egyház
Ház, színház és egyház
Gryllus Dorka volt a budavári evangélikus szabadegyetem vendége
Angyal-Cseke Csaba
2023. március 24.
Gryllus Dorka színművész volt a budavári evangélikus szabadegyetem vendége március 13-án. Az evangélikus művész az est házigazdájával, Fabiny Tamás elnök-püspökkel beszélgetett egyházról, művészetről, a művészek társadalmi szerepvállalásának fontosságáról és közéleti kérdésekről.
Úton az európai protestáns egyházak egysége felé
Ötvenéves a Leuenbergi konkordia
Laborczi Dóra
2023. március 6.
Ma már természetes, hogy református istentiszteleten is vehetünk úrvacsorát, és hogy evangélikus lelkész igét hirdethet a nagyobb protestáns testvérfelekezet templomában, de nem volt ez mindig ilyen magától értetődő. A szószék- és oltárközösség egy egyezségnek köszönhető: a Leuenbergi konkordiának, amely éppen idén fél évszázados. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége programsorozatot szervez a jubileum alkalmából. A szervezet tanácsának tagjával, Cselovszkyné Tarr Klárával, a Magyarországi…
Önkéntesség az egyházi szolgálatban – finn és magyar tapasztalatok
Balicza Klára
2023. március 2.
Az önkéntességnek a finn és a magyar egyházban betöltött szerepéről rendezett közös szemináriumot február 27-én a FinnAgora és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodájának Ökumenikus és Külügyi Osztálya a budapesti Finn Nagykövetségen. A résztvevők Anna-Maija Viljanen-Pihkala helsinki és Szidoly Roland pestszentlőrinci lelkész felvezetője alapján gondolkodtak a kérdésekről. A rendezvényen részt vett Pertti Anttinen finn nagykövet és Fabiny Tamás elnök-püspök is
Mesterséges intelligencia és az egyház
Szóbanforgó Podcast 5.
2023. március 1.
Korunk egyik legnagyobb kihívása, a mesterséges intelligencia a Szóbanforgó Podcast ötödik adásának témája.
„Jelenleg Konstantinápoly és Moszkva között nincsen szentségi közösség”
Ortodoxia a háborúban
Kovács Viktor
2023. február 24.
Ma, február 24-én van az orosz–ukrán háború első évfordulója. Mindenkinek megvan a véleménye a háború okairól, felelőseiről, a vélelmezett győztesekről és a vesztesekről. De vajon milyen szerepet tölt be a konfliktusban az ukrán és az orosz ortodox egyház?
Ökumené, létezik egyáltalán?
Szóbanforgó podcast 4.
2023. január 17.
Ezer év után végletesen és véglegesen (?) is kettészakadt az egyház? Szüksége van a kereszténységnek ökumenikus imahétre? Kinek mit jelent ma az ökumené? Közelednek egymáshoz egyáltalán a keresztény egyházak ezt az alkalmat leszámítva is? – ezekre a kérdésekre is keresik a választ a Szóbanforgó Podcast negyedik adásának résztvevői.
Helyi gyülekezet vagy parachurch?
Konferenciát tartott az Evangelikál Csoport Egyesület
Kiss Máté
2022. december 20.
Budapesten, az újpest-belsővárosi református gyülekezet közösségi termében tartotta XII. Teológusok párbeszédben konferenciáját az Evangelikál Csoport Egyesület A helyi gyülekezet jelentősége címmel.
Öt ok, amiért egy fiatal szeret evangélikus lenni
2022. november 17.
Szabó Laura, „Lala” egyetemi hallgató a személyes gondolatait osztja meg velünk arról, miért szeret evangélikus lenni.
A politikai korrektség és az egyház
Szóbanforgó podcast 2.
2022. november 15.
A Szóbanforgó Podcast második adásában a politikai korrektség témáját járják körül Szlaukó-Bobál Orsolya és Kovács Viktor lelkészek először történelmi és társadalmi, majd egyházi kontextusban.
Szükség van egyházra ahhoz, hogy keresztények legyünk?
2022. november 11.
Nem hiszel az egyházban? Voltaképpen miért van szükség egyházra, hogy Istenben higgyünk? Kell egyáltalán egyház ahhoz, hogy keresztények legyünk?
A kereszténység helyzete Európában
Tendenciák, kilátások és kihívások a 21. században – nemzetközi konferencia
Balczó Mátyás
2022. november 2.
Az európai kereszténység helyzetének megértése, a különböző felekezeti és nemzeti kontextusok számbavétele, illetve az európai egyházak jövőbeli kilátásainak elemzése állt A kereszténység helyzete Európában című konferencia fókuszában. A tanácskozást nagy érdeklődés mellett tartották október 28-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Széchenyi dísztermében.
Reformáció
2022. október 26.
A latin eredetű reformáció szó helyrehozást, illetve megújítást jelent. Vallási és történelmi szempontból a reformáció fogalma alatt azt az elsősorban Luther Márton és Kálvin János vezetésével kidolgozott teológiai és vallási irányzatot értjük, amely a 16. század első felében a keresztény egyház teológiai, erkölcsi és szervezeti megújítását eredményezte. A reformáció tanai tágabb értelemben máig érezhető hatással vannak bizonyos társadalmi, művészeti, politikai és gazdasági kérdésekre.
Tevékeny részvétel a közösségben
Vámossy Erzsébet
2022. október 23.
Nagyszabású nemzetközi ökumenikus konferenciát rendeztek Tevékeny részvétel a közösségben – Ökumenikus tapasztalatcsere a szinodalitás lehetőségeiről címmel október 21-én a Pannonhalmi Főapátságban.
Új utakon
Konferencia a klasszikus gyülekezeti formáktól eltérő közösségekről
Szabó B. András
2022. október 13.
A klasszikus gyülekezeti formáktól eltérő közösségekről tartott konferenciát az Európai Protestáns Egyházak Közössége október 5–7. között Budapesten. A tanácskozás megnyitóját a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti székházában tartották. A téma kapcsán a természet sokszínűségéből indultak ki: mennyivel életképesebb egy sokféle növénytől burjánzó kert, mint egy monokultúra.
Pótlékokkal körbevéve, Istenre utalva
Béres Tamás teológusprofesszor egyházképről, komfortérzetről, változásról
Balczó Mátyás
2022. október 5.
Érdemes volna már most jobban megismernünk és megszeretnünk a Zsoltárok vagy a Jób könyvének egyéni és közösségi panaszénekeit, amelyekben a pótlékokról kiderül valódi értékük, és felismerhetővé válik az ember közvetlen Istenre-utaltsága – fogalmazott lapunknak adott interjújában Béres Tamás egyetemi tanár. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetőjével annak kapcsán beszélgettünk emberről, természetről, Istenről és egyházról, hogy a Szélrózsa ifjúsági találkoz…
Van az egyháznak jövője?
Szóbanforgó podcast 1.
2022. október 5.
Milyen az egyház jelene és jövője? Egyáltalán: van jövője? Mit meríthetünk a múltból? Ma mi lehet egy lelkész munkájának gyümölcse? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ Szlaukó-Bobál Orsolya ceglédi és Kovács Viktor ajkai evangélikus lelkész a Szóbanforgó podcast első, reformációi adásában. Ezúttal is egyenesen az egyházból.
„Isten munkatársai vagyunk…”
Elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama
Zászkaliczky Anna Eszter
2022. szeptember 20.
Közel egy évvel az első évfolyam bizonyítványosztó ünnepsége után, szeptember 17-én elindult a gyülekezetimunkatárs-képzés második évfolyama. Egyházunk országos irodájának templomában több mint ötvenen gyűltek össze az első alkalomra, amely nem csupán évnyitó volt, hanem el is kezdődött az oktatás öt szakirányon. A képzés célja, hogy a gyülekezetekben szolgáló lelkészek mellett megfelelő szaktudással rendelkező munkatársak is működjenek, mert – ahogy tudósításunk címében és a képzésről szóló hi…
E világban – ebben az egyházban
A Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon avatásának margójára
Prőhle Gergely
2022. szeptember 17.
„Szükség van arra, hogy az egyház nap mint nap megfogalmazza a modernitáshoz való viszonyát, hogy világossá tegye saját maga és a Luther Otthonban lakó diákok számára, hogy miként is képzeli el saját jövőjét, mit kínál a jövendő értelmiségieknek, miben számít rájuk, mit vár el tőlük.”
Szóbanforgó: Egyenesen az egyházból
2022. szeptember 14.
Podcast indult a keresztény tabukérdésekről, közbeszédről.
Mihaszna egyház, mi a haszna az egyháznak?
Egy vita margójára – belülről
Homoki Pál
2022. szeptember 8.
Még azok az emberek is, akik nem tartják magukat hívőnek, szeretnék, ha az egyház közelebb jönne hozzájuk. Szeretnék látni az egyház 21. századi társadalmi reakcióit, szeretnék hallani válaszait.



















