A jövő építésének jegyében ülésezett március 3-án a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének Közgyűlése. Az alkalmat nyitó áhítatában Hulej Enikő, a Filadelfia Evangélikus Egyházközség Kisvárdán gyülekezetplántáló szolgálatot végző lelkésze keresztény küldetésünkre, az evangélium hirdetésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A közgyűlést Fábri György egyházkerületi felügyelő nyitotta meg és vezette le.

Első napirendi pontként az egyházkerület elnökségének 2022. évi jelentését hallgatták meg a jelenlévők. Fabiny Tamás püspök kiemelte, hogy tavaly több lehetősége adódott gyülekezetek látogatására, mint a megelőző évben, és nagy öröm számára, hogy a korábbi esztendőkben a járvány miatt elmaradt egyházkerületi és országos eseményeket is meg lehetett tartani. Fábri György a tavalyi évet úgy jellemezte, mint amelyet a háború kitörése feletti megdöbbenés uralt, és az ezzel összefüggő gazdasági válság sújtott. Hangsúlyozta, hogy sok szívet melengető összefogás és kezdeményezés történt a háborút megszenvedők segítésére.
Az elnökségi jelentések után a hat egyházmegye esperesei, felügyelői is beszámoltak a gyülekezetek helyzetéről, lelkészeik szolgálatáról.

A második napirendi pont a gyülekezetplántáló lelkészek szolgálati beszámolója volt. Az érintett esperesekkel és az anyagyülekezetek lelkipásztoraival közösen részletezték az elmúlt időszakban elvégzett munkájukat. Győri János Sámuel a Budakalászon és Pomázon, Eszlényi Ákos a Kistarcsán és Kerepesen, Hulej Enikő pedig a Kisvárdán folyó közösségépítésről adott hírt. Mindhárom beszámoló a koronavírus-járvány okozta nehézségek, a létszámcsökkenés melletti egyéb nehézségek ellenére arról szólt, hogy van öröme a szolgálatuknak, és vannak új emberek a meghirdetett alkalmakon. A kis gyülekezetek kezdenek éledni, új hajtásokat hozni.
Az anyagyülekezetek részéről Horváth-Hegyi Olivér szentendrei, Kendeh K. Péter csömöri és Malik Péter Károly nyírteleki (Filadelfia gyülekezet) lelkész azt mondták el, hogy milyen infrastruktúra áll a plántáló lelkészek rendelkezésére, hogyan tudnak együtt munkálkodni, és milyen a kapcsolata az induló gyülekezetnek az anyagyülekezettel.
Az elhangzottakat a három érintett egyházmegye esperesei – Keczkó Pál (Budai Egyházmegye), Mekis Ádám (Észak-Pest Megyei Egyházmegye) és Zsarnai Krisztián (Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye) – további részletekkel egészítették ki. (Szlaukó-Bobál Orsolya, az egyházkerület missziói lelkésze betegség miatt kimentését kérte, és távol maradt a közgyűléstől, ezért nem tudott hozzászólni a témához.)

A harmadik napirendi pontban a közelgő, 2024-ben esedékes általános tisztújító választásokra való felkészülésről esett szó. Fábri György arra biztatta az egyházmegyék vezetését, hogy foglalkozzanak a kérdéssel gyülekezeti és egyházmegyei szinten is.
A következő napirendi pontként Fabiny Tamás szolgálati idejének meghosszabbításáról döntött a testület. Az egyházkerület püspöke ugyanis 2024-ben betölti a hatvanötödik életévét; az egyházi törvények szerint ez után két évet szolgálhat még, ha a közgyűlés jóváhagyja a hosszabbítási szándékát. A közgyűlés rövid beszélgetés után egyhangúlag a püspök szolgálatának meghosszabbítása mellett döntött.
Az ötödik napirendi pontban a Borsod-Hevesi Egyházmegye életének, gyülekezeteinek nehézségeiről tárgyalt a közgyűlés. A településeket érintő elvándorlás hatványozottan érinti ezt a területet. A közgyűlés egy munkacsoport felállításáról döntött, amely helyi szinten vizsgálja a problémát, és az őszi közgyűlésen megoldási javaslatokat terjeszt elő.
A Találkozó Veled címmel tartandó egyházkerületi nap szervezéséről e sorok írója számolt be. A püspöki titkár a jelenlévőket arra biztatta, hogy hirdessék az eseményt, hívogassák a gyülekezeti tagokat a május 13-án Csömörön megrendezendő találkozóra.
Az egyéb napirendi pontok között Bak Péter beszámolója hangzott el a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat tevékenységéről, valamint az egyházkerületi üdülési támogatásokról. A kerületi közgyűlést Fabiny Tamás püspök imája zárta.