A 28. Szent István könyvhéten a Szent István-bazilika előtt felállított színpadon tartotta hármas könyvbemutatóját a Magyar Bibliatársulat szeptember 6-án. Az alkalmat Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára moderálta.

Az úrvacsorát, illetve eucharisztiát középpontba állító, Vele vacsorálok, és ő énvelem című, bibliai idézeteket tartalmazó kötetet Gáncs Péter, a Magyar Bibliatársulat elnöke mutatta be. A nyugalmazott evangélikus püspök a mondanivalójában kiemelte: „Az úrvacsora misztérium. A kiadványban olvasható ó-, illetve újszövetségi történetek, igehelyek azonban segítenek abban, hogy az úrvacsorával kapcsolatos tudásunkat összerendezhessük, elmélyíthessük, az eucharisztia történeti kialakulását folyamatában láthassuk.”

A Bibliából eredő leggyakoribb szólások és közmondások mai jelentését, használatát bemutató, Ahol a kincsed van – Szólások és közmondások a Bibliából című kötetről Kiss Gábor nyelvész, a Tinta Kiadó igazgatója adott ismertetést. A szakember hangsúlyozta, a kiadványban szereplő, betűrendbe szedett és szinte mindenki által ismert százötven szólás, közmondás, illetve kifejezés is azt bizonyítja: a Szentírás még a magyar nyelvre is milyen hatással van.
„Napjaink társadalmában a nemi szerepek alapjaiban kezdenek megrendülni, ezért különösen is fontos, hogy a férfiidentitásról a Szentírás alapján beszéljünk – hívta fel a figyelmet a harmadik kötet recenzense, Zámbó András káposztásmegyeri református lelkipásztor, és hozzátette: – Ehhez nyújt iránymutatást a Magyar Bibliatársulat által megjelentetett Legyetek férfiak! című bibliai szövegválogatás.”

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel
hírlevél-szolgáltatásunkra.