket új helyükön látva?
– Nagyon örülünk, hogy ez megvalósulhatott, és ilyen szép lett; az egész család nagyon boldog! A megállapodás megkötésekor még nem tudtuk, milyen körülmények közé kerül a könyvtár. Külön öröm, hogy ilyen profi stáb veszi körül, és ilyen szeretettel dolgoznak az ügyön. Furcsa érzés most itt látni a könyveket. A gerincükről ismerem a legtöbbet, ott voltak a családi otthonban negyven éven át. Most pedig intézményesültek. De mikor körülnézek, hirtelen otthon is érzem magam – elég paradox érzés.
– Gyerekkorától testközelből figyelhette édesapjának az olvasási szokásait. Milyen módszerrel, hogyan olvasott? Szülei hogyan osztották meg egymással ezt az élményt?
– Rómaifürdőn, ahol laktunk – aki járt nálunk, emlékezhet rá –, mindenütt könyvek voltak. A szabad falfelületeken is legfeljebb festmények, de inkább könyvek. Később a földön is, kis tornyokban álltak. Édesapám a dolgozószobájába gyűjtötte maga köré azokat a köteteket, amelyekkel épp aktuálisan dolgozott. Rendkívül gyorsan olvasott és nagyon sokat, s számomra érdekes, hogy sok művet újraolvasott. Alapvető volt számára, hogy figyeli az új könyveket is; ha nem olvasott is el mindenkitől mindent, de tájékozódott. Minden érzékszervével szívta magába az irodalmat. Újraolvasási szokása tanulságul szolgál nekem: bizonyos könyveket újra elő kell venni egy idő után. Szüleim egymásnak is ajánlottak könyveket, talán fel is osztották egymás között. Arra emlékszem, hogy amikor apám írt, az első olvasója, hallgatója édesanyám volt mint az első és legfontosabb szűrő.
– Édesapja a könyvekbe nem írt bele, de a később használni kívánt szövegekkel tovább dolgozott. Hogyan?
– Volt egy speciális módszere: mindig csak a lapok egyik oldalára írt, a másik oldalra pedig jegyzetelt. Több füzetet használt, átírta a dolgokat a következőbe, majd letisztázta a szöveget. Kézzel írt leginkább, számítógéppel csak keveset. Komoly munkarendje volt, még mi, gyerekek sem mehettünk be kopogás nélkül a szobájába, ha dolgozott. A munkához való hozzáállása fontos része volt az életének. Édesapám halála után pontosan lefotóztam a szobáját: mi volt az éjjeliszekrényén, az íróasztalán, hiszen nem tudtam, később minek lesz jelentősége. És mivel tényleg rendkívül gyorsan olvasott, így mindig folyamatosan változott, hogy milyen könyvekkel vette körül magát. Élő helyiség volt a dolgozószobája, ahol nagyon sok könyv megfordult.
– Melyik volt a kedvenc könyvesboltja itthon?
– Az Írók boltja az Andrássy úton [a bolt az egyik szellemi védnökeként tartja számon az írót – a szerk.], ami sokkal több volt számára, mint egy könyvesbolt. Az ott dolgozó egész csapat fontos volt neki. Sok találkozóját eleve oda beszélte meg, és a legtöbb könyvét ott vásárolta meg. A Magvető Kiadóhoz tartozván a magvetős szerzők műveit megkapta, sőt a mai napig hetente egy-két új könyvet kapunk, még mindig küldik a szerzők, megmaradt az élő kapcsolat.
– S külföldön járva mit keresett, mit vásárolt az édesapja?
– Külföldön én is játszottam azt – sokáig éltem Franciaországban –, hogy bementem egy könyvesboltba megnézni, milyen kelet-európai és magyar szerzők fordításai találhatók meg. Ezt édesapám is játszotta: „csekkolta”, hogy melyik könyvesboltban kiktől vannak fordítások. Németül tudott nagyon jól, könyvtárának a jelentős részét a magyar mellett a német kötetek teszik ki. Külföldön is ezért vásárolt német irodalmat.
– Az Esterházy gyerekek örökölték az olvasás és a könyv szeretetét, a gyűjtés örömét?
– Négyen vagyunk testvérek, olvasók vagyunk mind, és szerintem elég lelkes olvasók. Miklós öcsémnek idén jelent meg egy mesekönyve, ő örökölte leginkább az írói vénát édesapánktól. Ha egy gyerek olyan családban nő fel, ahol mind a két szülő nagy olvasó, és van tizenötezer könyv a házban, akkor önkéntelenül kialakul ez a sajátos viszony. A gimnáziumban azért problémát jelentett, amikor Esterházy Péter gyermekeként irodalomórán odaértünk a 20. század végéhez, de ezt mindannyian kezelni tudtuk. A könyv mint tárgy nem egyszerű: rengeteg könyvem van, de kevés a helyünk, így folyamatosan át kell néznem, mit ajándékozhatok tovább, hogy legyen hely újaknak. Folyamatos körforgásban van a könyvtárunk. Az is érdekes, amikor az ember megházasodik, és a társa hozza magával a saját könyveit. A szüleimmel is így volt ez: édesanyámnak volt egy jó könyvtára. Amikor összeházasodtak, arra az alapra építették fel közös könyvtárukat.
– A sok könyv édes teher is. Tudtak nemet mondani egy-egy könyvre a szülei?
– Nem… Akkor kezdtek épülni a kis tornyok lakásszerte. Pont e könyvsokaság miatt is vált fontossá, hogy helyet találjunk a könyvtáruknak. Megtehettük volna, hogy a testvéreimmel elviszünk fejenként egy-kétezer könyvet, a többit meg odaadjuk egy könyvtárnak, iskolának. De azt szerettük volna, hogy az egész egyben maradjon. Jó, hogy Berlinben lehet kutatni a kéziratokat és a levelezéseket, de érdekes kutatási terület az is, hogy milyen könyvekkel vette körül magát egy alkotó ember, hogyan épített fel egy könyvtárat. Hogy milyen kapcsolati hálója volt, egyes életszakaszaiban milyen írókkal volt baráti kapcsolatban, s hogyan változott ez a rendszerváltozás után. Sokat elárul valakiről, milyen könyvek vannak a tulajdonában. Az, hogy mi úgy nőttünk fel, hogy ennyi könyvet láttunk, és ránézésre, a gerincükről megismerjük őket, biztonságérzetet ad. Ha először jártam valakinél, és végigpásztáztam a polcait, rögtön megvolt a referencia: itt is az a sárga-kék Ulysses van, itt is az a Goethe-sorozat. Ekkor tudtam: egy nyelvet beszélünk.
– Hogyan tölti be e könyvtár a célját a család szándéka szerint?
– Egy könyvtár akkor jó, ha élő. Ha jönnek olvasók, kutatók, diákok. Ez a szándék erősen megvan itt, az Evangélikus Országos Gyűjteményben. Nagyon örülünk, hogy immár hivatalosan is megnyílt a könyvtár, és kíváncsian várjuk a folytatást. A család mindig örömmel fog ide jönni.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. február 13–20–i 87. évfolyam 5–6. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
