„Jézus sok történetet mesélt, példázataiban tanította a legtöbbet, ugyanakkor maga is történetté válik, Isten történetévé” – vallja Koczor Tamás budapest-ferencvárosi lelkész, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze. Ráérős történetek címmel a Luther Kiadónál nemrég megjelent kötete kapcsán őszintén beszélt lapunknak folyamatosan mozgó hitéről, a történetek erejéről és a felülről figyelés ajándékáról, amely minden keresztény ember életét gyökeresen megváltoztatja.
– „Ha az olvasók szeretik ezt a könyvet, lehet folytatása” – így válaszolt első önálló kötetének, a Sietős történeteknek a megjelenése után az önnel készült interjúban a folytatást firtató kérdésre az EvÉlet 2020/45–46. számában. Most pedig már kezünkben a Ráérős történetek újabb negyvennyolc rövid elbeszéléssel. Hogyan gyűlt össze ez az újabb válogatás a Koczor-pillanatképekből?
– Elsőként egy múltkor elmaradt köszönetnyilvánítást szeretnék bepótolni: az írást T. Pintér Károly noszogatására kezdtem az akkor még hetilapként megjelenő Evangélikus Életben. Ő akkor annyira megkedvelte a rövid szövegeimet, hogy ha összefutottunk, főszerkesztőként mindig mondott egy határidőt, és várta szeretettel a következő írásomat. Ami a mostani kötetet illeti, ezek a szövegek tudatosan ehhez a könyvhöz készültek, közülük alig néhány jelent meg korábban. Persze a történetek éltek már a fejemben, csak nem íródtak le.
– A történetek, a mesélés fontosságát sokszor kiemelik a társadalomtudósok. Manapság felfigyelnek még egy-egy történetre az emberek?
– Igehirdetőként tapasztalom, hogy a történetek szerepe elképesztően fontos a prédikációkban is. A diákok is gyakran csak a történetre emlékeznek az egész igehirdetésből – a konklúzióra, az igei párhuzamra nem mindig. Lelkészként persze figyelni kell arra, hogy a sztori ne legyen erősebb, mint a mondanivaló, ugyanakkor talán mégiscsak a történetmesélésen kell, hogy legyen a hangsúly, mert valójában minden történetünk Istenről szól. Jézus is sok történetet mesélt, példázataiban tanította a legtöbbet. Ebből értünk meg mi, emberek a legtöbbet az Isten országáról. Gondoljunk csak az elrejtett kincsről szóló példázatára Máté evangéliumában, a 13. fejezet 44. versében! Egyetlenegy mondat az egész, és minden benne van. Ugyanakkor Jézus maga is történetté válik, Isten történetévé.
– Bizonyára sok különböző élethelyzetű, a hithez másként viszonyuló ember – akár evangélikus diákok egy osztálykiránduláson, akár egy brüsszeli bürokrata a napi hajtás után – volt az olvasója az első kötetnek. Figyel arra, hogy hívőknek és nem hívőknek is közérthető legyen, amit ír?
– Zavarba ejtő, ha megkérdezik az embertől, hogy hívő-e, vagy nem. A hit számomra állandóan változó, érzékeny dolog. Nem egy mindig azonos erővel jelen lévő állapot. Egy-egy történet az én éppen aktuális hitbeli állapotomat tükrözi. És bár én gyakrabban vagyok – mondjuk így – az egekben, ez nem a lelkész voltomból adódik, hanem abból, hogy figyelek. Látom, hogy ami történik, az csakis Istenről szól.
– A Kórusban című írásában igen nyíltan beszél arról, hogy lelkészként ön is küzd olykor a hitével, azaz nem jár „a fellegek között”, konstans módon érezve Isten jelenlétét. Pláne egy általános iskolai hittanórán, amikor gyakran sokadjára hangzik el ugyanaz a történet, mégsem jutunk megértésre, lehet nagyon nehéz megélni a buzgó hitet. Szabad ilyen őszinteséggel beszélni erről, akár diákok előtt is?
– Szabad, sőt! Bár a középiskolások fiatalként gyakran zártabban gondolkodnak, olykor fekete-fehéren látják ezt a kérdést, mégis fontos látniuk, hogy a
hit változó folyamat. Ha az ember „mozgó hittel” keresi Isten akaratát, akkor bizony lehetnek olyan helyzetek, amikor elbizonytalanodik. Ilyen helyzet például, amikor egy fiatal családapához megy látogatóba, akiről tudja, hogy halálos beteg. Jób is ezt éli meg, ezért fantasztikus Jób könyve: ő ki meri mondani azt, hogy igazságtalannak éli meg Isten akaratát. Szerintem nekünk is lehet ilyet. Ha valakinek egy zárt, minden kérdésre gyors választ adó teológiai rendszere van, az lehet egyfajta békességet adó keret, de szerintem az élő hit valami más.
– Bence Gábor egyházzenész, az ön jó barátja az előszóban úgy fogalmaz, hogy olyan történetek kerültek ebbe a kötetbe, amelyek mindenkivel megtörténhetnek; úgy vannak megírva, hogy mindenki megérti, és mindenki gazdagodik általuk. Ennek mi a titka?
– Talán az, hogy nincsenek benne fikciós történetek. Minden esemény, személy, találkozás valós. Megkérdeztem magamtól, hogy van-e még az életemben ötven történetem, persze olyan, amely nem kitalált, hanem valóságos. Nagy áldása az öregedésnek, hogy eszembe jutnak régi esetek is, és ezeket most leírhattam. Ugyanakkor szíven üt, hogy olykor szívesen megkérdezném apámat vagy a bátyámat egy-egy személyről, de már nem tehetem meg. A mostani kötetben például Lili néniről derült ki – a nagynéném utólagos elmeséléséből –, hogy Krúdy Gyulával egy társaságba járt. Milyen jó lett volna ezt még beleszőni a történetbe!
– Az előző kötet sietős szerzője most megpihen, ezért is lett Ráérős történetek a cím? Megállásra szeretne minket, olvasókat is buzdítani?
– Nem éreztem azt, hogy le kellene lassulnom vagy pihennem, én csak írom a történeteket ugyanazokkal az attitűdökkel, amik nekem vannak. Ennek a kötetnek úgy álltam neki, hogy van egy kis füzetecském, amibe csupán az írások címeit és hívószavakat írtam fel. Arra voltam tényleg kíváncsi, hogy van-e még ötven elmondandó történetem.
– A kötet címadó írása igencsak szembesíti az olvasót: vajon figyelünk mi is ennyire a körülöttünk lévő világra és benne Istenre? Hajlandók vagyunk-e észrevenni őt, vagy inkább pörgünk a saját mókuskerekünkben, ördögkörünkben, és semmiben sem látjuk meg sem a jót, sem a lehetőséget, sem Istent?
– Sokszor elmondtam már, hogy mindenkinek vannak ilyen történetei, de valóban az a kérdés, hogy ki-ki észreveszi-e őket. És ez nem a ráérő idő függvénye, hanem az odafigyelésé. Ha a kereszténység egészét nézzük, akkor az pontosan így működik. Hogy Isten jelen van-e a világban, és hogyan van jelen, azt nem lehet másként felfedezni, csak úgy, ha meglátjuk. Mikor Jézus Nikodémusnak az újjászületésre vonatkozó kérdésére válaszol, azt mondja: nem lehet elölről kezdeni az élet történetét, de lehet felülről, egy másféle látással nézni a világot. Legyen az egy rákos beteg életével való találkozás, egy gyerek születése vagy egy barátságos, találkozásra hívó szó: megláthatjuk benne Istent! Nemrég egy áruházban kinyitotta valaki előttem az ajtót, én megköszöntem, erre ő kellemes karácsonyt kívánt. Sohasem láttam előtte azt az embert, de ő tett egy gesztust. Tele van ilyenekkel az élet. És persze tragédiákkal is tele van. Fontos, hogy észrevegyük például a hajléktalan tragédiájában is azt, ami nekünk szól az ő történetéből.
– Lehet tanulni ezt a fajta figyelmet, vagy ez talentum, adomány: vannak olyanok, akiknek megadatik, és vannak, akiknek nem?
– Ez mindenki számára lehetőség, egyféle fordulat az ember életében, amely többszörösen végigkísérheti a sorsunkat. Sokan erre a megtérés szót használják, én szívesebben mondanám a megértést, mert van benne egyfajta szellemi megértés. De az említett nikodémusi történet azért is fontos, mert mutatja: a felülről születés, a felülről rátekintés perspektívája azáltal jelenhet meg az életünkben, hogy látunk valami olyat, ami kimozdít minket a korábbi állapotból. A kereszténység tulajdonképpen erről szól: hogy egyszer csak látok valamit, ami egyértelművé teszi, hogy itt most történik valami. Nemcsak körülöttem, hanem velem is. Ezt nem lehet létrehozni, erőltetni. János evangéliuma ezt bontja ki. Kinyílik egy másféle látás. Jézus szinte azt mondja a farizeusokkal való vitákban: „Itt van az orrotok előtt, csak látni kell.” Mert ők ugye jeleket követelnek – holott szinte kiveri a szemüket az, amit látniuk kellene. Mégsem látják. Ez nem magától jön, ez ajándék, de talán lehet nyitottnak lenni rá. Számomra a kereszténység nem arról szól, hogy szabályokat adunk, hogy „ezt csináld vagy azt csináld”, hanem azt jelenti, hogy akinek megvan ez a fajta felülről látása, az máshogy értékeli az életet, az majd a tragédiákat vagy éppen az örömöket látva eldönti, hogy ebben hol is van Isten, vagy hogyan kell jót cselekedni, jól dönteni. Az az egyén dolga. De ha már megvan ez a látás, akkor mindent megnyertünk.
– Végül nem maradt más hátra, mint megkérdezni: lesz harmadik kötet?
– Nem gondolom, de azért fel van már írva például egy olyan történet, amely azt meséli el, hogy a Ferenciek terénél a pirosnál várakozva milyen találkozásban volt részem biciklisként egy régi Honda motor tulajdonosával. Mert egy ilyen találkozás is Isten jelenlétét megmutató történetté válik.
* * *
Koczor Tamás: Ráérős történetek. Luther Kiadó, Budapest, 2021. A kötet megvásárolható a kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.) és webáruházában.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. január 16–23-i, 87. évfolyam 1–2. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
