Fő tartalom átugrása

2021. december 13. 13:55

Négy püspök szentelte fel a megújult tótkomlósi kápolnát

Négy evangélikus püspök szentelte fel – magyarul és szlovákul egyaránt – december 9-én, csütörtökön Tótkomlóson a kormányzati támogatásból felújított és kibővített kápolnát annak a jubileumi hétnek a keretében, amellyel a helyi evangélikus egyházközség megalapításának 275. évfordulóját ünnepelték.

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles Kondor Peter foto Bencsik Adam

1746-ban, 275 éve szállták meg az érkezők a komlósi pusztát és alapították meg az evangélikus egyházközséget. A falu építése rá három évre kezdődött. Az első imaházat 1767-ben szentelték fel, a templom 1792 és 1795 között épült, a költsége 23 ezer forintot tett ki. Az istenházát 1865-ben újították fel, ekkor épült meg a presbitériumi magtár is.

A rendszerváltást követően, az elmúlt harminc évben óvodát, szeretetotthont, szeretetszolgálatot hoztak létre, elkészült a Luther Ház és a Mesterségek Háza. Idén megindultak a templom teljes körű felújításának előkészületei, csütörtökön pedig felszentelték az újjáépített evangélikus kápolnát – idézték fel az elmúlt 275 év történéseit abban a leírásban, amit minden, csütörtökön az evangélikus templomba betért testvér megkapott.

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles foto Fb 8

Szpisák Attila tótkomlósi evangélikus lelkész elmondta, a kápolnát a Miniszterelnökség támogatásából korszerűsítették és bővítették. A kápolna eddig száz lelket fogadhatott, a kapacitása ötven férőhellyel nőtt. Érdekesség, hogy egy baba-mama termet is kialakítottak benne, amelyet párhuzamosan használhatnak a kisgyermekes szülők az istentiszteletek idején. Hozzátette: a karácsonyi alkalom kivételével advent kezdetétől húsvétig a kápolnában zajlanak az istentiszteletek.

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles foto Fb 4

A kápolnaszentelésen szolgált Kondor Péter, a déli egyházkerület püspöke, valamint Peter Mihoč szlovákiai, Marian Čop csehországi és Jaroslav Javorník szerbiai püspök. Kondor Péter a templomban tartott igehirdetésében beszélt az emlékkövekről, amik mondanivalóval bírnak, amiket megmerevedett szavaknak nevezett, illetve amikről az ember kénytelen tudomást venni. Szólt Sámuel emlékkövéről, amely Istent dicséri és jelzi, hogy egyedül Istené a dicsőség.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 275 évben is Isten segített. Jelezte, hogy mindannyian segítségre szorulók vagyunk, arra a támogatásra, amit Isten ad. Hangsúlyozta: mindenféle segítség fontos, függetlenül attól, hogy az nagy vagy apró, hogy az különleges vagy hétköznapi. Kiemelte: az elmúlt 275 év tele volt Isten kegyelmével, és többször is aláhúzta: „az Úr segített el minket idáig”.

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles nyito

A templomban elhangzott gondolatok után a püspökök és a jelen lévő lelkészek is átvonultak a közeli kápolnához – vitték a keresztelő és úrvacsorai edényeket, az oltári és szószéki bibliát –, majd a kivitelezőtől Kondor Péter püspök átvette a kápolna kulcsát, hogy aztán továbbadhassa azt Szpisák Attilának, a tótkomlósi evangélikus gyülekezet lelkészének.

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles foto Fb 3

A kápolnát megszentelve Kondor Péter püspök azt kérte Istentől, hogy „használd fel üdvözítő akaratod szolgálatára ezt a kápolnát és mindazt, ami benne van; gyűjtsd össze benne a te népedet nemzedékről nemzedékre, és szenteld meg a te lelkeddel.”

20211209 Totkomlos kapolnaszenteles foto Fb 1

Több ezer templom újult meg

A kápolnában Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség főosztályvezetője tolmácsolta Soltész Miklós gondolatait. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntő levelében azt írta, hogy 2010 óta Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta területein több mint háromezer templom újult meg és százötven új épült, a beruházások sora érintette Tótkomlóst is.

Hangsúlyozta, a kereszténység az az erős alap, amely a folytatáshoz is erőt adhat; és amikor támadás éri a kereszténységet, meg kell erősíteni az egyházakat. Kiemelte, hogy ahol templom áll, ott közösség is van, és erős, összetartó közösségekre mindig szükség lesz. A keresztény közösségek megerősítésével pedig a magyar nemzet is erősödik.

* * *

A cikk eredetileg a Beol.hu oldalon jelent meg.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.