Fő tartalom átugrása

2022. február 10. 11:36

Még boldogítóbb igen

Újraházasodni keresztényként

Közeleg a házasság hete, amikor újra arról hallhatunk országszerte különböző programokon, hogyan tudjuk jól megélni házasságunkat. Azonban sokak számára ez a történet jóval komplexebb annál, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”: válással, csalódásokkal, újbóli házasságkötéssel a hátuk mögött sokan próbálják újraépíteni életüket, miközben ki kell alakítaniuk új mozaikcsaládjuk működését is. Mit tartogat számukra a házasság hete? Hogyan tudja megtalálni a helyét az egyházban, aki elvált vagy újraházasodott?

wedding photography RJDWzHyh6gE unsplash

Nem könnyű ma a válásról és az újraházasodásról beszélni, hiszen olyan érzékeny témáról van szó, amely nagyon sok családot érint. A hazai házasságok negyven százaléka válással végződik, így vagy eleve vannak róla saját tapasztalataink, vagy pedig közvetlen környezetünkből ismerhetünk olyan embert, akit érint.

A házasság felbontása már a Bibliában kérdésként merül fel. Számunkra alapvető fontosságú Jézus szava, miszerint az ember nem választhatja szét, amit Isten egybekötött. Így beszél erről Máté evangéliumában: „Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? És ezt mondta Isten: »Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.« Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! Erre azt mondták neki: Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon neki válólevelet? Jézus így válaszolt nekik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” (Mt 19,3–9)

Jézus válasza kétségkívül nagyon radikális, már az első tanítványokat is provokálta. Ugyanakkor nem vehetjük el az élét csak azért, mert kényelmetlen lenne alkalmazkodnunk hozzá, de nem is szabad fundamentalista módon, az adott korszaktól függetlenül értelmeznünk. Jézus arra mutat rá, hogy Isten akaratát nem értelmezhetjük kazuisztikusan, kivételeket alkotva, éppen aszerint, ahogyan számunkra a legkényelmesebb. Szavai olyan alapelvül szolgálnak, amely felé korunk változó kulturális körülményei között is törekedhetünk.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.