Emlékezetes előadás hangzott el október 11-én a budavári evangélikus szabadegyetemen Dante Alighieri halálának hétszázadik évfordulója alkalmából. Az előadó, dr. Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Dante Társaság tagja az Isteni színjátékkal kapcsolatban végzett kutatásainak eredményeiről beszélt, és érdekes, új megvilágításba helyezte a mű számos aspektusát.
Bevezető áhítatában dr. Fabiny Tamás elnök-püspök köszönetet mondott a kultúráért, az irodalomért és a művészetért, amely a közös tanulás révén közelebb vihet minket Istenhez. Rámutatott, hogy az Isteni színjáték hét nap történetét „mondja el”, s ez egybevág a bibliai teremtés hét napjával, majd a mű elejét idézve az eltévelyedő, utat kereső, a tökéletességet áhító emberre utalt, aki a lélek Isten felé vezető útját járja. A Színjáték befejezése nem más, mint a „napot és minden csillagot” mozgató örök szeretet utáni vágyakozás megfogalmazása. Az áhítat igéje 1Jn 4,13 volt: „Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk.” (Károli-fordítás) Tehát az Isten szeretet, és aki Istenben marad, a szeretetben marad. A Színjáték végső üzenete összecseng János bibliai szavaival.
Szörényi László – a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet munkatársa – előadásában beszélt a legújabb kutatásokról és szakirodalomról, a fordításokról, néhány kulcsfontosságú rész értelmezéséről, a mű magyar vonatkozásairól és Zrínyi költészetére gyakorolt hatásáról, valamint az Isteni színjáték beszédmódjáról és nyelvi sokszínűségéről egyaránt.
A Dante-fordítások nehézségeivel kapcsolatban elhangzott, hogy a rímekben (terzinákban) való átültetés nagyon nehéz, mivel az olasz nyelv rímekben gazdagabb, mint a magyar, ezért is született több prózai és rímtelen jambusokban való fordítás. Érdekességként megemlítette az előadó, hogy az Isteni színjátéknak tíz magyar nyelvű fordítása létezik; a 19. században kiadott, latinra lefordított művet tankönyvként használták. „Legjobb olaszul, eredetiben olvasni” – ajánlotta a professzor.
Az Isteni színjáték egy három nagy részből álló utazást mond el: az ember megigazulás felé tartó útját a Pokol körein, a Purgatórium gyűrűin és a Paradicsom egein át. Az előadó hangsúlyozta, hogy a mű híres kezdősorai – „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém” – nemcsak az ember belső útját ábrázolják, hanem az egész emberiség eltévelyedését is.
Dante korában úgy gondolták, hogy a költő jelene az emberiség történelmi korának nagyjából a félideje, tehát most kell számot vetni a bűnökkel és az igaz útra lépni; ennek első állomása a Pokolba való leszállás.
Szörényi professzor szerint a Színjáték egyik magyar vonatkozású része a Pokol 31. énekében található. A kútban állva a gigászok között találjuk Nimródot, az óriást, aki beszél, de senki nem érti, mit mond. Ő egyrészt bibliai alak (Noé ükunokája), a bábeli torony építője és a nyelvzavar okozója, másrészt azonos a magyar mitológiából ismert Ménróttal, Hunor és Magor apjával. Dante ismerhette Kálti Márk krónikáját, innen tudhatta, hogy Nimród a magyarok ősatyja – hangzott el az előadásban.
A Paradicsom a hét főbűntől való szabadulás útján az Istenhez való eljutást ábrázolja. Itt nincs már dialógus, sem történet, csak fény és zene, a költő a képeket szavakká alakítja. Az ész elégtelennek bizonyul a dolgok felfogásához, az ember mintegy megnyílik, és teret enged magában Istennek: „…mig villám fénye tárta szememet fel” – írja a költő a mű befejezésében.
A Dante és a magyarok kapcsolataira kiterjedő kutatás következő állomása a Paradicsomban Vénusz ege, a 8. ének. Itt beszélget a költő Martell Károllyal, a Kun László halála után Itáliában magyar királlyá koronázott, fiatalon elhunyt barátjával, akinek politikai terveivel mélységesen egyetértett. Az ő alakjában látta megtestesülni Dante egy leendő jó király alakját és személyében a török elleni összefogás lehetőségét. A magyarok iránti rokonszenvét így fejezi ki: „Óh, boldog Magyarország! csak ne hagyja / magát félrevezetni már…”
Az előadás utolsó részében az Isteni színjáték Zrínyi Miklós 1651-ben Bécsben megjelent Adriai tengernek Syrenaia című kötetének szerkezetére gyakorolt hatásáról volt szó. Zrínyi jól ismerhette a Színjátékot, ezt bizonyítja a könyvtárában megmaradt, saját jegyzeteivel ellátott kötete, amelyet 1595-ben Velencében adtak ki. A Syrenaia-kötet hármas felosztása, a szerelmi költeményekben megjelenő hajnalcsillag (Szűz Mária) motívuma, az eposz – a Szigeti veszedelem – látomásossága, a végén a szigetvári hős lelkét mennybe röpítő angyalok képe, a pokol és a menny alakjainak megjelentetése, majd a kötetet záró, Feszületre című, Jézust megszólító költemény hangneme egyaránt a Dante-hatást bizonyítják.
