Fő tartalom átugrása

2022. április 18. 10:00

Hitvalló Krisztus-arcok

Aknay János életművének kiemelt alkotásai

Aknay János Kossuth-díjas festőművész eddigi életművét meghatározzák a Krisztus-ábrázolások. A balatonboglári evangélikus templom oltárképét is megalkotó művész e vonatkozású műveiből jelent meg kötet Nagy Márta tanulmányával a Balassi Kiadónál. A könyv művészettörténeti, egyben lelkiségi kiadvány is, hiszen a benne látható alkotások a képzőművészet nyelvén Jézusról prédikálnak.

Aknay Janos Megvalto balatonboglari evangelikus templom oltarkepe 2010

Az Aknay és az ikon (2013) és az Aknay János Csend-történetei (2015) után szintén Nagy Márta művészettörténész kiváló tanulmányával jelent meg az Aknay János Krisztusai című, magyar és angol nyelvű kiadvány 2021-ben. A hazai kortárs képzőművészet egyik meghatározó személyisége, a Kossuth-, Munkácsy- és tavaly Nemzet Művésze díjjal is elismert szentendrei festőművész Krisztus-ábrázolásai szerepelnek a könyvben. Az e tekintetben az alkotó munkásságának több mint ötven évét átölelő, reprezentatív kötetet böjti elmélyedést segítő olvasmányos albumként is lapozhatjuk.

„Aknay János jóval több mint félszáz alkotáson idézte meg Jézus Krisztus alakját. Megjeleníti az evangéliumok által leírt eseményekben, a kereszten vagy anélkül, ő maga által formázott keresztként, valamint ábrázolja csak Jézus arcát. Utóbbi alkotásokkal művészettörténetet írt” – írja értő elemzésében Nagy Márta, a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense.

Aknay műveit szemlélve felfedezhetjük a tanító jellegüket. A Jézus élete sorozaton túl ez a szemlélet jelenik meg a Megváltó-képeken, de a Jézus-arcokon is. Utóbbiak éreztetik, hogy Jézus, aki a próféciát beteljesítve „megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője” (Ézs 53,3a), nemcsak Isten, a Messiás, hanem ember is. A kettős természet üzenetére koncentrálás fogalmazódik meg Aknay Jánosnak a kötetben olvasható vallomásában is, amelyben Pilinszky Jánost idézi: „»Ez valóban Isten fia volt« – mondotta a kereszt alatt a megdöbbent százados. De a mondat hallatára ugyanilyen megrendültséggel érezzük: ember is volt, valóban ember is, aki itt kiszenvedett érettünk.” (Jézus utolsó két szava)

Az alkotások nemcsak a fájdalmat, a harmóniát, az elkötelezettséget és a messiási út tudatát érzékeltetik, hanem az idézett ézsaiási vers második felét is sugallják: „Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézs 53,3b) Így a hit és a keresztény identitás kérdése is megjelenik a műveken.

Aknay Janos Megvalto 2018

Erre példa A Megváltó (2018) című festmény, melyen Jézus mint a „fájdalmak férfia” tekint ránk. Ahogyan Nagy Márta összegzi: „Ő nem a mélyen magában forduló, elgondolkodó, hanem a határozottan, de mégis alázattal választ kérő férfi. Hogy súlyos a kérdés, arra talán a bal orca – kissé a homlokra fölfutó – pirossal utal.” E nem vádló, inkább a megtestesülés értelmét feltáró tekintet mintegy tükörként fogalmazza meg Jézus küldetésének ránk vonatkoztatottságát. Ahogy a Jézus-arc szeme ránk tekint, úgy döbbenhetünk rá Isten saját bűnösségünkért hozott áldozatára és a kegyelem ajándékára.

Aknay festményeit szemlélve egyszerre érezzük bennük a művészettörténeti utalásokat, valamint a saját hitvallás gesztusainak építő ötvözetét. E művek nem az ájtatos, sokszor giccses Jézus-ábrázolások sorába, annál inkább a szentendrei festészet hagyományába ágyazódnak. Ahogyan Vajda Lajos Krisztusai az elvonatkoztatottat és a látottat kötik össze, és nem egy esetben helyezik Jézust a város ismert attribútumai közé, ugyanúgy Aknaynál is előkerül Szentendre ábrázolása.  Számos Krisztus- és Megváltó-ábrázolás előképének tekinthető Matyófalvi Gábor Krisztus-torzója. Vagy ahogy Deim Pál Golgota-művei az egyetemes emberi fájdalmak szimbólumaként jelennek meg, ehhez hasonlóan valósul meg Aknay művein a Megváltó mint ecce Deus (íme az Isten) és ecce homo (íme az ember) együttes érzékeltetése.

Némely művészeti album esetében a tanulmány „mellékszereplő”. Ám az Aknay János Krisztusai kötet esetében nem ez történt. Nagy Márta írása olyan alapos és mély elemzés, amely végső soron a festményekkel együtt egy irányba mutat: Krisztusra.

* * *

Nagy Márta: Aknay János Krisztusai. Balassi Kiadó, Budapest, 2021. Megvásárolható a Luther Kiadó könyvesboltjában és webáruházában. Ára 3500 forint.

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. március 27. – április 3–i, 87. évfolyam 11–12. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a  e-mail címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.