Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Buday Barnabást, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperesét, az Arnóti Evangélikus Egyházközség lelkészét íróasztalánál kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.
Régi szék. „Nagyapám, Pusztai László igazi családfő volt, emellett evangélikus lelkész. Nagyon sokat jelent az a példa, ahogy ő 1953 és 1981 között egy zsákfaluban, a Zala megyei Surdon szolgált úgy lelkészként, hogy 1944-ben Németországban rendszeres teológiából szerzett doktorátust. Ő az az ember volt, aki annak ellenére, hogy kútra kellett járniuk a vízért, és villany nélküli falusi környezetben éltek, akkor is tartást és méltóságot mutatott, és szüntelenül építette a gyülekezet és a település közösségét. Tőle tanultam meg, hogy miként lehet minden nehéz körülmény ellenére tartással és méltósággal élni és szolgálni.”
Amint Buday Barnabás elmondja, az egyszerű, kartámaszos szék, amely az íróasztala mellett áll, korábban Pusztai László lelkészi irodájában volt, és ő örökölte, miként nagyapjának a nagyrészt német és magyar nyelvű könyvtárát is.
Könyvek. „A lelkésznek egy kicsit »bele kell halnia« a prédikációba ahhoz, hogy az tényleg másoknak is szóljon. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a felkészülés, hanem magának az igehirdetésnek az elhangzása alatt is az a jó, ha úgy érzem, hogy nekem is szól az, ami a Szentlélek segítségével általam hallható a templomban. Ehhez az első »lépcsőfok« számomra, hogy megtaláljam azt a gondolatot, ami által izgalmassá válik az, amiről beszélni fogok” – mondja készüléséről az esperes.
Régi prédikációskönyvek, német nyelvű igehirdetés-kötetek és honlapok is gyakran segítségére vannak a felkészülésben, de a Lelkipásztor folyóirat és az Evangélikus Élet lapszámait is gyakran forgatja. „Impulzust keresek, egy olyan üzenetet, ami mint a szikra az éghető anyagot, az egész prédikációt lángra gyújtja. »Konzervből« nem prédikálok, kerülöm a kliséket, az ismétlést, mindig új megközelítés után kutatok, olyat keresek, ami aktuálissá teszi a szentírási üzenetet.” Az arnóti lelkész azt is elárulja: az hiányzik számára a legjobban, hogy mások igehirdetéseit is gyakran hallgathassa.
Különleges állapot a szószékről prédikálni – fejti ki –, hiszen ilyenkor a legkülönbözőbb kérdésekkel jelen lévő embereknek kell szólni: „Úgy kell beszélni, hogy a gyülekezet tagjainak az általam nem ismert személyes problémáira is megközelítést találjak, segítsek. Ezért nem félek érzelmekkel, hangsúlyokkal élni – nemegyszer meg is fogalmazták már visszajelzésként, hogy a teljes valómat átadom az istentiszteleten.”
A lelkész szó szerint leírja az igehirdetését, de nagyon ritkán fordul elő, hogy fel is olvassa: „Ahhoz, hogy élő legyen a prédikáció, el kell sajátítanom a beszédet. Ott van előttem a szöveg, de az csak támpont. Fontosnak tartom, hogy ne felolvasássá váljon az igehirdetés, hanem a másik szemébe nézve, közvetlenül elhangzó beszéddé.”
Bútorok. A lelkészi irodában figyelmesek leszünk az antik bútorokra. „Ezek nem farostlemezes utánzatok, hanem valódi fából készült bútorok. Többhöz családi szálon is kötődöm, néhányat a környékről mentettem meg, aztán felújíttattam. A történelmet sajnos egyre kevesebben szeretik. Pedig ha nem az évszámokra gondolunk, hanem arra, hogy a történelem ismerete által egyes emberek életét és döntéseit ismerhetjük meg, az számunkra is üzenettel bír. A ma is népszerű »a múltat végleg eltörölni« mondás helyett sokkal inkább azt vallom, hogy ismerjük meg a múltat, mert úgy jobban látjuk a jelenünket.”
* * *
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. július 31–augusztus 7–i 87. évfolyam 29–30. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
